Színvonalas döntő

A kiemelt fiú-kadetbajnokság nyolcas döntője kiegyenlített küzdelmet hozott. A színvonalas tornát a nemzetközi porondon is sikeres Vasas Akadémia nyerte meg, de a dobogós csapatok sem voltak elégedetlenek.

Lakner Gábor Kiegyenlített erőviszonyok jellemezték a kiemelt fiú-kadetbajnokság nyolcas döntőjét, amely a Vasas Akadémia sikerével zárult. A pasarétiek 80-63-ra győztek a fináléban a Nyíregyháza ellen, így a juniorok után a kadetek között is övék lett a bajnoki cím. A bronzérmet a házigazda Debrecen gyűjtötte be.

Mindkét csoportban hármas holtverseny alakult ki az élen, ami bizonyítja a klubok hasonló játékerejét. A magyar kosárlabdázásnak mindenképpen jót tesz, hogy ennyi, minőségi nevelőmunkát végző egyesület működik. Arra azonban figyelni kell, hogy a legjobb kadetjátékosok gördülékenyen és időben eljussanak az élvonalbeli bajnokságig.

vasaskadet

A Vasas Akadémia bajnokcsapata

A bajnoki címet begyűjtő Vasas Akadémia vereséggel kezdett, majd fokozatosan belelendült. Bosnyák Jácint, a csapat edzője elégedett volt a négy nap alatt végig felfelé ívelő formával, még ha az első mérkőzésen látott kései ébredésről le is mondott volna:
„Nagyon örülök, elmondhatatlanul büszke vagyok a fiúkra. Többször megmutattuk itthon és már Európának is, hogy milyen jó kosárlabdát játszunk. Szeretnék gratulálni a Nyíregyházának, hogy eljutott idáig és nagyon megnehezítette a dolgunkat a döntőben. Köszönjük Debrecennek a kitűnő szervezést!”

Nyíregyházán az ezüstéremnek is örülnek, hiszen előzetesen nem gondolták volna, hogy döntőt játszhatnak. Boczkó Ádám együttese bravúrosan szerepelt az egész tornán, így ők is győztesnek érezhetik magukat:
„Gratulálok a Vasasnak és köszönöm Debrecennek a színvonalas rendezést. Emberfeletti, amit ezen a tornán véghezvitt a csapatom. Megköszönöm a Nyíregyházi Sportcentrumnak, edzőkollégáimnak és a kosarasaimnak, akikkel egész évben együtt dolgozhattam.”

A házigazdának bronzmérkőzés jutott, és ha már a fináléba nem sikerült eljutnia, a harmadik helyet legalább megszerezte. A csapat edzője, Ráthonyi Tamás így értékelt:
„A mérkőzést megelőzően éppen azt mondtam a srácaimnak, hogy olyan érzésem van, mintha a tornán teljesen elfelejtettünk volna kosárlabdázni, de éppen az utolsó, nagy meccsen cáfoltak rám. Egész évben dolgoztunk, és most ennek láthatjuk az eredményét. Gratulálok a csapatomnak, és köszönjük a biztatást.”

A döntő legjobbja Somogyi Ádám lett a Vasasból, aki a korosztályos válogatottban is meghatározó szerepet tölt be. A pasarétiek juniorbajnoki címéből is kivette a részét, így a klubjával együtt ő is duplázott.

Az edzők szavazatai alapján a következő All Star-csapatot hirdették ki a szervezők: Varga Ákos (Szeged), Tóth Bence (Debrecen), Somogyi Ádám (Vasas), Sitku Márton (Nyíregyháza),  Mokánszky Máté (Nyíregyháza).  A Hajdú-Bihar megyei Kosárlabda Szövetség legjobb debreceni játékosnak felajánlott különdíját Gáspár Mátyás vihette haza.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS