Szuper Márió

Tevékeny részese volt a Haladás pompás őszi szezonjának Németh Márió. A szombathelyi labdarúgók a hatodik helyről várják az NB I folytatását, mindössze két ponttal a második Újpest mögött, köszönhetően például a 20 éves támadó fél tucat góljának.

Nagy-Pál Tamás Már önmagában az is bravúrnak számít, ha valaki alig húszévesen hat gólt szerez fél szezon alatt az NB I-ben. A teljesítményt tovább árnyalja, ha az illető minden egyes gólja győzelmet vagy döntetlent ért.

Németh Márió

Németh Márió (háttal)

Németh Márió szezonját elevenítettük fel tömören. A játékos nemcsak a Haladás, de az élvonal egész U20-as mezőnyének legeredményesebb gólszerzője volt. A dicsőség mindenesetre nem szállt a csatár fejébe, ugyanis beszélgetésünk elején leszögezte: valójában a csapat erejét mutatja, hogy ennyi gólt szerzett.

„Kétszer is 1–0-ra nyertünk a gólommal úgy, hogy egyetlen helyzetünkből találtam a kapuba. Ez azt bizonyítja, hogy rendkívül egységesek és koncentráltak voltunk. Mert ha ziccerbe kerülsz, semmi más nem számít, mint az, hogy mennyire tiszta a fejed” – merengett Németh, akinek egyébként az idény elején még voltak mentális gondjai.

„Nem volt könnyű az U20-as világbajnokság után. Mindnyájan úgy mentünk el Új-Zélandra, hogy most aztán megmutatjuk magunkat a komoly kluboknak. Ez Mervó Bencének össze is jött: szerzett öt gólt, és leigazolta a Sion. Nekem azonban nem sikerült valóra váltanom az álmaimat. Jó néhány hét kellett, mire rendezni tudtam a gondolataimat” – emlékezett vissza.

A szombathelyi ígéret elmondása szerint mindebben nagy segítségére volt a vezetőedző, Mészöly Géza, akivel jól ismerik egymást, hiszen még a vb előtt a korosztályos válogatottakban is együtt dolgoztak. „Tudta, mire van szükségem. Például arra, hogy bízzon bennem. A harmadik fordulóban szinte a semmiből rakott be a kezdőcsapatba, aztán gólpasszt adtam. Utána egyetlen meccs kivételével mindig ott voltam a pályán az első perctől kezdve, de a Debrecen ellen csereként beszállva is egyenlítő gólt szereztem” – mondta.

Németh szerint egyértelműen hasznára volt az MLSZ ajánlása, amelynek értelmében jobban honorálják a fiatal játékosokat szerepeltető klubokat – ez adhatta meg a kezdőlökést edzőjének. „De nemcsak én éltem a lehetőséggel, hanem Nagy Ádám a Ferencvárosban vagy Balogh Norbi a Debrecenben is. Ennek köszönhetően kiderült: nem is olyan rosszak a magyar fiatalok. Csak bízni kell bennük” – jelentette ki.

Ezzel együtt természetesen jó az „öreg” is a háznál. Vagy inkább a portán, hiszen Németh mellett alighanem Király Gábor volt a szombathelyiek legjobbja. „Elképesztő, hogy majdnem negyvenévesen is akkora alázattal futballozik, hogy az példaértékű. Rengeteget lehet tanulni tőle. Neki is köszönhető, hogy ha a mester azt mondja, jobbra menjünk, akkor senki nem megy balra. És természetesen a példamutató magatartása mellett a bravúrjai is nagyon kellettek ahhoz, hogy a közvetlen élmezőny mögött teleljünk.”

Merthogy a Haladás hátránya csupán két pont a második Újpest mögött, így Némethéknek akár merészebb álmaik is lehetnek. „Személy szerint még két-három gólt szeretnék rúgni, de az sem baj, ha helyette adok öt gólpasszt. A csapattal pedig jó lenne tartani ezt a formát, és az első ötben végezni. Kiegyenlített a bajnokság, az FTC-n kívül bármelyik együttest meg lehet verni, úgyhogy a dobogót sem tartom elképzelhetetlennek…”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS