Hölgyek az U25 Grand Prix dobogóján

A 25 év alatti lovasok részére kiírt Grand Prix versenyszámmal folytatódtak a vasárnapi döntők a Nemzeti Lovardában. A Díjugrató Szakág szakbizottsága ezúttal is 350.000 forint támogatásban részesítette az U25 GP-t. Összesen 22 lovas állt starthoz ebben a 140 centiméteresen magasságon rendezetett összevetéses versenyszámban.

Pattanásig feszültek az idegek az összevetésben, hiszen jobbnál-jobb időeredményekkel teljesítették a rövidített pályát fiatal lovasaink. A hölgyek mind bravúrosan lovagoltak, így a férfi lovasokat maguk mögé utasítva elfoglalták a dobogó mindhárom fokát.

Ha van olyan ember, akitől minden ellenfél tart az összevetésben, az valószínűleg Máriás Sára. A csehországi világkupa győzelme, és a Széchenyi István Emlékverseny ezüstérme után, most háromszoros győzelmet aratott az budapesti U25 GP-n Cantus Clay-jel. Már a kvalifikációs számokban sem talált legyőzőre, és a Nagydíjban is hozta a tőle elvárt formát, így megérdemelten vehette át a győztesnek járó díjat.

PC-máriás

Második helyen végzett a tavalyi Grand Prix sorozat összesített második helyezettje, a Szotyori Nagy Kristóf által felkészített Sopronyi Réka és Donald.

PC-sopronyi

Harmadik helyen végzett Zárug Gyula tanítványa, Tóth Boglárka Cladius nyergében, aki ezzel a helyezéssel további értékes pontokat gyűjtött a Bábolnai győzelme mellé.

PC-tóth

Negyedik helyen végzett Mráz Tamás és Conte D’oro Z, míg ötödiken szintén hibátlanul lovagolna Zsiga Vendel és Cortez. Az összevetésben leggyorsabb négy hibapontos lovaglással Lehotai Máté végzett a hatodik helyen Chaclandaval.

 21.30 kor Digi Sport 1 felvételrôl adja a Felnött Grand Prixet.

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapertnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Senánszky Petra mosolygós aranyakat szerezne a világbajnokságon

Július 14. és 21. között Belgrádban rendezik a 20. Uszonyosúszó Felnőtt Világbajnokságot, ahová 11 fős, világ-, és Európa-bajnokokkal teletűzdelt magyar csapat kvalifikálta magát. Senánszky Petra pályafutása 10. felnőtt világbajnoki címéért ugrik vízbe.

„Nagyon várom már a versenyt, egyáltalán nem nyomaszt az esélyesség terhe, bízom benne, hogy színvonalas, jó versenyeket láthatnak majd az érdeklődők. Az idei évi célkitűzéseimet már majdnem mindet elértem, hiszen feltöltődtem, nagyon sok új edzésfeladaton vagyok túl, jó versenyeim voltak, már csak annyi hiányzik, hogy jól érezzem magam a világbajnokságon is. A formám a vártnál is jobban alakul, a lelkesedésemmel minden rendben, úgyhogy mosolyogva szeretném megszerezni a 10. és a 11. felnőtt világbajnoki címemet is, hiszen nem titkoltan így lennék igazán elégedett.”

A valaha volt legeredményesebb magyar uszonyosúszó ezúttal a váltók mellett két egyéni versenyszámban, az 50 és a 100 méteres uszonyos gyorsúszásban indul, amiken nemcsak címvédőnek számít, de 2011 óta egyetlen nemzetközi versenyen sem talált legyőzőre, ráadásul mindkét számban jelenleg is világcsúcstartó.

A hölgyek mezőnyében ott lesz a kaposvári Varga Krisztina is, aki többszörös világ-, és Európa-bajnoki érmesnek számít, és ezúttal is dobogós helyekért küzdhet.

Rajtuk kívül a felnőttek között még újoncnak számító, de a junioroknál korábban komoly nemzetközi rutint szerző Blaszák Lilla és Szűcs Rebeka lesznek a váltó tagjai.

A férfiaknál a tavalyi Világjátékok győztese, a szegedi „Delfinember” Kanyó Dénes mellett Bukor Ádám számít favoritnak, aki mindhárom egyéni versenyszámában esélyes a végső győzelemre is.

Az erősebbik nem képviselői közül minden magyar esélyes a döntős helyekre, így Mozsár Alex, Stadler Bence, Hamlin Matthew, Gruber Kornél és Dimák Dávid is pontszerző helyen végezhet, valamint hosszú idő után komoly éremesélyes a 4×200 méteres férfi felszíni váltó is.

A medencés versenyek július 16-án, hétfőn kezdődnek, majd 4 napon át tartanak a belgrádi uszodában, délelőtt az előfutamok, délután pedig a döntők mezőnyével.

Read More

Művészkerékpár – Kerékpárművész

A művészkerékpár a teremkerékpározás különleges formája. Ötvözi a kétkerekű hajtásának élményét az akrobaták ügyességével. Hihetetlen mozdulatok, fergeteges trükkök, mesteri egyensúly és látványos művészi elemek tarkítják a sportág ezen formáját. A legutóbbi világkupán 4. helyezést elért, a világranglistán pedig jelenleg 2. helyen álló, a sportág ikonjának számító Schön Martinnal beszélgettünk az elérd eredményről, illetve a célokról. …

Read More

Sorsoltak a Világkupára – Férfi válogatottunk a könnyebb csoportba

magyarvilagligafina01A csoportmeccsek során nem találkozik férfiválogatottunk, sem a szerb, sem a horvát együttessel.  Mint ismeretes, szeptemberben ismét megrendezik a világkupa küzdelmeit. A nők Oroszországba utaznak szeptember elején, ám Bíró Attila együttese nem lesz ott a surguti tornán. Ellenben a férfiakkal, mely csapat Berlinbe hivatalos. Märcz Tamás együttese az ausztrálokkal, a németekkel és a japánokkal játszik […]

Read More

Kiskunhalason edzett az utánpótlás válogatott

Péntek délelőtt megtartotta utolsó közös edzését a magyar díjugrató utánpótlás válogatott. Július 10-15. között a franciaországi Fontainebleauban, füves talajon rendezik mindhárom korosztály versenyét, ezért ma az Európa-bajnoksághoz hasonló pályán lovagolhattak fiataljaink.

36338132 10215144831111954 4325432018721570816 n

Kitűnő körülményeket biztosított a Hirling József Lovasbázis, ahol ifj. Kövy András utánpótlás szövetségi kapitány és a válogatott lovasok edzőik irányításával zajlott a munka. A közös tréning után a HORSLYX HUNGARY 5 kg-os Horslyx Original Balancert adott át a lovasoknak, ami egy nyalható energiatakarmány vitaminokkal és ásványi anyagokkal, hogy a lovak kirobbanó formában és egészségesen utazzanak a franciaországi Európa-bajnokságra.

ftb

Utánpótlás Európa-bajnokságra benevezett csapatok:

Gyermek:

Kiss Lizanna – Eliana

Budai Liza – Leonardo H

Törő Csongor – Chacco Boy

Zólyomi Emma – Viador

Tóth Balázs – Elsa Campari

 

Ifjúsági:

Jármy Vince – Quirosa

Szuhai Péter – East Wind

Alasztics Alíz – Prince

Janik Anna – Back Home

Mészáros Marcell – Csui

 

Fiatal lovas:

Ifj Lázár Zoltán – Katyusa

Hollé Sára – Clintus

Weinhardt Virág – Chiclana 10

Reisz Panna – Kelta

Markó Rebeka – Enjoy

Read More

Fiatalokkal is erősített a Szolnok

telekisavona01A már bejelentett játékosokon kívül, még két pólóssal bővülhetett a szolnoki keret. Többek között a Savonától tér haza a magyar ex-utánpótlás válogatott center. Szolnokon nagy változások vannak, hiszen Cseh Sándor helyét Zsivko Gocics veszi át a kispadon, valamint több játékos is távozott. Például: Aaron Younger, Mezei Tamás és Fülöp Bence. A távozók helyére mint ismeretes […]

Read More

Megmutatta elképesztő alakját válogatottunk

Budapest, 2018. január 29.
Gangl Edina véd a nõi vízilabda világliga európai selejtezõjében, a Magyarország - Oroszország mérkõzésen a budapesti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2018. január 29-én.
MTI Fotó: Kovács TamásCsodás képpel örvendeztette meg rajongóit válogatott kapusunk. Elképesztő fotóval lepte meg a szurkolókat Gangl Edina. Válogatottunk és az UVSE hálóőre csak annyit írt kommentként közösségi oldalára a képhez, hogy “A víz alatt”. Mint ismeretes, javában dübörög a szezon kiválóságunknak, hiszen szombaton a női Ob I elődöntőjében a Ferencávrossal mérkőzik meg csapatával, ha nyernek, ott vannak […]

Read More

Hosszú Katinka döntött, kivel folytatja

hosszukatinkario201605Klasszisunk azt is elmondta, hogy márciusban láthatjuk-e. Fotó: MTI / archív Nehéz időszak áll mögöttük a magánéleti krízis miatt, de megpróbálják az adott helyzetből a legtöbbet kihozni – mondta a molcsapat.hu oldalnak szombaton a háromszoros olimpiai bajnok úszónő, Hosszú Katinka, aki először nyilatkozott hosszan azt követően, hogy hónapokkal ezelőtt válságba jutott házassága edző-férjével, az amerikai […]

Read More

Átigazolás – válogatott játékossal erősített a Szentes

általanos kép0123Magyar válogatott tehetség érkezett a Kurca-partjára.  A Szentes a téli szünetben erősített. A csapat jelenleg a női Ob I 5. helyén áll, de merészebb célokért akar küzdeni. Vidumanszky László, a Kurca-partiak vezetőedzője így nyilatkozott a delmagyar.hu-nak az új igazolásról: Komoly sorozat előtt állunk januárban, amire igyekeztünk feltöltődni, kondiztunk, úsztunk, felkészültünk fizikálisan a megterhelésre. Továbbá fontos, […]

Read More

BL – A Szolnok és az Eger simán győzött, az OSC nem tudott csodát tenni

szolnok20171101Felemés fordulót zártak a magyar csapatok a Bajnokok Ligájában. Az Eger és a címvédő Szolnok könnyed sikert aratott, még az OSC szenvedett. Fotó: egrivizilabda.hu Az OSC Dubrovnikban szenvedett kétgólos vereséget, gyakorlatilag az első negyedben megszerezték az előnyüket a horvátok, amit a végig megtartottak. Az egyik oldalon Renzuto, a másikon Seman volt a legeredményesebb. A Szolnok Montenegróban […]

Read More

Hegyi Dóra és Senánszky Petra is futott a lánggal

Az idei Világjátékokon induló Hegyi Dóra és Senánszky Petra is futott az EYOF-lánggal.

A 2017-es győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál lángja május végén érkezett Magyarországra, majd kezdetét vette az a fáklyafutás-program, amelynek részese volt többek között két, a Világjátékokon induló magyar kiválóság is.

 

Hegyi Dóra aerobikban, Senánszky Petra pedig uszonyosúszásban képviseli a magyar színeket a nyári Világjátékokon. Hegyi világbajnoki ezüstérmes a sportágában, emellett – többek között – Európa Játékokon is nyert aranyérmet. Senánszky Petra többszörös világ- és Európa-bajnok, többszörös világcsúcstartó uszonyosúszásban. 

A nyári játékokat a lengyelországi Wroclawban rendezik meg július 20. és 30. között, ahol a tervek szerint 58 magyar sportoló vesz részt 12 sportágban. Azok a sportágak, amelyekben szurkolhatunk a magyaroknak: aerobik, uszonyosúszás, íjászat, ju-jitsu, karate, strandkézilabda, szumó, tájékozódási futás, táncsport, vitorlázó műrepülés, erőemelés és fallabda.

Az EYOF lángja egyébként péntek este érkezik meg a fővárosba, ahol megrendezik az Olimpia Éjszakáját.

Read More

Világliga: sokgólos meccsek a negyeddöntőben – Kiesett a házigazda

szerbianagybecskerek02A szerbek és a horvátok hozták a kötelezőt. Az Egyesült Államok megállította Oroszországot.  Szerbia és Horvátország is tizenkilencig jutott a negyeddöntőben a világligán. Előbbi a japánokat, míg utóbbi a kazahokat verte. Az olaszoknak sem okozott gondot Ausztrália, míg az amerikaiak a házigazdák ellen két góllal nyertek. Holnap már az elődöntőket rendezik, ahol az olasz-horvát meccs […]

Read More

Gyermek sikerek Hagenből

A héten rendezték a  Kasselmann lovasbirtokon, Németország utánpótlás CSIO versenyét. A Nemzetek Díja versenyszámokban, ezúttal a magyar gyermek válogatott teljesített a legjobban. Ifj. Kövy András utánpótlás szövetségi kapitány csapata, az első forduló után a harmadik helyen állt, végül az ötödik helyen végzett. Az év legrangosabb utánpótlás CSIO-ját a hazai német gyermek válogatott nyerte, a magyar csapat tizenhét hibaponttal érte el az ötödik helyet. Az első fordulóban Pataki Anna Dorottya Hannibállal és Bosits Bíborka Viadorral hibátanul ment, Sólyom Bori Luca egy hibapontot kapott időért Agropoint Contaróval, míg Hóman Gréta négy hibaponttal lovagolta Kalandot.

19389647 1433034963386510 114539286 n

 A második fordulóban csapatunk legjobbja a rutinos Viador volt, Bosits Bíborkával, ezúttal Hóman Gréta négy, Sólyom Bori Luca nyolc hibaponttal  ért célba.

19389513 1433034956719844 1954720603 n

A magyar csapat mögött komoly díjugrató hagyományokkal rendelkező csapatok végeztek,  mint Írország, Svédország, Olaszország és Hollandia. Ifjúsági válogatottunk, nem tudott bekerülni a Nemzetek Díja második fordulójába, itt ebben a kategóriában a legjobb eredményt lovagolva Markó Sándor  Adjely El Rexszel.

19265150 1433034960053177 1521080515 n

A nagydíjaknál is a gyermek korosztályban értük el a legnagyobb sikert, ahol az ausztriai CSIO nagydíj második helye után, Pataki Anna Dorottya Hannibálall remekelt és az összevetésben is hibátlant lovagolva, hatodik helyen végzett a hatvan fős mezőnyben.

19389740 1433034966719843 365262150 n

Gratulálunk!

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

A szerbek már a helyszínen – Jön a Világliga szuperdöntője

szerbiavilagliga201706Megkezdődik a nyár első igazán éles tornája, ahol nagy kérdés, vajon a szerbek ismét címet tudnak-e védeni. Fotó: waterpoloserbia.org Nyolc együttes küzd meg Oroszországban, Ruzában a világliga serlegért. A szerbek a tizenegyedik sikerüket érhetik el, zsinórban az ötödiket. Érdekesség, hogy szinte minden együttes változtatott az olimpiához képest. Például a szerbek négy helyen, az olaszok szintén négy új […]

Read More