„Szokatlan” elemeket próbál ki a Mercedes

F1

2016. február 23. kedd, 10:11

Még koránt sem láttuk teljes felszereltségében a Mercedes új, W07-es modelljét. A hétfői tesztnap után Toto Wolff látványos újításokat ígért, kedden pedig már ennek bizonyítékát is láthatjuk.

Az első barcelonai teszt második napján Nico Rosberg állt hadrendbe a Mercedesnél, autójának oldalszekrényei alatt pedig azonnal egy új, összetett aerodinamikai elemet figyelhettek meg a jelenlévők. Minden bizonnyal ez is egyike azon látványos fejlesztéseknek, amelyek érkezését a csapatot irányító Toto Wolff belebegtetett.

Cb4zUGxW8AA6z3P

„Van néhány olyan elemünk, amelyek kicsit szokatlanok” – mondta Wolff, aki hétfő este még nem tudta pontosan megmondani, hogy kedden vagy szerdán rakják-e azokat fel először az autóra. „Amikor először láttam őket, határozottan meglepődtem.”

A Mercedes új modellje már a nyitónapon is hibátlanul működött, és Lewis Hamilton egy nyitónaphoz mérten szokatlanul sok, 156 kört tett meg. Ám ez a 726 kilométeres táv csupán a csapat előzetesen kitűzött terveinek alsó régióit üti meg.

„Egy olyan év után, mint amilyen nekünk volt tavaly, egy csapat mindig magasabbra helyezi az elvárásokat önmaga számára” – indokolta Wolff a meggyőző kezdést. „Az első nap remekül ment, hiszen a tervünk az volt, hogy minél több kilométert beletegyünk az autóba. Erről beszéltünk Lewisszal és Nicóval is előzetesen, Paddy [Lowe] pedig úgy kalkulált, hogy képesek lehetünk, 700, 800 vagy akár 900 kilométer megtételére is minden nap. Ez merész célkitűzés volt, de megmutattuk, hogy a csapat képes teljesíteni, él a pilóták is képesek magukat tartani ehhez.”

Cb4scYdW4AEdU2I

Forrás: www.formula.hu – RSS