Címke: Bruckmann Gergő
Volt jobb…
A hosszú és fárasztó szezon utolsó jelentős utánpótlásversenyének utolsó napján tizenegyedik lett a Zs. Tóth Anna, Bruckmann Gergő alkotta mix váltó a kairói junior-világbajnokságon. Kállai Ákos szerint a két fiatal nem tudta kisegíteni egymást a hullámvölgyekből. reb • Zs. Tóth Anna … Bővebben
Soma ötödik lett
A lovaglás megszórta a mezőnyt, és benne a magyarokat is a kairói junior öttusa-világbajnokságon, végül Tomaschof Soma elképesztő befejező számmal az ötödik helyen zárt. reb • Azt leszámítva, hogy az egyik edző vakbélgyanús tünetekkel került kórházba (végül kiengedték, mert vélhetően … Bővebben
Blokkokban blokkolt siker
A vívásban és a kombinált számban is sokat „hagyott” a magyar fiúpáros egy-egy tagja a kairói junior öttusa-világbajnokságon, így a Bruckmann Gergő, Tomaschof Soma kettős nagy csatában a hetedik helyre szorult. A győzelem Oroszországé lett. reb • „Jól, sajnos” – … Bővebben
Nem vívódni – vívni!
A szakember szerint rossz helyen, rossz időben rendezik meg a junior öttusázók idei legfontosabb megméretését. Kállai Ákos utánpótlás-kapitány a körülmények dacára koncentrált versenyzést vár a sportolóktól a kairói korosztályos világbajnokságon. reb • Nem pontosan a megálmodott magyar küldöttség szerepel Egyiptom … Bővebben
Elvívott érem
Utólag nézve világos: már a nap elején, a közepesen sikerült vívással eldőlt, hogy nem fér fel a dobogóra a fiúváltó a Drzonkówban zajló junior öttusa Európa-bajnokságon. A Regős Gergely, Bruckmann Gergő kettőst végül négy egység választotta el a harmadik helytől. … Bővebben
Váltóbronz
A harmadik helyen végzett a Bruckmann Gergő, Strobl Krisztián összeállítású férfiváltó a mexikóvárosi junior öttusa-világbajnokságon. A győzelmet a koreai páros szerezte meg. UP-info • Öt nappal a világbajnokság kezdete után megszületett az első magyar érem a junior öttusa-világbajnokságon. Kállai Ákos utánpótlás-kapitány … Bővebben












