Címke: BringaSport
Megválasztotta vezetőit a következő négy évre az Európai Kerékpáros Szövetség
BringaSport – 2017.03.10 – Március 5-én megtartotta éves rendes közgyűlését az Európai Kerékpáros Szövetség (Union Européenne de Cyclisme – UEC) Brüsszelben, ahol Sándor Benedek MKSZ elnök képviselte hazánkat, Sutus-Juhász Tímea főtitkár
Cipruson készült a kibővült parakerékpáros válogatott a szezonra – Júliusban Siketlimpia lesz Törökországban
BringaSport – 2017.03.08 – A tavalyi riói paralimpia sikere után újra fontos év következik a parakerékpáros sportolóink életében, hiszen júliusban Siketlimpia lesz Törökországban, amelyre két magyar bringás, Földi Bence és
Lovassy és Szalontay is kivívták a jogot a világbajnokságon való indulásra
BringaSport – 2017.03.07 – Április 12. és 16. között rendezik a Pályakerékpáros Világbajnokságot Hong Kongban, amire két magyar bringás is kivívta az indulási jogot: az elmúlt 15 évben nem volt
Bodrogi László és Nico Mattan lesznek az idei V4 Kerékpárverseny díszvendégei
BringaSport – 2017.03.07 – Április 22-én, Budapesten rajtol a V4 Kerékpárverseny 2017-es mezőnye. Idén a magyar szakasz lesz a Visegrádi Csoport országaiban 2013 óta megrendezésre kerülő országúti kerékpáros sorozat nyitóversenye, amely
Benkó Barbara ezüst érmet szerezett a Cyprus Sunshine Cup második fordulóján
BringaSport – 2017.03.06 – Március 5-én rendezték a Sunshine Cup második fordulóját Cipruson. A mostani MTB XCO verseny UCI C1 kategóriás volt, Benkó Barbara (Focus XC Team) ezüst érmes lett,
Április 22-én, déli 12 órakor Budapesten rajtol az 5. V4 Kerékpárverseny mezőnye
BringaSport – 2017.03.02 – A Visegrádi Csoport tagországainak (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) közös, nemzetközi országúti kerékpárverseny sorozata idén április 22-én hazánkban indul, majd másnap Szlovákiában folytatódik, míg a cseh,
Lovassy Krisztián 8. lett a pályakerékpáros világkupán Los Angelesben
BringaSport – 2017.02.27 – Február 25-26-án rendezték meg a 2016/2017. évi pályakerékpáros világkupa-sorozat negyedik, egyben utolsó állomását Los Angelesben, ahol Lovassy Krisztián (Differdange-Losch – BVSC-Zugló) és Szalontay Sándor (Dr. Bátorfi-Agria
Benkó Barbi fantasztikusan indította a szezont: elképesztő szakaszgyőzelem után összetettben bronzérem Cipruson!
BringaSport – 2017.02.27 – Február 21. és 26. között került megrendezésre a 20. jubileumi, 4 napos, kiemelt UCI kategóriás Sunshine Cup Cipruson, ahol Benkó Barbara (Focus XC Team) kiválóan teljesített:
BringaSport Díjátadót tartott a Magyar Kerékpáros Szövetség – Kilenc szakágban összesen 40 díjazott
BringaSport – 2017.02.10 – Február 9-én megtartotta a 2016-os versenyszezont lezáró díjátadó ünnepségét a Magyar Kerékpáros Szövetség, ahol a kerékpársport legkiemelkedőbb sportolóit és szakembereit köszöntötték a dobogón. Teljes fotógaléria (Bellus
Visszavonul az első paralimpikon tandempáros
BringaSport – 2017.02.02 – A 2016.évi nyári paralimpiai játékokon a kerékpársport történetében először magyar bringások is szerepeltek: Butu Arnold Csaba és pilótája, Garamszegi László, a TuttoBici-HungaroFondo sportolói képviselték hazánkat. Butu Arnold
Kiválóan teljesítettek a magyar bringások a Cyclocross Világbajnokságon – összefoglaló
BringaSport – 2017.01.30 – A 2016-17-es cyclocross szezon világbajnokságának a luxemburgi Bieles adott otthont január 28-án és 29-én. A versenyen két segítő, és végül két versenyző, egy junior és egy elit
Búr Zsolt 50. lett a Cyclocross Világbajnokságon
BringaSport – 2017.01.29 – Január 28-29-én került megrendezésre a Cyclocross Világbajnokság Luxemburgban, ahol Búr Zsolt (Vialand Racing Team) és Fetter Erik (PCCC Bianchi) képviselték hazánkat. Az első napon Fetter Erik
Fetter Erik a kiváló 29. helyet szerezte meg a Cyclocross Világbajnokságon
BringaSport – 2017.01.28 – Jelenleg – január 28-29-én – zajlik a Cyclocross Világbajnokság Luxemburgban, ahol Búr Zsolt (Vialand Racing Team) és Fetter Erik (PCCC Bianchi) képviselik hazánkat. Fetter Erik (PCCC Bianchi) technikás,
Cyclocross: sikeres világkupa a világbajnokság előtt
BringaSport – 2017.01.23 – Mindkét magyar induló – Fetter Erik (PCCC Bianchi) és Búr Zsolt (Vialand Racing Team) – körhátrány nélkül teljesítette a hétvégi cyclocross világkupa versenyt Hoogerheidében, Hollandiában. Fetter
Tour de Hongrie: itt a 2017-es útvonal!
BringaSport – 2017.01.18 – Szerdán a Várkert Bazárban megtartott sajtótájékoztatón bemutatták a 2017-es Tour de Hongrie útvonalát. A legnagyobb magyar kerékpárverseny június 27-én Szombathelyen prológgal rajtol, majd a Keszthely, Zalaegerszeg,
Három magyar bringásnak szurkohatunk a Cyclocross Világkupán és Világbajnokságon
BringaSport – 2017.01.18 – A Cyclocross Országos Bajnokság után immár véglegessé vált a válogatott keret, három versenyző fog Luxemburgba utazni a Cyclocross VB-re, valamint előtte egy héttel Hollandiába, az utolsó
Tripla címvédés a Cyclocross Országos Bajnokságon
BringaSport – 2017.01.09 – Az elitek mezőnyében a tavalyi bajnokok címvédésével zárult a 2017-es cyclocross országos bajnokság: Benkó Barbara és Búr Zsolt is megvédte magyar bajnoki elsőségét a budapesti, egykori
A magyar bajnoki cím a tét a vasárnapi cyclocross versenyen
BringaSport – 2017.01.07 – Homokdombok és használaton kívüli csarnok teszik még izgalmasabbá a kerékpárosok január 8-i Cyclocross Magyar Bajnokságát. A férfi- és női mezőnyben rajthoz állnak a hazai legjobbak, akár címvédés
A hegyikerékpáros riói olimpikon, Parti András a Trek SE-nél folytatja pályafutását
BringaSport – 2016.12.14 – Visszatér nevelőegyesületéhez az ország legeredményesebb férfi hegyikerékpárosa, a három olimpiát is megjárt, tizenháromszoros olimpiai krossz magyar bajnok Parti András, a legutóbbi riói olimpia 24. helyezettje. A korábban
A Dina testvérek és Benkó Barbi vitték a prímet a LOcarGO Veszprém Crosson
BringaSport – 2016.11.21 – LOcarGO Veszprém Cross sajtóközlemény – Az évszaktól szokatlanul jó idő várta azt a 220 versenyzőt, aki rajthoz állt a LOcarGO Veszprém Cross terepkerékpár-verseny 16 kategóriájában vasárnap. A férfi elitversenyt
























