Szupernyolcas Japánban

Egyéniben a negyeddöntőig jutott a 17 éves Gálfi Dalma a kurumei 50 ezer dollár összdíjazású felnőtt teniszversenyen, ráadásul párosban a tornagyőzelemért adogathat kínai társával.

reb „Sajnos, a szingli most nem sikerült, az ellenfél jobb volt” – posztolta közösségi oldalára Gálfi Dalma nem sokkal az követően, hogy a világ másik felén, Kurumében befejezte a versenynapot.

Bár a junior-világranglistán – annak ellenére, hogy az idén már nem is versenyez a korosztályában – második Gálfi a legjobb nyolc között búcsúzott az 50 ezer dollár összdíjazású japán felnőttviadalon, búslakodásra semmi oka.

galfi_dalma_kurume02

Gálfi Dalma jól szerepelt a felkelő nap országában

A balatonfüredi lány a mandulaműtétet követő lábadozással indította a szezont. Európában, majd Mexikóban versenyzett, Irapuatóban például a 16 közé jutott a 25 ezer dolláros versenyen. A tengerentúli edzések és viadalok után Görögország következett: két héraklioni tornán is a legjobb négy közé jutott, csakhogy 10 ezer dolláros viadalokról lévén szó, világranglistapontokat illetően egyik sem fizetett különösebben jól (kétszer négy egységet ért).

Akárcsak év végén, amikor pontgyűjtés céljából  Gálfi Ausztráliába utazott, ezúttal hasonló okokból újabb távoli helyszínt vett célba, Japánt.

A gifui 75 ezer dollár összdíjazású versenyen ugyan egy kört ment, de már ez is remek eredménynek számít. Fukuokában a nyolcaddöntőig jutott, majd Kuruméban erre is rátett egy lapáttal. Az első fordulóban az amerikai Tori Kinardot búcsúztatta (7-5, 6-4), aztán a tajvani Csing-Ven Su (6-4, 6-3) nem jelentett gondot. Bár a negyeddöntőben a nyolcadikként rangsorolt, a világranglistán 237. helyén álló Kszenyija Likina kiejtette (6-4, 7-6), a magyar lány elégedett lehet a szereplésével. A világranglistán várhatóan több mint húsz helyet ugrik előre, és tizenöttel növelte a pontjai számát.

Ráadásul még nem is fejezte be a szereplést Kuruméban, mert a kínai Shilin Xu oldalán párosban fináléba jutott.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS