Szomorú vasárnap

A magyar fiúválogatott nem jutott a nyolc közé, a leánycsapat pedig a negyeddöntőben búcsúzott az Asztanában megrendezett U18-as 3×3-as világbajnokságon.

Lakner Gábor A szombati vihar miatt vasárnap reggel – magyar idő szerint hajnali fél hattól – pótolták az előző napi program utolsó nyolc mérkőzését az Asztanában megrendezett U18-as 3×3-as világbajnokságon. A magyar fiúválogatott utolsó csoportmérkőzését is elhalasztották a szervezők, melyet így magyar idő szerint 5.50 órakor kellett pótolni. A Durázi Krisztofer, Füzi Róbert, Gulyás Milán, Kerpel-Fronius Gáspár összetételű csapatnak még volt esélye a nyolc közé jutásra, amennyiben nyeri saját mérkőzését, és a többi eredmény is kedvezően alakul.

Válogatottunk uralta a Fülöp-szigetek elleni mérkőzést, és néhány rövid periódust leszámítva végig vezetett is. Az utolsó perc elején azonban ledolgozta kétpontos hátrányát az ázsiai csapat, és a mérkőzésen harmadszor a vezetést is átvette. És mivel a hátralévő időben már nem esett több kosár, 18-17-re nyert, a magyar csapat pedig elbúcsúzott.

3x3 Asztana Leánycsapat

A spanyolok megállították a lányokat  •  Forrás: FIBA

A leányválogatottnak sem sikerült jobban a torna utolsó napja, amely Spanyolország ellen lépett pályára a negyeddöntőben. A Gereben Lívia, Kányási Veronika, Mérész Beatrix, Török Ágnes összetételű csapat meglehetősen idegesen kezdett, így a spanyolok 8-4-re elhúztak. Az idő egyre fogyott, a hátrány nem csökkent jelentősen, két perccel a vége előtt 9-6-ra vezetett az ellenfél. Gereben Lívia akkor megrázta magát, előbb egypontost, majd kétpontost dobott. Azt követően két büntetőhöz jutott, 12 másodperccel a vége előtt. Az elsőt bedobta, azzal először vezetett a magyar csapat (11-10), de a másodikat kihagyta. A spanyolok lepattanót szedtek, és villámgyors duplával büntettek (12-11), a hátralévő idő pedig már semmire nem volt elég. A magyar válogatott nagyot küzdött, de drámai végjátékban alulmaradt, és befejezte szereplését.

Így mindkét válogatottunk érem nélkül zárta a tornát, a játékosok csupán az egyéni versenyekben vigasztalódhattak. Kányási Veronika ügyességi számban nyert szombati aranyérme után Füzi Róbert a dobóversenyben, Durázi Krisztofer pedig a zsákolóversenyben szerzett bronzérmet. A világbajnokságot a fiúk között Katar, a lányok között Franciaország nyerte.

U18-AS 3X3-AS VILÁGBAJNOKSÁG, ASZTANA (KAZAHSZTÁN)
Fiúk: 1. Katar, 2. Brazília, 3. Olaszország, 4. Új-Zéland
Lányok: 1. Franciaország, 2. Egyesült Államok, 3. Spanyolország, 4. Csehország

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS