Szupercsapat

Nagyszerűen szerepeltek a magyarok a közép-európai országok Hódmezővásárhelyen rendezett juniortalálkozóján. Késely Ajna rekordot rekordra halmozott, s a versenyzők és a házigazdák is gyakorolhattak a jövő évi ifjúsági Európa-bajnokságra.

reb Az egyszerűség kedvéért érdemesebb volna a 14 éves Késely Ajna nevéhez valamilyen módon, amolyan eposzi jelzőként odabiggyeszteni a korosztályos csúcs fogalmát, hiszen ha a Kőbánya SC több mint ígéretes úszója a vízbe száll, egyetlen rekord sincs biztonságban.

cecjm_csapat_szaka

Szupercsapat  •  Fotó: Szaka József/MÚSZ

Így volt ez a közép-európai országok Hódmezővásárhelyen rendezett juniortalálkozóján is, amelyen a kilenc ország a hazaiak mellett (a rangsort követve inkább mögöttük) Szlovénia, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Csehország, Bosznia-Hercegovina, Szerbia és Macedónia legjobbjai szálltak vízbe.

Késely a váltókat összeadva hét számban diadalmaskodott. Mestere, Turi György – érthető büszkeséggel – közösségi oldalon hívta fel a figyelmet, hogy a felnőttek legjobbját leszámítva Ajna minden korosztály (14-15-16-17 évesek) rekordját átírta 200 m gyorson.

A magyarok húsz első, 15 második és 14 harmadik helyet szereztek, toronymagasan végezve az élen. Bár Hargitay András utánpótlás-kapitány szerint tradicionális a verseny, a jelentőségét nem szabad túlértékelni, hiszen nyilvánvalóan nem például Macedónia ifjai a legerősebbek az európai mezőnyben.

hargitay_andras_szaka

Hargitay András  •  Fotó: Szaka József, MÚSZ

„Mégis, nagyon hasznos volt a viadal olyan szempontból, hogy a jövő évi ifjúsági Európa-bajnokság helyszínén állt rajtkőre az érdekelt mezőny. Beszélgettem az edzőkkel, és azt mondták, hogy ez az elmúlt évek legerősebb mezőnye. De azt mondom, sokkal fontosabbak a nagyszerű időeredmények, amelyeket elértek a lányok és a fiúk.”

A szakember Késely mellett dicsérte Holló Balázs 400 m vegyesét: az egri versenyző a korosztályos legjobbal ugyanis „túllépett” önmagán és némi megtorpanásán. Méltatta Fekete Ferenc 50 m gyorson mutatott formáját is.

„Decemberben hagyományosan rendeznek évzáró versenyeket, így mindenképpen fontos visszajelzés az elvégzett munkáról, és előjel a jövőre nézve, hogy ekkor mire képesek a versenyzők. A kiemelkedő korosztályos csúcsokon túl majdnem minden versenyző megjavította a legjobbját, nem is kevéssel. Mindez igencsak biztató a jövőre nézve.”

A fiatalok mellett a házigazda hódmezővásárhelyiek is tesztelhették magukat, jelentős nemzetközi verseny rendezésében. Hargitay szerint a helyiek rendkívül lelkesek és elszántak, de van még miben javulni a nyári ifjúsági kontinensviadalig. A szövetség mindent megtesz azért, hogy a szívvel végzett munka nemzetközi szaktudással párosuljon, és az ország – a hagyományoknak megfelelően – kiváló házigazda legyen.

Az eredményeket itt tekintheti meg.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS