Az elsőszámú nemzetközi férfi vízilabdakupában, az Euroligában a negyeddöntőre egyedül állva maradt magyar csapatként az Eger szerdán kezdi meg párharcát a belgrádi Partizannal.
A hevesi fővárosban lesz az első összecsapás, és már a Bitskey-uszodában sem lesz egyszerű méltóképpen helytállni a világbajnokokkal tömött szerb alakulattal szemben, amelyet nem véletlenül emlegetnek olyan gárdaként, amely esélyes a sorozatot záró négyes döntő, a Final Four megnyerésére is.
Az Eger, amely vezet a bajnoki alapszakaszban a címvédő Vasast is megelőzve, ugyanakkor eddigi legnagyobb sikerét már azzal elérte, hogy történetében először bejutott az El legjobb nyolc együttese közé. Vagyis minden ezután következő részsiker már plusz ajándék az érte szurkolóknak, akiknek azonban a ZF-Eger honlapja kellő "eligazítást" ad a remények kordában tartását illetően. A www.egerwaterpolo.hu statisztikája szerint az olimpiai bajnok Igor Milanovics irányította Partizan új mesterével 29 tétmérkőzés óta őrzi veretlenségét, vagyis hibátlan teljesítménnyel jutott túl a szezon eddigi 6 Euroliga-csoportmeccsén, 15 Interliga- és 8 hazai bajnoki találkozóján egyaránt. Ráadásul ott a "magyar adalék": a múlt hét péntekén Budapesten, a Szőnyi úti uszodában mért 11-4-es KO-t a Vasasra az Interliga keretében vívott összecsapáson.
Most szerdán (kezdés: 19:15 ó) Egerben harmincadszor is a győzelemért száll vízbe a Partizan. A parton Gerendás György személyében szintén olimpiai bajnok vezérelte egrieknek – soraikban az egyformán háromszoros ötkarikás aranyérmes Szécsi Zoltánnal és Biros Péterrel – olyan eredményt kell elérniük, hogy ne a kilátástalanság érzésével várják az április 14-i, belgrádi visszavágót.