Címke: Barceloneta
Bajnokok Ligája: A Szolnok ott van a legjobb négy között
Két góllal győzött a Szolnok a Barceloneta ellen, ezzel a magyar együttes holnap az Olympiakosszal meccselhet a döntőbe jutásért. Az Eger-Jug meccs után a Szolnok-Barceloneta összecsapás közvetkezett. Cseh Sándor együttesének volt mit törlesztenie, hiszen tavaly is összekerült a két együttes, akkor kikapott a Dózsa ötösökkel. Az első negyedben már kétszer is vezetett a magyar együttes, […]
Bajnokként érkezik a Barceloneta is a BL-re
Hátrányból fordított a Barceloneta a Sabadell ellen a spanyol bajnokság döntőjében, így megvédte címét. Pár nap múlva már a Szolnok ellen láthatjuk Szirányiékat. Három meccsesre nyúlt a finálé a spanyol bajnokságban, hiszen az első találkozót a Sabadell nyerte, így a Barceloneta rögtön hátrányba került és nem szabadott hibáznia. A második összescsapáson egyenlített a címvédő, így […]
Meglepetéssel kezdődött a spanyol bajnoki döntő
A címvédő hibázott a finálé első meccsén. Az elődöntőben a Barceloneta a Terrassa együttesét, míg a Sabadell a Barcelona csapatát búcsúztatta. A döntő első meccsén a Szirányival felálló címvédő azonban kétgólos verséget szenvedett. Kiegyenlített volt a mérkőzés és az utolsó negyedben egy 2-0-ás etappal a végül a Sabadell győzött. Javítani már ma lehet, hiszen a […]
Napijegyek is kaphatók a Bajnokok Ligája Final Six-re!
A budapesti BL Hatos döntőjére a bérletek mellett mától napijegyeket is lehet vásárolni. A hat résztvevő már ismert a június eleji BL Final Six-re. A Recco és az Olympiakosz már az elődöntőben várja az ellenfelét, míg a Szolnok a Barceloneta együttesével, az Eger pedig a Jug Dubrovnikkal küzd meg a legjobb négybe kerülésért. Mától nemcsak […]
Spanyol Kupa: Szirányiék megvédték címüket
Igen szoros meccsen, egyetlen góllal győzött a Barceloneta a Spanyol Kupa döntőjében, így Szirányiék emelhették magasba a trófeát. Az idényben a második, míg ebben az évben az első címüket ünnepelhette a Barceloneta. A hétvégi helyszín, az eddigiektől eltérően nem Barcelona, hanem Sabadell volt. Az elődöntőben a Barceloneta a Terrassa csapatát, míg a Sant Andreu a […]
Bajnokok Ligája: Jól hajrázott az Olympiakosz a Barceloneta otthonában
A mai nagyon egy mérkőzést rendeztek a BL negyedik fordulójában, ahol a Barceloneta az Olympiakosz fogadta. A mérkőzés utolsó negyedében már 7-4-re mentek a hazaiak, mikor beindult az Olympiakosz. A szombati kettő után, ma egy mérkőzéssel jelentkezett a Bajnokok Ligája a negyedik körből. A Barceloneta az Olympiakoszt fogadta. Mindkét csapat előkelő és Final Six-et érő […]
Spanyol bajnokság: Ezúttal magyaros győzelmeket hozott a tizenharmadik forduló
A listavezető Barceloneta és a Catalunya is győzni tudott a 13. fordulóban az ibériai pontvadászatban. Spanyolországban javában zajlik a nagyüzem, ami a bajnokságot illeti. A Barceloneta már négy ponttal vezet a Sabadell előtt. A Terrassa csapatának pedig már jelentős a hátránya, tizenkét pont az éllovassal szemben. Bár Szirányi nem játszott ebben a körben, csapata a […]
Bajnokok Ligája: Izgalmas meccsen az Eger megszerezte első győzelmét
Kiélezett meccsen nyert az Eger a Barceloneta ellen a BL-ben. A hevesi alakulat a mérkőzésen többször is elhúzott ellenfelétől, a vége mégis idegtépő volt… Az Eger első győzelmére, még a Barceloneta a harmadik sikerére hajtott. Jól kezdett a magyar együttes, Erdélyi majd Hosnyánszky révén 2-0-ra vezetett, az első negyedet követően. A második nyolc percben Sztrahinja […]
Spanyol bajnokság: Továbbra is a Sabadell és a Barceloneta az élen
A Barceloneta ismét nyert, ráadásul Szirányi volt a mezőny egyik legeredményesebbje. Azonban a rivális Sabadellhez nem tudtak közelebb kerülni, hiszen ők is bezsebelték a három egységet. Kitett magáért a címvédő, hiszen tizenegy góllal nyert a Rubi ellen a Barceloneta. A mérkőzésen végig magas hőkon játszott, ráadásul Szirányi két góljával a mezőny egyik legeredményesebb játékosa lett. […]
Spanyol bajnokság: Tovább tart a Sabadell sikerszériája
Az ibériai pontvadászat 6. fordulója után is maradt 100%-os a Sabadell. Szorosan követi őket a Barceloneta, hiszen Szirányiék a Sant Feliu-t simázták le. A spanyol bajnokság 6. fordulójában a listavezető Sabadell a Terrassa vendégeként gyűjtötte be a három egységet, így továbbra is 100%-os a csapat. Szirányiék is nyertek, hiszen az újonc Sant Feliut verték könnyedén. […]
Spanyol bajnokság: Szirányiék megizzadtak
A Spanyol bajnokság 5. fordulójában majdnem ismét pontot/pontokat hullajtott Szirányival a Barceloneta, végül egyetlen góllal győzött. Egediéknek viszont útját állta a Mataro. Nem múlt el izgalmak nélkül az ötödik forduló az ibériai pontvadászatban. A listavezető, 100%-os Sabadell ismét győzött, a Barcelonát verte az együttes. A címvédő Barceloneta megizzadt. Szirányiék az utolsó negyedben fordították saját javukra […]
Spanyol bajnokság: Szirányiékat megállította a Mataro
A spanyol bajnokság 4. fordulójában a Barceloneta döntetlent játszott a Mataróval. A pontosztozkodás azt is jelenti, hogy a Sabadell átvette a tabellán a vezetést, mely együttes Egedi Gáborékat verte Az utóbbi éveknél kiegyensúlyozottabb az ibériai pontvadászat. Úgy néz ki, hogy mostmár nemcsak a Mataroval, de a Sabadellel is számolni kell. A mostani fordulóban a Barceloneta […]
Spanyol bajnokság: Szirányiék nyerték a magyar-magyar rangadót
Nem termett sok babér Egedi Gábornak és a Catalunyának a spanyol bajnokság 3. fordulójában. A Barceloneta Szirányi Balázzsal esélyt sem adott a csapatnak, és végül simán győzött a címvédő. Már a harmadik kört rendezték a spanyol pontvadászatban, ahol az előző fordulóban a Catalunya döntetlent játszott, a Barceloneta pedig a Navarra együttesét simázta le. A mérkőzésen […]



















