Címke: de
Valmiera: a továbbjutásért
A némiképp tartalékos Budapest válogatott mind az öt mérkőzését megnyerné az U20-as Európai Ifjúsági Kosárlabda Liga (EYBL) lettországi fordulójában, hogy bejusson a sorozat döntőjébe. Lakner Gábor • Az U20-as Budapest válogatott a harmadik EYBL-tornáján vesz részt a lettországi Valmierában csütörtöktől … Bővebben
Magyar házidöntő
Az András Csaba, Juhász Patrik, Molnár Dávid alkotta fiú serdülőcsapat aranyat, a Both Olivér, Terék Norbert összetételű gárda ezüstérmet nyert a cseh nemzetközi asztalitenisz utánpótlás-bajnokságon. Egyesben hatan jutottak főtáblára, párosban öt kettős maradt versenyben a serdülők közül az utolsó napra. … Bővebben
A Genoát fogadja a Milan vasárnap ebédidőben
Milan-Genoa, vasárnap 12:30-kor.
Megbízható éremhozók
Február 24-én adják át „Az év műhelye”-díjat, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-elismerés tizenhat tavalyi nyertese közül érdemelhet ki valamelyik szakosztály. Honlapunk sorozatban mutatja be a díjazottakat, másodikként a tavaly februárban … Bővebben
Mindent bele kell adnunk, ha nyerni akarunk – Mihajlovic
A Milan vasárnap a Genoa csapatát fogadja, Sinisa Mihajlovic pedig megtartotta az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatóját….
Hivatalos: Ocon a DTM-ben versenyzik idén
A Renault F1-es tartalékpilótája idén a DTM-sorozatban versenyez – jelentette be a Mercedes. Ocon elmondása szerint már alig várta, hogy indulhasson a sorozatban.
Zikavírus: megvan az első európai terhes nő
Spanyolországban kimutatták a zikavírust egy állapotos nő szervezetében, aki nemrég Kolumbiában járt – közölte a madridi egészségügyi minisztérium csütörtökön. Ő lehet az első várandós, akinél igazolták a fertőzést Európában.
Második gyermeke is volt Fangiónak
Évtizedeken keresztül úgy tudták, az F1 legendás ötszörös bajnokának nincsen leszármazottja. A DNS-tesztek bebizonyították, hogy Ruben Vazquez is az argentin fia.
Jótékonyság: A szerb legenda érmeit adományozza el
Kásásék egykori legnagyobb riválisa, igen méltó felajánlást tett. Az egykori vízilabda-válogatott, Aleksandar Sapics, jelenleg Novi Beográd elnöke bejelentette, hogy pályafutása során nyert érmeit a Humanitárius Szervezetnek adományozza. A becses gyűjtemény “kalapács alá kerül”, a befolyt összegből pedig segítik a rászurulókat. – Minden kitüntetést és érmem, amit a világ legnagyobb versenyein nyertem odaadományozom a szervezetnek, ezzel […]
Hat futamot megy Sebastien Loeb embere
A rali világbajnokság visszavonult királya, a kilencszeres győztes Sebastien Loeb hat vb-futamon indítja pártfogoltját, a francia Quentin Giordanót egy R5-ös Peugeot volánja mögött.
Zuglói diadalmenet
Duplázott a BVSC-Zugló a hétvégi utánpótlás-vízilabdatornákon. A serdülőcsapat a Vízvári-kupa döntőjében a KSI-t győzte le, az ifjúságiak a Lemhényi-kupában az UVSE-t múlták felül az aranyéremért. Pusztai Viola • Hat nap alatt három éremmel bővült a BVSC-Zugló vízilabdázónak gyűjteménye. Az után, … Bővebben
Maldonado bejelentette távozását a Renault-tól
A venezuelai pilóta hosszabb közleményben adta rajongói tudtára, hogy nem lesz ott az F1-es rajtrácson 2016-ban, így szinte biztos Kevin Magnussen érkezése a Renault-hoz.
Az utolsó percekig zajlott a csata Daytonában
Véget ért a Daytonai 24 órás verseny, amelynek az utolsó percei is rendkívüli izgalmak közepette zajlottak, ám végül Sharp, van Overbeek, Brown és Derani csapata zárt az élen.
Acélos diadal
A Dunaújvárosi Acélbikák A együttese bizonyult a legjobbnak a Tüskecsarnokban az első alkalommal megrendezett, tizennégy csapatos U10-es jégkorongtornán, a MAC-kupán. A gyerekek rendkívül ügyesek voltak, mindenki jutalomban részesült. Pusztai Viola • A Tüskecsarnok 8-10 éves gyerekekkel benépesült jege a lelátóról … Bővebben
A vastagbélrák szűrése, tünetei és kezelése
Magyarországon évente 9000 új bélrák megbetegedést diagnosztizálnak, és sajnos ebből 5000-en bele is halnak a betegségbe. Annak ellenére történik mindez, hogy az időben felfedezett vastagbéldaganat szinte minden esetben gyógyítható. Ráadásul a daganat korai, még jóindulatú formája, a bél polip műtét nélkül is eltávoltítható. A béldaganat a korai stádiumban nem okoz tüneteket, és ez a tünetmentes állapot éveken keresztül áll fenn, úgyhogy sok idő lenne arra, hogy elmenjünk egy ilyen szűrésre.
Budapesten döntöttek a 2021-es és a 2023-as vb-ről!
Fukuokában lesz a 2021-es, míg Dohában a 2023-as vizes világbajnokság. Erről döntött vasárnap a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA, amely a hétvégén Budapesten tartotta vezetőségi ülését. Julio Maglione, a FINA uruguayi elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy három elképesztően erős pályázat versenyzett egymással, de csak két győztest tudtak kihirdetni. A FINA-Büro felfüggesztette Mexikó tagságát, mivel […]
Világcsúcs és vb-ezüst Szófiában
Remekül szerepelt Liu Shaoang a szófiai junior rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokságon, hiszen 500 méteren korosztályos világcsúcsot futott, míg a fináléban az ezüstérmet szerezte meg. reb • „Ádó belenevetett a sorozatos pechszéria arcába, és úgy döntött, ő irányít. Sikerült!” – kommentálta Bánhidi … Bővebben
Kritikus hét előtt áll az F1-be készülő indonéz pilóta
Rio Haryanto számára kulcsfontosságúak lesznek a következő napok, ekkor derül ki ugyanis, hogy megfelelő szponzori csomaggal rendelkezik-e ahhoz, hogy elfoglalhassa a Manor F1-es csapatának egyik ülését.
Valkusz papa intelme
A diagnózis megvan, már „csak” a gyógyulás receptjét kell megtalálni – von orvosi párhuzamot Valkusz Tamás azzal kapcsolatban, hogy fia, a teniszezők között junior-világranglista élén álló Máté a harmadik fordulóban kikapott az Australian Openen, Melbourne-ben. reb • Vágyott, nagyon vágyott … Bővebben




























