Szilvássy Erik újabb aranyérme

A márciusi ruszei U23-as Eb-n – némi meglepetésre – szerzett első helye után most a törökországi Çorumban egyetemi-világbajnok lett Szilvássy Erik (22) a kötöttfogás 85 kg-os súlycsoportjában. Aranyérmet nyert a már nem utánpótláskorú Lám Bálint (130 kg) is, és a három világbajnoki címmel a magyar válogatott végzett a fogásnem éremtáblázatának élén. Az oroszok ezúttal nem ünnepelhettek győztest.

Szekeres István Kivételesen nem kellett izgulnia a sorsolás miatt Szilvássy Eriknek, a kötöttfogás 85 kg-os súlycsoportjában ugyanis csak öten neveztek a törökországi egyetemi-világbajnokságra. Ilyenkor körmérkőzéssel döntik el a helyezések sorsát, vagyis mindenki birkózik mindenkivel.

A „csak öt induló” azonban ne vezessen félre senkit! A Pénzügyőr SE versenyzőjének ugyanis csupa nagyon nehéz ellenféllel kellett szembenéznie: fehérorosszal, orosszal, törökkel és iránival. És itt nem volt pardon, egyiküket sem lehetett elkerülni kedvező sorsolás segítségével.

Erik a márciusi ruszei U23-as Eb-t tizenöt tagú mezőnyben nyerte meg, de az aranyéremig ugyanúgy négy mérkőzést kellett vívnia, mint most Çorumban.

Az ellenfelek olyan – éppen felsőfokú tanulmányokat folytató – birkózók voltak, akik hazájukban harcban állnak a nagyválogatott tagságáért, és az itteni siker közelebb vihette volna őket a céljukhoz.

Szilvássy Erik Forrás: MBSZ

Szilvássy Erik  •  Forrás: MBSZ

Nos, őket verte el Erik sorban, egymás után. Így…
5-1 a fehérorosz Mikalaj Sztadub ellen, aki az idén megnyerte a fogásnem egyik legrangosabb viadalát, a lengyelországi Pytłasiński-emlékversenyt.
3-0 az orosz Roman Juszipov ellen, aki tavaly a minszki Karavajev-emlékverseny győztese volt.
4-1 a török Metehan Başer ellen, aki két éve Pécsett megnyerte a súlycsoportot az egyetemi-vébén, bronzérmes volt az Európa Játékokon, és hát – ne felejtsük el – hazai szőnyegen birkózott.
8-0 az iráni Szaman Azizi ellen, aki volt ezüstérmes Ázsia juniorbajnokságán.
Erik a négy mérkőzésen összesen húsz akciópontot szerzett, míg ellene a négy ellenfél mindössze kettőt.
Ehhez aligha kell kommentár.

A nap másik magyar utánpótláskorú szereplője, Balatoni Bence (20) nyolcadik lett a 66 kg-ban. A selejtezőben észt ellenfelet győzött le 9-0-ra. (Jellemző az egyetemi-vébé szupergyenge kommunikációjára, hogy az észt birkózó nevét sehol nem találtuk meg). A negyeddöntőben tisztes vereség (0-5) következett a grúz Arcsil Turmanidze, az egész világbajnoki mezőny egyik legidősebb és legrutinosabb szereplője ellen, aki 2009-ben nyert bronzérmet junior-világbajnokságon, és azóta számos nemzetközi viadalon állhatott fel a dobogóra.

Az egyetemi-vébé második kötöttfogású (egyben utolsó) napján még egy magyar aranyérem született – a már nem utánpótláskorú Lám Bálint révén. Noha az ő szereplése már kívül esik honlapunk hatáskörén, természetesen úgy gratulálunk neki a sikeréhez, mint aki éveken át a „mi gyerekünk” volt. Például 2012-ben, amikor junior-világbajnokságot nyert, és két éve, amikor Pécsett egyetemivébé-győztes lett, Çorumba tehát címvédőként érkezett. És kívánjuk a BVSC-Ganz-Jászkisér nehézsúlyú versenyzőjének, hogy a sérülésekkel, gondokkal tele évek múltán nyílegyenes legyen az útja most már a felnőtt-világversenyek dobogójára.

A magyar egyetemi válogatott a 2016. évi világbajnokságot három arany-, két ezüst- és egy bronzéremmel, valamint három ötödik helyezéssel zárta, és – két érem kivételével – mindegyiket utánpótláskorú versenyző szerezte. Külön nagy sikert hozott a kötöttfogás, hiszen a mieink három aranyérmet nyertek, és azzal az éremtáblázat élén végeztek, míg a kirgizek és a törökök kettőt-kettőt, a fehéroroszok pedig egyet.

A fogásnem szenzációja, hogy az oroszok egyik súlycsoportot sem tudták megnyerni, ami világversenyeken példa nélkül áll.

A MÁSODIK KÖTÖTTFOGÁSÚ NAP VILÁGBAJNOKAI
66 kg: Enes Başar (Törökország) – volt ezüstérmes juniorvébén, illetve bronzérmes a tavalyi U23-as Eb-n
75 kg: Jeszen Aszanov (Kirgizisztán) – Ázsia juniorbajnokságán volt második és harmadik is
85 kg: SZILVÁSSY ERIK (MAGYARORSZÁG)
130 kg: LÁM BÁLINT (MAGYARORSZÁG)
A pontversenyben: 1. Törökország 66 pont, 2. Fehéroszország 59, 3. Irán 59 (a második hely sorsát azt döntötte el, hogy a belorusz csapat nyert aranyérmet), 4. Oroszország 47, 5. Magyarország 45

Az egyetemi-világbajnokságról megjelent beszámolóink
1. versenynap: szabadfogás 57, 65, 74, 97 kg
2. versenynap: szabadfogás 61, 70, 86, 125 kg
3. versenynap: női birkózás 48, 55, 60, 69 kg
4. versenynap: női birkózás 53, 58, 63, 75 kg
5. versenynap: kötöttfogás 59, 71, 80, 98 kg

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS