
Conti jól érzi magát, az Inter ellen visszatérne
Az olasz jobbhátvéd 60 percet játszott a milanellói edzőmeccsen.
Az olasz jobbhátvéd 60 percet játszott a milanellói edzőmeccsen.
Egyetlen gól döntött a Vasas-Pécs meccsen. Az alsóház listavezetője látogatott a Vasas otthonába a középszakasz 6. körében. Nos, a mérkőzést a Pécs kezdte jobban, hiszen már az első negyed után 3-1 volt a vendégeknek. A kétgólos előny megmaradt a nagyszünetben is, hiszen elsősorban Csacsovszky majd Csaba révén 3-5 volt az állás. A félidő után, meglódult […]
Abate, Conti és Calabria távolléte miatt Borini kezdhet jobbhátvédként.
Rossz hírek érkeznek háromszoros olimpiai bajnokunk felől. Kárpáti György otthonában elesett, amikor a baleset történt rajta kívül nem volt ott senki – írja a Ripost. Az eset után kórházba kellett szállítani a legendát. Háromszoros olimpiai bajnokunk felesége, Kárpáti GYörgyné reméli, nincs semmi baja férjének. Mint ismeretes, Kárpáti György tagja volt az 1952-es, 1956-os és 1964-es […]
A tervek szerint 17 élő közvetítés kerül adásba a 2018-as FEZEN HFL-ből! Persze változhat ez a szám és a TV képernyőkre kerülő párosítások is a szezon során, de a tervek alapján bőven lesz alkalma a nézőknek követni top ligánk mérkőzéseit. …
Ma este a Lazio ellen lép pályára a Milan az Olasz kupában.
Új edző irányítja a munkát a férfi Ob I/b-ben szereplő MAFC-nál. (2010-ben az UTE vezetőedzője is volt Fotó: vizipolo.hu / archív) Budavári Imre lett a MAFC új tréner, a vízilabda szerelmesének nem kell bemutatnunk őt. A Vasas játékosaként kilenc bajnoki címet ünnepelhetett valamint két BEK győzelemből is kivette a részét. A válogatottal pedig olimpiai bronzérmes, világbajnoki és Európa-bajnoki […]
Érdekes és sokatmondó interjút adott az olasz sztárklub elnöke. Maurizio Felugo, a Pro Recco elnöke adott egy interjút a Swimming World magazinnak. Az egykori világbajnok többek között beszélt az amerikai válogatott Luca Cupido-ról is. A 22 éves játékos olasz felmenőkkel rendelkezik, most jelenleg az Egyesült Államokban tanul, de a sportot is igen komolyan veszi, hiszen […]
Nagy boldogság érte a vízilabdázót és szépségkirálynő feleségét. Mint ismeretes, Peking (2008) olimpiai bajnok, és Barcelona (2013) világbajnoka, Hosnáynszky Norbert a héten lemondta a válogatottságot. Októberben pedig megszületett a pólós és – a Miss Hungary-, illetve Miss Universe Hungary-győztes szépségkirálynő – Dammak Jázmin második gyermeke, Szonja. Megszületett második kincsünk, Szonja! – írta büszkén az anyuka a fentebb […]
Történelmi sikert ért el a Ferencváros, az Eger nagy hajrában húzta be a három pontot a női Ob I 4. fordulójában. Fradi vízilabda / facebook Nem múlt el ez a forduló sem izgalmak nélkül. Bár a Fradi a Honvéd ellen sima sikert aratott, ezzel megszerezve első Ob I-es győzelmét, az Eger és a Dunaújváros rendesen […]
Íme a hivatalos kezdőcsapatok a ma esti Milan-AEK Athén Európa Liga mérkőzésre. MILAN: G.Donnarumma, Musacchio,…
A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) égisze alá tartozó sportágak idén több rangos eseményt rendeztek/rendeznek itthon. A szövetség főtitkára szerint az ilyen nemzetközi jelentőségű események elengedhetetlenek a sportágak fejlődése szempontjából, és nagy jelentőséggel bírnak sportturisztikai szempontból is. A Cocchi- Zagoruychenko világsztár fellépőknek köszönhetően rangos esemény lesz a hétvégi Danza Kupa is, ahol többek között Angyal András is versenyezni fog.
„A sportágaink rendre bebizonyítják, hogy nagy nemzetközi jelentőségű események megrendezésére és azok sikeres lebonyolítására is képesek. A teljesség igénye nélkül Magyarország rendezett idén horgász-világbajnokságot, kendó Európa-bajnokságot, szkander világbajnokságot, de otthont ad kick-box világbajnokságnak is, nem beszélve a hétvégi 9. Danza Kupáról, amelyen a táncsport legnagyobb alakjai lépnek parkettre. A táncosok amúgy is sokat fejlődtek. Az idei Világjátékokon például mindegyik párosuk pontszerző helyen végzett, ami korábban nem fordult elő a sportág történetében” – fogalmazott Bóné Zoltán, az NVESZ főtitkára, aki hivatalos a Danza Kupára.
Az újpesti Vasas Jégcentrumban Riccardo Cocchit és Yulia Zagoruychenkót is láthatja a magyar közönség. Riccardo és Yulia hétszeres profi latin páros, korábban még soha nem léptek fel Magyarországon.
Az eseményen pro-am versenyeket is rendeznek, amelyen elindul Angyal András is. A Szombat Esti Láz című műsorból jól ismert táncos szerint emlékezetes estére számíthatnak a nézők. „A versenyeken kívül láthatjuk a világ legjobbjait. Riccardóék Magyarországon korábban még nem táncoltak, úgyhogy sporttörténelmi esemény részesei leszünk” – tette hozzá Angyal András.
Fotó: Vörös Nándor
A Fitparádé kétnapos, nemzetközi multisport fesztivál, amelyet immáron 15 éve nagy sikerrel rendeznek meg október második hétvégéjén a XII. kerületi MOM Sportban. A Fitparádé Debrecenből indult, majd 10 éve a Fitparádéval nyitotta meg kapuit a MOM Sport. Az esemény rangját bizonyítja az is, hogy ma is a világ legjobb versenyzői érkeznek ide megmérettetni magukat több sportágban is.
Az edzőtermi-, erő- és ügyességi sportokra épül a Fitparádé koncepciója. 2005-ben nyitottak a tömegsportok irányába, prevenciós célzattal, a fiataloktól az idősekig minden korosztálynak mutatva alternatívát az egészséges életmód felé. Évről évre növekszik a versenyek, versenyzők és a látogatók száma, hiszen a szervezők szem előtt tartják a látogatók igényeit, érdeklődését és a legújabb trendeket, amelyeknek létrehozásában a rendezvény maga is élen jár.
A 2 napos multisport fesztivál keretében show-elemekkel, egészséges életmódra épülő kiállítással és gyerekversenyekkel (úszóbajnokság, vízilabda torna, kéttusa kupa), valamint programokkal színesítik a sportversenyek és bemutatók széles skáláját. Több sportági szövetség rangos magyar és nemzetközi bajnokságait (pl. szkander, erőemelés, fekve nyomás, sambo küzdősport, crosstraining) foglalja magába a Fitparádé, ahol nemzetközi- és hazai sportikonok népszerűsítik az erő-, esztétikai-, állóképességi és ügyességi sportokat.
Azoknak, akik csak szemlélődni vágynak, tánc- és küzdősport bemutatókkal színesítik a programokat a szervezők.
Vasárnap a kert gyerekzónájában arcfestéssel, ugráló várral, kézműves foglalkozásokkal, lufihajtogató bohóccal várják a családosokat. A XII. kerületieknek vasárnap 2 órán keresztül biztosítanak ingyenes úszást a szervezők.
A rendezvény szombati napja koncepcionálisan az erő ünnepe, míg a vasárnap a szépségé. A Fitparádénak otthont adó MOM Sport a beltéri, a kültéri és a vizes sportok számára egyaránt helyszínként tud szolgálni és ezzel a világon egyedülálló a programkínálat. A sportrendezvényhez kapcsolódó Fitexpo kiállítói között megtalálhatók a fitness-, wellness és beauty ipar minőségi szolgáltatói, média szereplői, melyek kóstolókkal, ajándékokkal vonzzák a látogatókat.
A rendezvény legújabb, nagy sikernek örvendő programjának ígérkezik a Fitparade Semi Pro Invitational, amelynek keretében szombaton a legizmosabb férfi testépítő, míg vasárnap a leggyönyörűbb női fitneszmodellek mérettetnek meg a nemzetközi mértékkel mérve is jelentős kiemelt díjazású versenyeken, amelyek abszolút győztesei a Fitparádé-győzelmet követően világbajnokok lettek. Sztárvendégek: Timea Majorova és Balogh Robin profi fitneszikonok.
A Fitparádé 2017-ben elnyerte Rendezvény-Esemény kategóriában a Magyar Marketing Szövetség Városmarketing Gyémánt Díját, 2016-ban és 2015-ben pedig Márkaépítés kategóriában Országos KKV Marketing Gyémánt Díjat kapott. A multisport fesztivál rendezője Buranits Ildikó, akit korábban az év sport promoterének választottak.
Részletes programinformáció: www.fitparade.hu;www.facebook.com/MomSport
A kiskunhalasi Hirling József lovasközpontban péntektől vasárnapig harmincnegyedszer rendezik meg az országos tenyészversenyt. Ezúttal közel százötven ló, négy kategóriában versenyez a 3.700.000 Ft-os pénzdíjért. Kategóriánként a három legjobb magyar tenyésztésű lónak a Magyar Sportlótenyésztők Egyesülete 500.000 Ft plusz díjazást ad. A verseny stílusbírója a német Jacquile Schmieder és Szebényi Dániel lesznek, a versenybíróság elnöke Abay Pál és a pályaépítő Karádi László. Most először fordul elő, hogy a legtöbb starthoz álló ló a négy éves kategóriában lesz, harminckilenc ló kezdi meg holnap 9 órakor a versenyt.
A Tenyészversenyt a RiderLine Online Tv felületein élőben lehet nézni.
Szeptember 14-17. között az olaszországi Terracina városában lép pályára a magyar strandlabdarúgó-válogatott, hogy a Promotion Final során kivívja a feljutást az A-divízióba.
Fodor Rajmund szerint “csoda” volt, hogy masters vizes világbajnokságon diadalmaskodó, olimpiai bajnokokból álló magyar férfi vízilabdacsapat éppen Budapesten tudott újra összeállni. A 40 év felettiek kategóriájában friss világbajnok játékos az M1 aktuális csatornán hétfőn arról beszélt, bár már jó néhány éve a többségük az uszodán kívül keresi az útját, óriási élmény volt számukra a budapesti […]
A legfrissebb hírek szerint a Villarreal bejelentkezett a Milan csatáráért, Carlos Baccáért. A 30 éves…