Komjádi Kupa: Kiadta a jelszót a címvédő edzője
Jövő héten már kezdődik az utánpótlás kupa, ahol a címvédő célja a győzelem. Fotó Pvsk-Füszért / facebook Mint ismeretes, jövő héten indul a Komjádi Kupa, a tornának a Pécs a címvédője. Lukács Gergely a csapat edzője a megméretés előtt elmondta: “Címvédőként vágunk neki a megmérettetésnek, így nem is kérdés, hogy egyetlen célunk lehet, az pedig a győzelem. […]

Tegnap érkezett meg a lilák újdonsült igazolása. Az olimpiai bajnok nem habozott, már vízbe is ugrott az UVSE színeiben. Mint ismeretes, a szezon második felében Maggie Steffens az UVSE-ben fog játszani. A világ egyik legjobbjának csütörtökön szállt le a gépe, és már aznap vízbe ugrott. Az olimpiai bajnok eképp nyilatkozott az első tréning után az […]
A férfi Ob I-ben szereplő angyalföldieknél változatlanok a célok. Foó: Vasassc.hu Mátéfalvy Csaba, bár már új szerepkörben dolgozik, hiszen a Vasas utánpótlás szakmai igazgatója, de a klub honlapjának a felnőtt csapatról is ejtett néhány szót a 2018-as év elején: „Bár már nem vagyok közvetlenül a csapat mellett, napi szinten kapcsolatban vagyok Földi Lászlóval és a játékosokkal […]
Az olasz szövetség változásokat eszközöl a vízilabda bírók terén a bajnokságban. Az Olasz Vízilabda Szövetség 55-ről, 60 évre hosszabbította meg a bírói korhatárt. Ez több játékvezetőt is érint, így a talján pontvadászatban most már kicsivel idősebb sporttársak is közreműködhetnek. Mint ismeretes, decemberben a FINA jóváhagyta a Technikai Bizottság ezen javaslatát, most pedig az olaszok is alkalmazkodtak […]
A Szolnok edzője és a Tisza-parti együttes is bejutott a TOP 3-ba az Év edzője illetve az Év csapata választáson. Mint korábban megírtuk, Cseh Sándort is jelölték az Év edzője címre, a Szolnokot pedig az Év csapata lehet. A Top 10-es lista, most háromra szűkült. Így Cseh Sándor mellett Ambros Martin és Shane Tusup verseng […]
Várják a rangos téli felkészülési tornára a jelentkező együtteseket! A Budapesti Vízilabda Szövetség hamarosan ismét megrendezi a több évtizedes múlttal rendelekező Téli Kupát. Mint ismeretes a verseny elsődleges célja, hogy felkészülést nyújtson az alacsonyabb osztályú együtteseknek a tavaszi rajt előtt. Idén is, Diapolo Téli Kupa néven startol majd a verseny. Néhány napja már lehet nevezni is az […]
Még az óévben rendezték meg az I. Új-Hullám kupát, melyen hat együttes szerepelt. December 30-án, a dorogi Nipl Stefánia Uszoda adott otthont az I. Új-Hullám Kupának. Az eseményen hat csapat vett részt, melyekben különféle korosztályok szerepeltek az ifjúságitól egészen a szeniorig. Érdekesség, hogy érkeztek játékosok Esztergomból, Budapestről, de voltak Szegedről és Debrecenből is. A játékszabályok […]
Sike József tanítványai az óévben és az újévben sem pihennek. Fotó: mvlc.hu / facebook Bár a férfi Ob I idei rajtja még arrébb van, a Miskolc még decemberben megnyerte a Duna Kupát, a döntőben legyőzve a Novaky-t, még január 5-én Németország felé veszi az irányt az együttes. Berlin lesz a következő állomás az Euro Kupa […]
A riói bajnok már a hétvégén az Orizzonte csapatánál lehet, de várnia kell a bemutatkozással februárig. Az UVSE-hez hasonlóan, úgy néz ki, hogy Ashleigh Johnson is fél szezont fog lehúzni Európában. Az olimpiai bajnok kapus már a hétvégén megérkezhet az Orizzonte Cataniához, de már februárban csatlakozhat a csapathoz. Érdekesség, hogy így a tavaszra még jobban megerősödik a […]
Az FTC elnöke, a klub történetének legnagyobb ingatlanfejlesztésébe fogna bele. Új medencében edzhetnének a vízilabdázók (Fotó: fradi.hu) Kubatov Gábor, évértékelő beszédében megemlítette, mekkora fejlesztések fognak végbemenni néhány éven belül a klubnál. A többi szakosztáy mellett, beszélt a vízilabdás fejlesztéseket is érintette, a zöld-fehérek elnöke elmondta: “Építünk négy medencét, az egyik közülük kültéri lesz, mert számítunk arra, […]
Egy csapat már bejelentette, élni fog a köztes átigazolás lehetőségével. A Magyar Vízilabda Szövetség meghatározta, mikor lehet az őszi és a tavaszi szezon között, úgynevezett köztes átigazolásokat lebonyolítani. Nos, február 12. és 21. között, 10 nap fog rendelkezésre állni a férfi Ob I-es csapatok előtt erre. Egy csapatról már tudunk, hogy változtat, hiszen a Vasasból […]
Oldalunk feleleveníti a 2017-es év sikereit illetve kudarcait. A férfi és a női válogatott legemlékezetesebb szerepléseit. Cikkünk az utánpótlás és a klubszezon legjobb pillanatairól is megemlékezik, ezzel is kívánva boldog új esztendőt olvasóinak. Férfi válogatott – Ezüstös budapesti vb nyár Január 1-jétől – hivatalosan – Märcz Tamás váltotta Benedek Tibort a kapitányi poszton. Sydney olimpiai bajnoka, […]
A Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, beszélt az idei évről, de azt is elmondta, mit vár a 2018-as esztendőtől. Kemény Dénes egy ötlettel is előállt, ami az új szabályokkal kapcsolatos. A Nemzeti Sportban egy terjedelmes interjú jelent meg Kemény Dénessel, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnökével. A 2017-es évet értékelve a magyar vízilabdázás első embere kifejtette, […]
Horváth János kihirdette U18-as csapatunkat a januári tréningekre. A edzések január 3-án és 4-én lesznek valamint 17-én és 18-án a Széchy medencében. A keret: Kapusok: Grieszbacher Márk, Tóta Gergő, Prágay Botond Mezőnyjátékosok: Bóbis Botond, Bihácsi Bence, Vékony Ákos, Ekler Bendegúz, Tóth Gyula, Sári András, Baksa Benedek, Dala Döme, Szeghalmi Zsombor, Szabó Bence, Szieben László, Aranyi […]
Az idény legjobbájnak választott sztárjukra, hosszú vizsgálatok várnak. Mint ismeretes, szívproblémái miatt ebben az idényben nem ugrik vízbe Sandro Sukno. A horvátok olimpiai és világbajnokánál akkora a baj, hogy klubcsapatában, a Pro Reccoban nem kapott sportorvosi engedélyt. A kardiológiai gondok a karrierjét is veszélyeztetik a Total Waterpolo szerint a szezon legjobbjának megválasztott sportolónk. A horvátok […]
A Szolnok bezsebelte az év utolsó trófeáját is. Szolnoki VSC / facebook A Bajnokok Ligája 5. fordulója után, most a Szuperkupában volt jelenése az Egernek illetve a Szolnoknak. A Tisza-partiaknak egy éven belül ez a kilencedik döntőjük és eddig mindet megnyerték. A mérkőzés elején elhúzott a Szolnok, Jansik majd Younger volt eredményes. A kétgólos előnyét […]
Nagy csatában dőlt el a női Szuperkupa mérkőzés, melyen ötméteresek után, az UVSE győzött. uvse.hu / facebook Az év utolsó nagy mérkőzését játszották a Komjádiban, hiszen a Szuperkupára került sor. A mérkőzést a BVSC kezdte jobban. Két perccel a kezdés után, már 0-2-re vezetett a zuglói alakulat. Előbb Hertzka villant majd Gyöngyössy centerezett egyet, 0-2. A […]
Nagy öröm érte a pólóst. A Spandau meccs előtt érkezett a hír, hogy Marko Avramovics felesége kisfiúnak adott életet Belgrádban! – adta hírül az Eger honlapja. Az apukának természetesen gratulálunk! Nos, a németországi túra nem sikerült jól, de most javíthat az Eger. A hevesiek ma a Szolnokkal mérkőznek a Szuperkupában, így a 2017-es év végét […]
Már most a felnőtt válogatottban bontogatja szárnyait a 19 éves kapus. Fotó: Vidovics Ferenc Idén 48. alkalommal renezdték meg Csongrád megyében Az év sportolója díjátadó gálát, ahol húsz trófea talált gazdára. 2017-ben a legjobb utánpótlás korú sportoló díjat a Szentes kapus Lekrniszki Gina Petra kapta. A pólós sajnos nem tudott jelen lenni a gálán betegség […]
Pénteken zárul két pikáns meccsel a 2017-es év. Fotó: Szolnoki VSC / facebook A magyar Szuperkupával bejeződik be az év. A serlegért a nőknél az UVSE és a BVSC, még a férfiaknál a Szolnok és az Eger száll harcba. Izgalmas lehet mindkét találkozó. Bár a favoritok a lilák és a Tisza-partiak, mindkét csapat büszkélkedhet már […]