Naptárat elő – Íme, ez vár ránk májusban
Zárul a női illetve a férfi Ob I. A Bajnokok Ligája főtáblája is véget ér valamint megkezdődik a női világliga szuperdöntője A májusi hónap legfontosabb eseményei: 2. Férfi Ob I rájátszás (benne többek között: elődöntő) 5. Férfi Ob I rájátszás (ha még szükséges, Playoff első kör) 5. Női Ob I döntő 9. Bajnokok Ligája 14. […]

A magyar együttes nem bírt a németekkel. A Hannover és az OSC zárta a 13. kört a BL főtáblán. Tóth László csapata az első negyedben tartotta magát, Burián majd Radjelovics révén megvoltak a válaszai a német gólokra, azonban Winkelhorst a hajrában 3-2-re módosította az állást. A második nyolc perc a hazaiaké volt, hiszen hármat is […]
Nem mindennapi élményben volt része a Fradi vízilabda csapatának. Az Euro Kupa megnyerése után, már a férfi Ob I döntőjére koncentrálhat a Fradi, ahol tizennyolc év után lehet ott ismét. Nos, a finálé előtt, még egy kis ünneplésbe lehetett része a csapatnak, hiszen az elmúlt hétvégi FTC – Haladás labdarúgó mérkőzés előtt tiszteletkört tehettek a […]
A Sabadell legyőzésével a német csapat kvalifikálta magát a legjobbak közé. Nem megszokott időpontban, vasránap délben rendezték meg a Sabadell-Spandau meccset, ahol a vendégeknek nagy volt a tét. Ugyanis, ha nyernek, ott vannak a genovai fináléban. Nos, a mérkőzés egészen az utolsó negyedik nylt volt, 9-9 után azonban Gielen és Dedovics eldöntötte a mérkőzést, egy […]
Az YBL botlásával megugrottak a sportiskolások. Szinte lenullázta a listavezető a Nagykanizsát. Érdekesség, hogy az előző hétvégén ez a két csapat 11-11-es döntetlent játszott egymással még most 9-1 lett a találkozó vége. Horváth János együttese így növelte előnyét a tabellán, hiszen az YBL “csak” remizett az UVSE-vel, így már 5 egység a sportiskolások előnye igaz, […]
Simán, kilenc góllal verte a Partizán a Valjevót a szerb bajnokság 5. fordulójában, a győzelemből a magyar játékos is kivette a részét. ( Fotó: Nenad Negovanovic) Egyedül csak a Partizán tudott nyerni idegenben a szerb bajnokság 5. fordulójában. A belgrádi alakulat a Valjevót verte kilenc góllal. A győzelemből Dőry Farkas is kivette a részét, a […]
Az egriek sima vereséget szenvedtek a Reccótól a BL-ben. Fotó: prorecco.it Nyolc góllal kikapott az Eger Genovában. Filipovics vezérletével, aki négyet is dobott végül 14-6-os fiaskó lett a mérkőzés vége. A Recco ezzel a győzelmével még inkább elhúzott a hevesi együttestől a tabellán. Holnap az OSC játszik a Hannover vendégeként. A Bajnokok Ligája., 13. fordulójának […]
Nyolc góllal volt jobb a Tisza-parti együttes a Bukarestnél a Bajnokok Ligája 13. fordulójában. Fotó: Szolnoki VSC Végig vezetve győzött a Szolnok a bukaresti látogatásán. Már az első negyedben elhúzott Cseh Sándor együttese 6-2-re. A nagyszünetig tartani tudta a közte négyet a román csapat, ám utána Prlajnovics vezérletével, aki ötöt vágott a meccsen – lerendezte a […]
Három napig tart a BL 13. köre, amelyben mindhárom csapatunk idegenben ugrik medencébe. Fotó: egrivízilabda.hu Szombaton kezdődik és még hétfőn is lesznek meccsek a BL 13. fordulójában. Az A-csoportban az OSC jövő hét elején Hannoverbe látogat. A B-jelű nyolcasban a Szolnok Bukarestben, még az Egerre a legnehezebb mérkőzés vár, hiszen a Pro Recco ellen ugrik […]
Nehéz és kihívásokkal teli lesz az elkövetkezendő időszak Szerbia frissen megválasztott elnökének. Miután Milorad Krivokapics bejelentette, hogy nem kíván újra indulni a szerb vízilabda szövetség elnöki posztjáért ezért új személyt kellett választani. Nem tolongtak a személyek az elnöki tisztért, hiszen egyedül Viktor Jelenics pályázott. A szerb szövetség első embere a minap beszélt a Blic.rs-nek a […]
A következő szeonban is biztosan láthatjuk a vasi együttest a férfi Ob I-ben, de még idénre is van terve a csapatnak. Fotó: AVUS / archív A Szeged szerdai legyőzésével az AVUS elkerülte a kiesést. Matajsz Márk csapata így a 13. helyért játszhat a Tatabányával a rájátszás következő fáziásában. Gratulálok a csapatomnak a bentmaradáshoz. Úgy […]
Bemutatták csütörtökön a kétszeres olimpiai bajnok, amputált lábú úszó és vízilabdázó Halassy Olivérről készült dokumentumfilmet. A vetítés előtti sajtótájékoztatón Czinke Gyula, “A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér” című alkotás társrendezője azt mondta: “ezzel a filmmel emléket szerettünk volna állítani hazánk egyik legnagyobb sportegyéniségének”. “Halassy Olivér emberfeletti teljesítménnyel olyan rekordokat döntött meg, amelyet a mai élversenyzők […]
A Fradi vezetőedzője fontos momentumnak nevezte azt, hogy a csapat 2000 után ismét ott van a fináléban. Mint ismeretes, a Fradi bejutott az Ob I fináléjába. Nagyon örülök és gratulálok a csapatomnak, a klubna és a stábnak ahhoz, hogy ezt az eredményt el tudtuk érni. Azt gondolom, hogy 18 év után ez egy nagyon fontos […]
Benczur Márton csapata két góllal győzött a Dunaújváros ellen. A BVSC otthon verte a Fradit a bronzcsatában. Fotó: UVSE / facebook Nagy meccset játszott egymásal az UVSE és a Dunaújváros. A találkozó a második félidőben dőlt el, 2-2 után meg tudott lépni a hazai gárda, egy hétgólos etap után már Keszthelyiéknél volt az előny. A […]
Benczur Márton csapata két góllal győzött a Dunaújváros ellen. A BVSC otthon verte a Fradit a bronzcsatában. Fotó: UVSE / facebook Nagy meccset játszott egymásal az UVSE és a Dunaújváros. A találkozó a második félidőben dőlt el, 2-2 után meg tudott lépni a hazai gárda, egy hétgólos etap után már Keszthelyiéknél volt az előny. A […]
Tizennyolc év után jutott ismét a férfi Ob I fináléjába a zöld-fehér csapat. Az OSC-t “hazai” pályán győzte le a Fradi, így 2000 után ismét döntőt játszhat a férfi Ob I-ben. Az elődöntő 6-0-ról indult, így egy meccset kellett nyernie a zöld-fehér csapatnak, ami meg is lett. Varga Zsolt együttese a Komjádiban már 6-1-re is […]
A bajnoki elődöntőben egy gólszegény meccsen a Szolnok és az Eger a rendes játékidőben 3-3-ra végzett. Ezek után jöttek az ötösök, amit jól bírtak a csapatok, végül a Szolnok hibázott… A vasárnapi egri győzelem után, 3-3-ról kezdhették meg a csapatok az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharcot. Nos, a mérkőzés első negyede nem hozott gólt, még […]
Eredetileg Oroszországban lett volna a Világliga Szuperdöntője, de végül Budapest adhat otthont az eseménynek. A magyar szövetség (MVLSZ) szerdai tájékoztatása szerint noha a finálénak eredetileg Oroszország adott volna otthont, a nyári labdarúgó-világbajnokság miatt csak távoli helyszínen tudták volna biztosítani a feltételeket, ez a résztvevőknek és a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetségnek (FINA) is aggályos volt. […]
Már nyártól új regulákat tesztelhetnek a szombathelyi ifi vb-n. Mint beszámoltunk róla, fontos napok elé néz Budapest, hiszen a FINA a magyar fővárosban tartja kongresszusát csütörtöktől vasárnapig. A megbeszélésen terítékre kerülnek az új szabályok is, melyeket Molnár Tamás a FINA szervezetének technikai bizottsági tagja ismertetett a szövetség honlapjával. Mint elmondta, ezeket tesztelhetik akár nyáron a […]
Az olaszok az Európa Kupa bronz után, már most rágyúrnak az Eb-re. Április 29. és május 2. között Siracusában fog edzőtáborozni a talján csapat. Nos, többek között visszatér a csapat két pillére, Valentino Gallo és Matteo Aicardi személyében. Ez a négy nap fontos számunkra. A téli fázis utolsó találkozója lesz. Értékes teszteket végzünk majd el, […]