Szupersztár születik

Tizenhárom évesen lépett pályára a Celtic U20-as együttesében a skót klub csodagyereke, Karamoko Dembele. A londoni születésű középpályás már kisgyerekként azt csinált a labdával amit akart, sorban álltak érte a szigetországi klubok, most pedig egy csapásra az egész világ megismerte a nevét.

Majer Dániel Tizenhárom évesen a hét évvel idősebbek között játszani. Ez a mondat – bármely sportágat vegyük alapul – önmagában sem szokványos, de a futballban egyenesen hihetetlenül hangzik. A skót Celticben azonban úgy gondolták, Karamoko Dembele van annyira jó, hogy az U20-as csapatban is kipróbálják.

Csak ránézésre lógott ki a többiek közül Forrás: dailymail.co.uk

Csak ránézésre lógott ki a többiek közül  •  Forrás: dailymail.co.uk

Dembele, vagy becenevén Kaddy, Jack Aitchisont váltotta a 81. percben a Hearts elleni bajnokin, 3-1-es állásnál. Aitchison maga is szemtelenül fiatal, 16 évesen májusban, egy Motherwell ellen 7-0-ra megnyert bajnokin ő lett a skótok valaha volt legfiatalabb játékosa, aki pályára lépett, valamint aki gólt szerzett az első csapatban. Előttem az utódom – gondolhatta Dembele, akinek a jelek szerint jó esélye lesz megdönteni Aitchison korrekordját.

A fiatal elefántcsontparti annak is köszönhette szerepeltetését, hogy az U20-as együttesből hiányoztak a korosztályos válogatottak. Beállásakor inkább tűnt gyepre tévedt labdaszedő fiúnak, mintsem a csapat egyik játékosának a nála több fejjel magasabb, felnőtt fizikummal rendelkező társai között. Aztán ahogy hozzá került a labda, egy csapásra érthetővé vált, miért is van a pályán. A klub honlapja szerint egyáltalán nem lógott ki a sorból, és kivette a részét a csapatjátékból.

Már ötéves korában kiemelkedett társai közül a tehetségével. Felfedezője, David Feeney, a glasgow-i Govan kerületben található Park Villa Boys edzője így emlékszik rá: „Amikor megláttam játszani, nem hittem a szememnek. Nagyon kicsi volt, de nem ismert félelmet, minden olyan könnyűnek tűnt a számára. Olyan srácokkal került egy csoportba, akik nem tudták kontrollálni a labdát anélkül, hogy használnák a kezüket, ő pedig minden gond nélkül dekázott százat úgy, hogy még a cipői is nagyok voltak a lábára.”

A környéken hamar híre ment, hogy micsoda tehetség játszik a helyi csapatban. „Rendszeresen negyvenen, ötvenen jöttek a meccseinkre csak azért, hogy lássák őt futballozni. Már akkor is elképesztő dolgokat tudott a labdával, a saját szememmel láttam, ahogy fellövi az égbe amilyen erősen csak tudja, majd úgy veszi le, hogy szó szerint hozzáragad a lábfejéhez. Amit viszont meg kellett tanítanunk neki, hogy mikor cselezzen és mikor ne, mert igazság szerint sokszor túlzásba vitte és igencsak feldühítette az ellenfeleit.”

A nagy pillanat Forrás: mirror.co.uk

A nagy pillanat  •  Forrás: mirror.co.uk

Jelenleg Európa szinte összes nagycsapata figyeli a Manchester Unitedtől a Barcelonán át a Bayern Münchenig, sok angol klub pedig már hatéves korában kinézte magának. De mivel a Celtic megfigyelői rendszeres vendégek voltak a Villa Park mérkőzésein, őket választotta, noha családjával alig egy mérföldnyire laktak az Ibroxtól, az ősi rivális Rangers stadionjától. „A Rangers soha nem foglalkozott vele, annak ellenére, hogy gyakorlatilag a küszöbükön lakott – jegyezte meg epésen egykori nevelőedzője. – Oda írhatott alá, ahova csak akart, a Celtic viszont óriási erőfeszítést tett a leigazolásáért, és mi is úgy éreztük, hogy ez számára a legjobb választás.” Londoni születésűként angol, szülei révén pedig elefántcsontparti válogatott is lehetne, de a hírek szerint a skót szövetség rövid úton szeretné magához láncolni, és a következő hónapban már az U16-os együttesben küldené pályára.

A Celtic utánpótlás-igazgatója azért óva int a túlzott elvárásoktól. „Mindannyian el vagyunk ragadtatva tőle. A tény, hogy nála hét évvel idősebbek között játszva is megmutatja a benne rejlő potenciált. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy még csak tizenhárom éves. Kiérdemelte ezt a lehetőséget, de fontos, hogy továbbra is kontrollált ütemben folytassuk a képzését” – mondta Chris McCart, utalva arra, hogy az ifjú titán ezentúl is az U15-ös és U14-es csapatban fog túlnyomórészt feltűnni.

Abban a korosztályba, amelyben már többször is világszinten bizonyított. Egy korábbi U13-as dublini tornán például a Barcelona és a Lyon fiataljait megelőzve a legjobb játékos díját is elhódította, a katalán szakemberek szorgalmas jegyzetelése közepette. A múlt hónapban pedig a belga Bassevelde-kupát nyerte meg a Celtic korosztályos együttesével, a Borussia Dortmundot legyőzve a döntőben. Mondani sem kell, itt is őt választották a torna legjobbjának.

Aki pedig a leírtak alapján bizonyítékot szeretne a kis Karamoko képességeiről, annak ajánljuk az alábbi videót, melyet a Barcelona elleni korosztályos mérkőzés jeleneteiből vágtak össze:

 

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS