Szerb és szlovák versenyeken járt a MTB XC válogatott

A versenyszezon első negyedév lezárása sűrű verseny hétvégékkel telt a mountainbike válogatott számára. Összképet kapva hol tart a csapat, hogy sikerült a téli felkészülés és miben kellene még fejlődni. 

A folyamatos alázatos munkának az eredménye rendszerinti dobogós és pontszerző helyezések a nemzetközi elit mezőnyben. Célunk világos, szeretnénk, hogy 2020-ban női és férfi mountainbike indulója is legyen az olimpiai játékoknak, melyre eddig szabadkártya nélkül még nem volt példa. Ezzel párhuzamosan fiatal tehetségek kinevelése, akik meghatározó alkajai lehetnek a jövő elit kerékpársportjának.

Május első hetében két fővel vettünk részt a szerbiai S1-es, több napos versenyén, melyen Dina Márton minden szakaszon a dobogón végzett, végül az összetett második helyet szerezte meg. Parti András is sokáig közel volt dobogóhoz, végül a saras pályán technikai probléma hátráltatta és a 12. helyre csúszott vissza.

Ugyan ezen a héten Cseh Veronika is szállította a pontokat. Ő egy izraeli C1-es besorolású versenyen állt rajthoz. A meglehetősen meleg, 33 °C-os hőmérséklet igencsak megnehezítette az amúgy sem egyszerű pályát. Második helyezése viszont könnyedén feledtette a megpróbáltatásokkal tűzdelt versenyt.

Az elmúlt hétvégén hazai és szlovák UCI kategóriás versenyen szerepeltek a válogatott tagjai. Idehaza Benkó Barbara és Parti Andris hozta, amit már az elmúlt években láthattunk tőlük, kiváló versenyzéssel nyerték futamaikat. Az első éves felnőtt Fetter Erik második helyen érkezett.

A szlovákiai Drozdovoban ugyan ezen a napon eggyel magasabb kategóriás versenyt rendeztek, itt Schmidel Regina, Cseh Veronika és Palumby Zsombor kerettagok indultak. Regina formáját egy korábbi mandulagyulladás vetette vissza, viszont a negyedik hely így is jónak számít. Veronika nagyot tudott javítani a tavalyi eredményéhez képest, szlovák ellenfelein revansot vett és a 7. pozícióban érkezett célba. A nagy meglepetést az elit férfi futam okozta, hiszen a rajtlistán ott volt a londoni olimpia bajnok Jaroslav Kulhavy is. Ezzel a későbbi győztes Martin Haring és a második Palumby Zsombor nem sokat foglalkozott, faképnél hagyták a cseh sztárt. Így Kulhavynak meg kellett elégednie a dobogó alsó fokával, bő egy perc hátrányban Zsombor mögött.

Palumby Zsombor beszámolója

Szombaton Palumby Zsombor a Drozdovo UCI C1 XCO versenyen képviselte hazánkat, ahol a kiváló eredmény mellett egy jelentős „skalpot” is sikerült begyűjtenie.

“Válogatott színeket képviselve Szlovákiában álltam rajthoz szombaton. A startot első sorból, a londoni olimpiai bajnok Jarosalv Kulhavy és a szlovák bajnok Martin Haring mellől vártam. A közelgő világkupákra készülve egy “all out” kezdést terveztem.

A rajt utáni pozícióharc komoly tempójára így az első jelentősebb mászáson rá is tettem két lapáttal. Haring vette a lapot és el is szakadtunk. Majd másfél kör múlva ő tovább is ment. Egy ideig az osztrák Bscherer Moritz-al meccseltem. A 6 körös verseny felénél betámadtam az osztrákot. Itt kicsit túl is toltam a tempót és sikerült esnem egyet. Szuper jó technikás pályát raktak össze a szervezők, ami egy kis sárral tetézve elég izgi volt, nagyon könnyű volt hibázni. Ennél a pontnál Kulhavy hátulról hirtelen egy kör alatt lefelezte hátrányát, ami így 25mp körülire csökkent. Két kör volt hátra. Egy dolgot elhatároztam: ha törik, ha szakad én ma lenyomom ezt a nagykutyát! 😀

Eléggé határaimon közlekedtem az utolsó körökben, de sikerült növelnem egy leheletnyivel előnyömet az utolsó körre. Igencsak megrogyva fordultam az utolsó lejtőre, ahol hangosan mondogattam magamnak miközben eresztettem a bringát a csúszós gyökereken, hogy “koncentrálj Zsombor, koncentrálj!!” 😀 Ennek ellenére még egyszer talajt fogtam, de szerencsére így is sikerült épségben behoznom a bringát. Megrogyva, de boldogan gurultam át másodikként a célvonalon. Haring győzött, Kulhavy 3. lett. Igazán sikeres teszt volt a világkupák előtt. Nagy élmény volt ilyen komoly ellenfelekkel versenyezni. Köszönöm mesteremnek, Bogár Gábornak a szupportot!”



Forrás: www.bringasport.hu – RSS