Címke: cím
A Sauber nem igazol fizetős pilótákat!
Legalábbis ők azt állítják, még akkor is, ha legalább az egyik idei F1-es versenyzőjükre nagyon is illik ez a megnevezés – a csapatfőnök állítása szerint jövőre csak a tehetség számít náluk.
Paralimpia 2016 – Magyar éremeső lehet kedden
Akár éremesőt is hozhat a magyaroknak a keddi versenynap a riói paralimpián. Az már biztos, hogy az asztaliteniszezők dobogós hellyel távoznak majd a Riocentro 3-as Pavilonból, mert Csonka András döntőt vív az S8-as sérültségi kategóriában. A 27 éves sportoló, aki oxigénhiánnyal született, s emiatt a jobb karját nem tudja használni, a kínai címvédővel, Csao Suajjal […]
Paralimpia 2016 – Pap Bianka bronzérmes 200 méter vegyesen
Az S10-es sérültségi kategóriában versenyző Pap Bianka bronzérmet szerzett 200 méteres vegyesúszásban a riói paralimpia vasárnapi versenynapján. A Vasas 16 éves, paralimpiai újonc sportolója egy nappal korábban 100 méter háton ezüstérmes lett. Akárcsak akkor, a győzelmet most is az új-zélandi Sophie Pascoe szerezte meg. Pap Bianka a délelőtti előfutamból a hetedik idővel került a nyolcas […]
Paralimpia 2016 – Sors Tamás ezüstérmes, Tóth negyedik 200 méter vegyesen
Az S9-es sérültségi kategóriában versenyző Sors Tamás nagyszerű versenyzéssel ezüstérmet szerzett 200 méteres vegyesúszásban a riói paralimpia vasárnapi napján. A szám másik magyarja, Tóth Tamás a negyedik helyen végzett, míg a győzelem az olasz Federico Morlacchié lett. Ez a magyar küldöttség harmadik érme Rióban, egy bronz után a második ezüst. A 100 méter pillangón kétszeres […]
Vágyak és valóság – jelentős a lemaradásunk riválisaink mögött
A világbajnoki selejtezők során Portugália és Svájc lehet a két legnagyobb riválisunk az első két helyért zajló küzdelemben, de a tények azt mutatják: nemzetközi tapasztalatban mindkét válogatotthoz képest jelentős a lemaradásunk.
Szeptemberben érkezik a világ legnépszerűbb autója
Szeptemberben érkezik a hazai márkakereskedésekbe az idén ötvenedik születésnapját ünneplő Toyota Corolla legújabb generációja. Az évek óta a világ legnépszerűbb autójának bizonyuló modell egyben minden idők legnagyobb darabszámban értékesített autója: mintegy 44 millióan döntöttek mellette ötven évvel ezelőtti bemutatása óta. A kívül belül teljesen megújult, jövőbemutató műszaki megoldásokat és technológiákat kínáló vadonatúj Corollának minden esélye meg van arra, hogy még a korábbi generációk páratlan sikereit is felülmúlja.
Törökországból igazolna középpályást a Milan
A török élvonalban szereplő Besiktas középpályása, José Sosa érkezhet, aki elfogadta a Milan ajánlatát. Sosa…
A Haas és a McLaren egyforma gyorsak?
A spielbergi F1-es futam alapján így vélekedik a bajnokságban wokingiakkal küzdő csapat versenyzője, Romain Grosjean. A silverstone-i teszten 18 éves fiatal versenyző vezeti a VF-16-ot.
Tripla helyett dupla
Péni István fájlalja, hogy nem rendeztek válogatót, ezért három helyett csak két versenyszámban indulhat a riói olimpián. MTI • Péni István az augusztusi ötkarikás játékokon összetettben és légpuskában versenyezhet, a kisöbű szabadpuskások fekvő számában viszont a magyarok között nem ő … Bővebben
MÚSZ: “már messze nem sportügy” a Kiss László körül kialakult helyzet
A Kiss László korábbi szövetségi kapitány körül kialakult helyzet “már messze nem sportügy”, ezért a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) feladata a szervezet szerint nem lehet más, mint hogy a sportág eseményeire, a versenyzők felkészülésének biztosítására és a méltó helytállásra összpontosítson. A MÚSZ így reagált azokra a fejleményekre, melyekre szombaton derült fény Kiss László ügyében. “A […]
Megtévesztő vereség
Egygólos vereséggel kezdett az U16-os leányválogatott a Bükön folyó nemzetközi felkészülési tornán, Bosznia-Hercegovina együttese ellen. Majer Dániel • Alighogy véget ért az U16-os fiúk Telkiben zajló küzdelemsorozata, az ugyanabba a korosztályba tartozó lányok is pályára léptek Bükön. A Schumi Dorottya … Bővebben
Verstappen átírta a Toro Rosso statisztikáit
Max Verstappen Bahreinben a 6. helyen célba érve sikeresen feledtette zűrzavaros szezonnyitóját, és annak is örül, hogy ő lehetett az, aki megtört egy évtizedes átkot a Toro Rosso történetében.
A Primaverából kerülhet fel egy csatár a felnőttekhez
M’Baye Niang sérülése miatt a Milan utánpótlás csapatában szereplő Patrick Cutrone felkerülhet a felnőtt csapathoz….
















