Szinkronkorcsolyázó-vb: 17 ország 22 csapatát várják Budapestre

A március utolsó hétvégéjén a Papp László Sportarénában sorra kerülő szinkronkorcsolyázó-világbajnokságra 17 ország 22 csapatát várják a szervezők.

A Gyakorló Jégcsarnokban tartott sajtótájékoztatón kiderült, a magyar csapat története legjobb eredményét szeretné elérni, ez azt jelenti, hogy a 10-13. hely megszerzését tűzte ki célul. Az eddigi nyolc vb-n 2005-ben volt a legeredményesebb az együttes, amely akkor 16. lett.
   
"A javításra minden esélyünk megvan a mostani szezon nemzetközi versenyei alapján, hiszen a csapat stabilan képes a 150 pontos eredményre, amely korábban elképzelhetetlen volt" – mondta Sinka Erika, a 20 fős válogatott menedzsere.
   
A március 28-29. közötti eseményre már kaphatók a jegyek a Ticketpro, a TicketA és a Concert and Media jegyirodáiban. Lehet napijegyet váltani, illetve mindkét napra érvényes bérlet is kapható. A pénteki megnyitón fellép Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó és Fonyó Barbara énekesnő, színésznő.
   
A csapatokat 20 fő alkotja, de mind a rövidprogram, mind a kűr során csak 16-an lehetnek a jégen. A pontozási rendszer szinte ugyanolyan, mint a műkorcsolyáé. A magyar válogatott Miskolcon napi 2×1,5 órás jeges edzéssel, tánc- és balettórákkal készül a megméretésre Tóth Zoltán korábbi műkorcsolyázó és edzője, Kulcsár Zsófia irányításával.

    A program:
    március 28., péntek:
megnyitó 17:30 ó
rövidprogram 18:15 ó
    március 29., szombat:
kűr 13 ó

MTI