Szoboszlaiék hátránya már csak egy pont a listavezető Manchester Cityvel szemben

A bajnokságban nagyon gyenge rajt után a Chelsea Mauricio Pochettino menedzsere irányításával eredményes hetet zárt: hétfőn 4-1-re nyert a Tottenham ellen, a vasárnapi fordulatos rangadón pedig pontot mentett a Manchester Cityvel ellen. A pontszerzésben két volt City játékosnak, Raheem Sterlingnek és Cole Palmernek fontos szerepe volt.

Az elmúlt idényben triplázó Manchester City Erling Haaland büntetőjével vezetést szerzett az első félidő derekán, ám a fővárosiak még a szünet előtt fordítani tudtak, pihenőre mégis döntetlennel vonulhattak a felek. A fordulást követően ism vendégek kerültek előnybe egy újabb Haaland-találattal, amire volt válasza a Chelsea-nek, s bár úgy tűnt, Rodri 86. percben szerzett góljára már nem lesz, a 95. percben Cole Palmer büntetőből egyenlített, így igazságos döntetlennel zárult a százperces dráma. A londoni csapat támadójétékát dicséri, hogy a címvédő a korábbi 11 forduló alatt mindössze nyolc gólt kapott, most viszont egyetlen találkozón négyet.

A Liverpool javított heti mérlegén, mert a Luton Town elleni 1-1-es döntetlent és a Toulouse-ban elszenvedett vereség után a duplázó Mohamed Szalah vezérletével és Szoboszlai Dominikkal a soraiban 3-0-ra legyőzte a vendég Brentfordot. A magyar válogatott csapatkapitánya kezdőként lépett pályára és a rendes játékidő ráadásában, a 93. percben cserélték le.

Győzelmével a Liverpool előzte az Arsenált, s már csak egy pont a hátránya az éllovas Manchester Cityvel szemben. A mérkőzés után Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere elárulta. „Több mint húsz évvel ezelőtt, amikor elkezdtem a pályafutásomat, olyan csapatot akartam létrehozni, amely ellen senki sem akar játszani. Most ilyen csapatom van!”

A Liverpool támadósora változott az évek során, de az egyetlen állandó és gólerős csatára Mohamed Salah, aki kétszer is betalált a Brentford ellen, ezzel tízre növelte szezonbeli, s 200-ra az angol élvonalban szerzett találatainak a számát.

„Salah egy kivételes játékos, nagyszerű meccset játszott ma. Csapattársai tudják, hogy ha olyan minőségű játékos van velük a pályán, mint ő, akkor mindig lesz lehetőségük gólt szerezni” – mondta Klopp szerint még korai a bajnokság esélyéről nyilatkozni. „Ha márciusban vagy áprilisban az élmezőnyben leszünk, akkor beszélhetünk erről. Addig csak a világ legnehezebb bajnokságán harcolunk” – jelentette ki a német szakvezető.

Írta a Magyar Hírlap