Szükség lenne IndyCar-pilótákra az F1-ben?

F1

2016. március 29. kedd, 10:25

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: IndyCar

Ebben a szezonban élénkült a mozgás a két széria között, a korábbi világbajnok, Mario Andretti pedig úgy véli, mindkét bajnokságnak jót tenne élversenyzők átigazolása.

Idén két korábbi királykategóriás pilóta is az IndyCar mezőnyében folytatja – ahol egyébként olyan ex-F1-esek versenyeznek már, mint Juan Pablo Montoya vagy Sebastien Bourdais –, Max Chilton és Alexander Rossi igazoltak a tengerentúli szériába. Talán rövidesen a másik irányba is láthatunk mozgást, azaz eredményes IndyCar-versenyzők jutnak Formula-1-es üléshez.

„Tetszenek ezek az átigazolások, igazán kedvelem őket. Ez a kettő, Max és Alexander továbbra is szeretne Formula-1-es üléshez jutni” – mondta az Autosport lapnak a korábbi világbajnok, Mario Andretti, aki egyébként F1-es pályája előtt és után is az IndyCarban szerepelt. „Nekik még várniuk kell a sikerre, abban bíznak, hogy a hírnév, amire itt szert tesznek, elég értékes lesz, hogy visszajuttassa őket.”

„A történelem azt mutatja, a szériánk nagyszerű platform ahhoz, hogy világbajnokokat vonzzon. Láthattuk ezt az évek során” – mondta Andretti. A legemlékezetesebb ilyen átigazolás Nigel Mansellé volt, aki 1993-ban F1-es bajnokként szerződött Amerikába, és ott is azonnal nyerni tudott. „A topsorozatok közti mozgás csak jótékony hatással lehet a sportra.”

„Alexander Rossiról még sok mindent meg kell tanulnunk, szeretném megnézni őt egy csúcsszéria csúcscsapatában. Az IndyCarban a feltételek adottak, mivel az Andretti csapat biztosítja számára a felszerelést, amely az eredmények szállításához szükséges” – beszélt az 1978-as világbajnok honfitársáról, majd a két F1-es szezont teljesítő Chiltonra is kitért, aki tavaly még az Indy Lights szériában szerepelt: „Ki hitte volna, hogy meg fog nyerni egy oválversenyt? Ráadásul az egyik legnehezebbet. Chip Ganassinak jó szeme van a versenyzőkhöz, fényes jövő áll még előtte.”

Forrás: www.formula.hu – RSS