Szívós Száva

Nagy utat járt be a 17 éves Balogh Száva, aki két éve Miskolcról Békéscsabára költözött, s az utolsók közül a legjobbak közé küzdötte fel magát, minek eredményeként a minap hivatásos szerződést kötött vele a nőikézilabda-klub.

reb Az időszaknak megfelelően egyre-másra jelentik be friss igazolásaikat a kézilabdaklubok, illetve, hogy melyik saját nevelésű, fiatalt játékosra számítanak a felnőttek között a következő szezonban. Az EUbility Group Békéscsaba sem kivétel, három ígéretes utánpótláskorú játékosával kötött profiszerződést.

Köztük a 17 éves Balogh Szávával is:
„Már egy hónapja körvonalazódtak a klub tervei, az elnök Szabó Károly többször is szólt, hogy szeretne beszélni a szüleimmel, és azt is kérdezte, mik a terveim. Nagyon örültem a lehetőségnek, hiszen a családdal együtt fontosnak tartjuk a kézilabdát és a tanulást, ráadásul itt erős gimnáziumban érettségizem jövőre.”

balogh_szava___

A 17 éves Balogh Száva (31-es mezben) profiszerződést kapott  •  Forrás: Békéscsabai Előre NKSE

A nevét Jules Verne Sándor Mátyás című regényének egyik főhőséről kapta, s a tinédzser nagy utat járt be, amíg az élvonalbeli felnőttcsapatig jutott. Harmadik osztályban ismerkedett meg a sportággal, de a pályafutása érdemi része munkahelyváltással kezdődött. Édesanyja 2014-ben a város környékén talált állást, így a család egyik fele Miskolcról az alföldi településre költözött. Sportszakmailag kifejezetten ideálisnak tetszett a váltás, hiszen a borsodi megyeszékhely több sportág fellegvára, de a kézilabda nem tartozik közéjük.

Baloghék felvették a kapcsolatot a békéscsabai egyesülettel, amely a próbaedzést követően tárt karokkal várta a lányt. Ám a balátlövő – aki manapság inkább beállóban szerepel – nagyon megszenvedte az „új élet” kezdetét.

„Miskolcon amatőr körülmények között és színvonalon játszottunk, így fizikailag és technikailag is nagy elmaradásban voltam a csabai ifiktől. Az előző szezon lényegében arra ment el, hogy felzárkózzam, és még most sem tudok mindent, amit ők. Különösen az első három hónap volt nehéz. Új város, új iskola, a csapatban is nehezen találtam meg a helyemet, hiszen azzal küzdöttem, hogy utolérjem a többieket. Annyira vissza akartam költözni, hogy már beszéltünk is a korábbi iskolámmal. Aztán az utolsó pillanatban meggondoltam magam: nem akartam megfutamodni a feladat elöl.”

Balogh Száva mellett az 1996-os születésű Ilyés Lilla, illetve az 1997-es Deák Vivien is aláírt, mindhárman 2017. június 30-ig kötelezték el magukat a klubhoz.

Miután a maradás mellett döntött, lassan elkezdett kifizetődni az elvégzett munka. Gólt, gólokat szerzett, jelenleg pedig 163 találattal második az ifjúsági bajnokság góllövőlistáján. Amikor arról kérdezzük, vajon mit láttak benne a békéscsabaiak a próbaedzésem, így felelt: „Magas vagyok, ami ugye nem hátrány, egyébként fogalmam sincs, miért hívtak. Valószínűleg ez türelem és amolyan megelőlegezett bizalom volt.”

Ő pedig meghálálta a lehetőséget: heti kétszer a felnőttekkel edz, s bár a korosztályában még felszabadultabb, vélhetően hamarosan a legjobbak között is megtalálja a helyét. Azt pedig kimondottan várja, hogy a következő szezontól a nagyszerű edzővel, a férfiválogatottat olimpiai negyedik helyig vezető Skaliczky Lászlóval dolgozzon.

„Sokszor gondolkoztam azon, milyen lesz nála játszani: nagy tudású szakember, akitől biztosan csak tanulhatok.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS