Vendég mester Japánból

A sportág őshazájából, Japánból érkezett mester csiszolja a paksi Atomerőmű SE cselgáncsozóinak technikáját. A világbajnoki bronzérmes Jaszuhiro Avano az utánpótlás- és a felnőttversenyzők képzésébe is besegít.

UP-info Alig lép be az ember az ajtón, már messziről hallatszanak a tompa puffanások. Edzenek az Atomerőmű SE cselgáncsozói. Nem hétköznapi edzés zajlik, különleges vendég felügyeli. A huszonnyolc éves Jaszuhiro Avano Japánból érkezett, hogy néhány fogással megismertesse a paksiakat.

„Két hónapot tölt el Magyarországon – mondta a teol.hu-nak Keszthelyi László, az ASE edzője, egyben a szakosztály technikai vezetője. – Itt lakik nálunk, Pakson, és többnyire itt is tart edzéseket, de más klubokba is ellátogat.”

20121028_Salvador_-73 kg AWANO, Yasuhiro (JPN) - KAYTMAZOV, Batradz (RUS)5

Avano Jaszuhiro versenyzőként…

Nemrég például a kecskemétieket ismertette meg az egyedi fogásokkal, trükkökkel az 1988-as születésű Jaszuhiro Avano, aki a 73 kg-ban versenyzett, és nem is ment neki rosszul. A 2010-es tokiói világbajnokságon bronzérmet szerzett, Grand Slam- és Grand Prix-versenyeken három ezüstöt és öt bronzot gyűjtött, de nyert japán bajnokságot, egy ezüstöt és két bronzérmet is.

„A két évvel idősebb testvérem példáját követve lettem cselgáncsozó – mondta Avano, aki 2013-ban fejezte be az aktív sportolást. – A tokiói Grand Slamen úgy megsérült a bokám, hogy háromból két orvos azt mondta, fejezzem be a versenyzést. A harmadikra hallgattam, aki azt ígérte, ha megoperálják, tovább tudok dzsúdózni. Megműttettem, fél év lábadozás után el is indultam egy versenyen, de utána úgy döntöttem, abbahagyom.”

Amikor befejezte, még egyetemre járt, testnevelés szakra, majd bekapcsolódott az edzői munkába. Elvégezte a mesterszakot, így maradt a cselgáncs mellett. Szereti oktatni a sportágat, de elmondta, hogy ha hazatér Japánba, mást fog csinálni.

avano2016ase

…és edzőként

„Valójában 2011-ben már versenyeztem itt, edzőként 2015-ben tértem vissza Magyarországra. A legnagyobb különbség a két ország sportja között az, hogy Magyarországon a klubokban folyik a képzés, Japánban pedig az iskolákban. Amíg itt valaki nem vált klubot, ugyanaz az edzője. Nálunk, ha átmegy tanulni egy új iskolába, másik edzője is lesz. Pakson azt látom, hogy hangsúlyt fektetnek az alapokra, ami nagyon jó, de még nem vagyok annyira képben, viszont Kovács Antal és Braun Ákos eredményeit ismerem.”

És hogy miként került az Atomerőmű SE-hez?

„Az egyetemen bemutattak az ott dolgozó, és tanító magyar kézilabdaedzőnek, Nemes Rolandnak, aki beajánlott az ismerősei révén a Magyar Judo Szövetségnek, ezután hívtak meg. Jártam már többfelé, például Szegeden, Budapesten és most Pakson. Az a benyomásom, hogy az emberek nagyon kedvesek, nyugalom van és béke. A gulyás és a halászlé finom, de a japán rizs nagyon hiányzik.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS