Szilágyi Liliána

Érdekes, impulzív személyiség, erős, dacos, makacs jellem, s nem mellesleg tehetséges úszó, ifjúsági olimpia és Eb-aranyakkal, korosztályos vb-ezüstökkel – a 19 éves Szilágyi Liliána bármit elérhet a riói játékokon.

reb Úszásra teremtetett Szilágyi Liliána? Hogy sportra, az teljesen bizonyos, hiszen a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Gyarmati Dezső unokájaként, a tornász Gyarmati Eszter és a kitűnő úszó, Szilágyi Zoltán gyermekeként kódoltatott belé a sport.

szilagyilili

Szilágyi Liliána még a Jövő SC versenyzőjeként

Már kétéves korában megtanult úszni, de később ritmikus gimnasztikázott. A medence azért jobban vonzotta, ráadásul megkérdezte édesapját, melyik sportágban van nagyobb esélye az olimpiai bajnoki címre, s mert az úszás volt a felelet, végleg a vizet választotta.

A sikerek gyorsan érkeztek, hiszen 2011-ben az egyik hazai versenyen európai ranglistavezető időt úszott az ifjúságiak között 200 m pillangón, majd alig 15 évesen ezüstérmet szerzett a belgrádi korosztályos Eb-n. A pályafutását a Széchy SE-ben kezdte, de ekkortájt már a Jövő SC-ben tempózott. Akkori edzőinek egyike, Széles Sándor már akkor úgy nyilatkozott róla: „igen tehetséges kislány, szépen fejlődik, nagy jövőt jósolok neki.”

A mesteredző ezúttal sem fogott mellé.

Egy évvel később már a vágyott aranyérem is összejött, s a rövidebb pillangótávon a dobogó második fokára állhatott. Nem véletlen, hogy az akkori ifjúsági kapitány, Güttler Károly teljesen elégedett volt vele. Kicsivel korábban döntőt úszott 100 m pillangón a debreceni felnőtt Eb-n, az év legszebb pillanatai azonban még hátra voltak neki, hiszen a magyar küldöttség legfiatalabbjaként rajtkőre állhatott 2012-es, londoni olimpián. Nagypapája, Gyarmati Dezső így beszélt róla:

Liliána ifjúsági Európa-bajnok!

Liliána ifjúsági Európa-bajnok

„Az olimpia tiszteletére, meg hogy igazán jól láthassam Lilut, új tévét vettem. A 100 pillangón indul, és én azt várom tőle, hogy élete legjobb idejét ússza az előfutamában. Ha így lesz, már megtette a magáét, s ha a középdöntőbe is bejut, az meg egyenesen nagy dolognak számítana.”

Utóbbi nem sikerült, de senki sem lehetett elégedetlen vele. Pláne, mert édesapja, Szilágyi Zoltán pedig a tőle később is sokszor hallhatott filozófiájába adott bepillantást:
„A feleségemmel együtt azt várjuk, hogy mosolyogva és ne szomorúan másszon ki a medencéből, mert az azt jelentené, hogy megtett mindent, amit tudott, s mindannyian elégedettek lehetünk. Az eredmény is fontos persze, de csupán másodlagos.”

Éremleltár
2011 ifjúsági Európa-bajnokság, ezüst (200 m pillangó)
2012 ifjúsági Európa-bajnokság, arany (200 m pillangó), ezüst (100 m pillangó)
2013 ifjúsági világbajnokság ezüst (100 és 200 m pillangó)
2014 ifjúsági olimpia aranyérem (100 és 200 m pillangó)
2016 felnőtt Európa-bajnokság ezüst (200 m pillangó)

Abban az évben klubot váltott, a másik hazai zászlóshajóhoz, a Kőbánya SC-hez és Turi Györgyhöz került. A külső szemnek három harmonikus év következett.

„A korához képest nagyon érett: hihetetlen alapintelligenciával bír – jellemezte tanítványát Turi – Ez nemcsak a tanulásban és a gondolkodásában, hanem az úszásában is megnyilvánul: megfontolt, nem versenyez ész nélkül. Mindent meg lehet vele beszélni, és be is tartja az edzői kéréseket, utasításokat. Persze, mint minden lánynak, neki is megvannak a maga apró dolgai, de élvezet vele együtt dolgozni, jól összecsiszolódtunk. Az edzőnek öröm, ha olyan úszóval foglalkozhat, akiben táptalajra találnak a gondolatok.”

Szilágyi Liliána Fotó: Giorgio Scala

Az elmaradhatatlan piros fejhallgató  •  Fotó: Giorgio Scala

Liliána így írta le magát. „Néha hangulatemberként viselkedem, de mivel vannak céljaim, tudom, milyen munkát kell elvégezni, hogy elérjem őket.”

A közös időszakot junior vb-érmek és ifjúsági olimpiai aranyak fémjelezték. A maga nemében mindkét esemény emlékezetesre sikeredett. Kevéssel a vb előtt hunyt el a világhíres nagypapa, s az unoka megfogadta, arannyal adózik emlékének, azonban ezt nem sikerült megszereznie Dubajban. Nem úgy egy év múlva, Nandzsingban: az ifjúsági olimpián azóta emlékezetes módon ünnepelte első aranyát, hosszú másodpercekig a medence partján tombolt örömében. A második után már visszafogottabb volt.

A nyilatkozatokból nem maradt el, mennyire hálás edzőjének és klubjának, 2015-ben mégis megtört valami, hiszen otthagyta a Kőbányát. Fél évig egyesület nélkül tréningezett, aztán a Honvéd igazolta le, s édesapja mellett Kovács László vállalta el a felkészítését.

Az idei, májusi felnőtt Eb-n ezüstérmet szerzett (vagy aranyat veszített, a rivális csak egy századmásodperccel előzte meg), ám közben – tőle nem idegen módon – érdekes interjúban jelentette be a Nemzeti Sportban: Kovács és apja helyett Szabó Joe, a nevelőedzője foglalkozik vele az olimpiáig.

Az elmúlt időszakban szemmel láthatóan megromlott az addig eszményinek hitt apa-lány viszony, most már alig látni a leány mellett Szilágyi Zoltán. A magas hőfokú, érzelemdús megnyilvánulásairól is ismert Liliána tehát meglehetősen zaklatott esztendő után indul az olimpián.

Ne legyen kétségünk, az aranyérem a célja, és nem is lehetetlen elérnie: az adottságai megvannak, tehetséges, s ha jó sikerül a formaidőzítés, és megfelelő mentális állapotba kerül, bármit elérhet.

Ha.

A legfontosabb írások a honlapunkon Szilágyi Liliánáról, az elmúlt évekből:
Pillangókisasszony a főszerepben – utanpotlassport.hu, 2011. március 27.
Széles Sándor és a Jövő – utanpotlassport.hu, 2011. június 19.
Szilágyi Liliána aranyat nyert az ifjúsági Eb-n – utanpotlassport.hu, 2012. július 5. Bajnokpalánták Londonban – utanpotlassport.hu, 2012. július 16.
Selejtező, végállomás – utanpotlassport.hu, 2012. július 28.
Mosolyogva pillangózni – utanpotlassport.hu, 2013. június 18.
„Ezt szépen benéztem” – utanpotlassport.hu, 2013. augusztus 27.
Ezüstös Liliána – utanpotlassport.hu, 2013. augusztus 31.
Güttler Károly: csak rajtuk múlik – utanpotlassport.hu, 2013. szeptember 5.
Honnan került elő az amerikai? – utanpotlassport.hu, 2013. szeptember 28.
Arany a papa emlékére – utanpotlassport.hu, 2014. augusztus 18.
Pillangóaranyak – utanpotlassport.hu, 2014. augusztus 22.
Agymenők – utanpotlassport.hu, 2015. április 19.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS