Címke: benu
Megvan női válogatottunk utazó Eb csapata!
Öt újoncot is avat Bíró Attila Barcelonában. Szombaton női válogatottunk már a házigazda spanyolok ellen ugrik vízbe a kontinenstornán. Bíró Attila a végletekig kivárt, de most megnevezte azt a 13 játékosát, akik utaznak az Eb-re. Nos, a keretben Tóth Eszter, Horváth Brigitta, Leimeter Dóra, Parkes Rebecca és Gyöngyössy Anikó “első bálozó” lesz, ketten vannak olyanok -Szilágyi […]
Gymnasiade: akár az Olimpián – magyar lányok sikerével
Először szerepelt idén a kerékpár az Ifjúsági Olimpia mintájára rendezett nemzetközi diáksport-eseményen, ahol jól szerepeltek a magyar lányok. Ennek örömére a kerékpáros szövetség egy Duna-parti bankettet tartott tiszteletükre, ahol megkérdeztük a versenyzőket is, mit jelent számukra a Gymnasiade. Magát az eseményt a közel 100 tagországgal rendelkező Nemzetközi Iskolasport Szövetség (ISF) rendezi, a szervezet célja, hogy …
HIVATALOS: Halilovic a Milané, 2021-ig írt alá
A 22 éves támadó-középpályás három éves szerződést kötött.
BENU Kupa: Az Egyesült Államok is kipipálva
Kétgólos győzelmet arattunk az Egyesült Államok ellen. Az első napi sikere után, mikor Románáiát verte a válogatott, most az Egyesült Államok következett. Nem jól kezdtünk, hiszen Irving kétszer is pontosan célzott, így 2-0-ra elhúztak az amerikaiak. Ezek után Kovács középről lőtt a hálóba, majd ismét Irving villant, 3-1. A negyed végére azonban sikerült utolérni ellenfelünket, […]
Fassone szerint igazságtalan az UEFA kizárása
Az olasz szakember a MilanTV adásában nyilatkozott.
Íme, a junior vb keretünk!
Jövő héten megkezdi női junior válogatottunk a vb-felkészülést, íme a meghívottak névsora. Bő keretet hirdetett Faragó Tamás a voloszi vb-re. A szeptemberi eseményre tizenkilenc játékos kezdheti meg a felkészülést július 14-én. A névsora: Kapusok: Lekrinszki Gina (Szentes), Maczkó Lilla (UVSE), Trifán Dóra (BVSC) Mezőnyjátékosok: Ádám Emilia (UVSE), Bicskei Réka (Tatabánya), Brezovszki Gerda (Dunaújváros), Farkas Tamara […]
Märcz Tamás: a harmadik negyed végén elő kellett valamit húzni
Märcz Tamás szerint hasznos mérkőzést játszottak a németek ellen, ami még a csapat javára válhat. Decker Attila a védekezésre hívta fel a figyelmet a mérkőzésen. Märcz Tamás, a vizipolo.hu-nak: Kimozdítottak a komfortzónánkból, felbosszantottak sok játékost ezzel az agresszivitásukkal, amire oda kell figyelni, hogy ilyen ne történjen meg. Másrészt a játékstílusok hasonlíthat az ausztrálokéra, elől is, […]
Férfi Ob I/b: új korszak kezdődött Békéscsabán
Szeptembertől megújul a viharsarki csapat, új vezetőedző érkezett és vele együtt kicsit a koncepció is megújul. Szeptembertől Szilágyi Kristóf irányítja a Békéscsabát (Fotó: vizipolo.hu) Mint ismeretes, a Békéscsaba az utolsó fordulóig harcban volt az első helyért a férfi Ob I/b-ben, ahol végül a negyedik helyen zárt. A klubnál már a következő idényre koncentrálnak. Kádár József […]
Második helyen zárt női válogatottunk a Vodafone Kupán
Női válogatottunk pariban volt az egész meccs alatt az olimpiai bajnok Egyesült Államokkal, de két góllal kikapott a csapat. Egy döntetlen és egy győzelem után, az Egyesült Államokkal csapott össze női válogatottunk a Vodafone Kupa zárásaként. Bujka tarthatatlan volt a mérkőzés elején, kettőt is szórt a center az elején. Sőt, az amerikaiak büntetője után ismét […]
Július: Rajtol az előszezon, kezdődik az EL
Július elején kezdődik az előszezon és néhány héttel később már tétmeccset játszik a csapat. A…















