Címke: Életmód
Színes habcsókok – Egészségséfünk receptje
Biztos mindenki járt már úgy, hogy sütés után megmaradt a tojásfehérje. Sokáig nem tudtam felhasználni, míg rá nem találtam egy receptre. Kicsit változtattam rajt, így olyan habcsókokat lehet készíteni, ami sokáig eláll, és ajánékba is lehet adni.
Fél óra alatt elmúlasztják a másnaposságot
Olyan klinikát nyitottak Ausztráliában, ahol komoly pénzekért cserébe mindössze fél óra alatt kikezelik a másnaposság pusztító tüneteit.
Mentsd az egészséged, ne olvass negatív híreket!
Az internet és a televízió állandóan bombáz bennünket a negatívabbnál negatívabb eseményekről szóló hírekkel, ez pedig komolyan árthat nemcsak a lelki, de a fizikai egészségünknek is.
Vérvizsgálattal ötödére csökkenhetne a méhnyakrák okozta halálozás
A méhnyakrák miatti halálozás évenként megismételt vérteszttel ötödére csökkenhetne brit orvosok szerint, ám az erről született tanulmány eredményei még a kutatók szerint is további igazolásra szorulnak.
A TOP 10 dolog, amire rámegy a párkapcsolat
A korábban hitt hét évnél, mára már négy évvel hamarabb következik be a párkapcsolatokban a legválságosabb időszak – áll egy brit tanulmányban.
Egyszerű sütik ételérzékenyeknek
Nem kell lemondania az ünnepi finomságokról akkor sem, ha glutén-, vagy tejmentes diétát tart. Varga Dóra, a Budai Allergiaközpont dietetikusa népszerű karácsonyi sütemények mentes változatát készítette el, szénhidrát csökkentett étrendbe is beilleszthető változatban.
Sütőtökös smoothie – Egészségséf
A smoothie manapság nagyon népszerű. Főleg azok körében, akik a nagyon egészséges életmód hívei. Ennek oka, hogy ez az ital könnyű, mégis reggelire fogyasztva, tartalmazza azt az energiát, vitamint, amire a szervezetnek szüksége van. Én most egy kifejezetten téli változatot mutatok be.
A közétkeztetési reform nehezíti a kórházi táplálást
A kórházba kerülő betegek 40%-a alultáplált , míg a daganatos megbetegedésekkel küzdők körében ez az arány akár 80% is lehet. Az elégtelen tápláltsági állapot (amely nem csak a testsúllyal van összefüggésben) jelentősen befolyásolja a kórházban töltött éjszakák számát és a kezelések sikerét: onkológiai betegségek esetén a tápanyaghiány 2,5-szeresére is növelheti a mortalitás esélyét.
Ha elmegy szűrővizsgálatra, nem kell adót fizetnie
Bábolnán a jövőben nem kell megfizetniük a kommunális adót mindazoknak, akik évente igazoltan részt vesznek tüdőszűrésen, méhnyakrákszűrésen, illetve vastagbélrákszűrésen.
A csehek jól megvizsgálják a kannabiszt
Prágában az utóbbi évek legnagyobb privát egészségügyi beruházása indult el, amikor kedden megnyitották a Nemzetközi Kannabisz és Kannabinoid Kutatóintézetet – írja a Prague Post. Az eseményen a cseh egészségügyi miniszter, Svatopluk Němeček is megjelent.
Így ajándékozz, hogy jól ajándékozz!
A karácsonyi ajándékvásárlás bizony könnyen lehet felületes. Mindenki rohan, öt perc alatt választ valamit a szeretteinek, csak hogy szabaduljon már a tömegből, és időben hazaérjen, hiszen még főzni kell, takarítani kell, dolgozni kell. De lehet ezt másképp is csinálni! Adunk 5 könnyen kivitelezhető ötletet, amitől az ajándékozott bizonyítottan érezni fogja a törődést.
Lazac hamburger – Egészségséfünk receptje
A lazac kifejezetten az ünnepi ételek közé tartozik. Most mégis egy olyan elkészítési módot mutatunk be, ami akár hétköznap is gyorsan összedobható. Növelhetjük vele halfogyasztásunkat, amiben a magyar lakosság sajnos nem jeleskedik.
Ezért ne szedjen antidepresszánst terhessége alatt!
Akár 87 százalékkal is növelheti az autizmus kialakulásának esélyét, ha az anya a terhesség alatt antidepresszánsokat szed – írja az MTI egy kanadai kutatásra hivatkozva. A kockázat tehát magas, különösen annak tükrében, hogy a terhes nők 6-10 százaléka receptre íratja fel az antidepresszánsokat, hogy ezzel kezeljék a terhesség alatti depressziójukat.
Hahó, munkaadók! Érdemes áldozni a dolgozóitok egészségére!
Az elmúlt években emelkedett azon cégek száma, amelyek gazdaságilag is kifizetődőnek tartják a munkavállalók egészségmegőrzésének támogatását.
A nők többet szexeltek 2015-ben, mint a férfiak
A szex nem verseny, hanem élvezet, és nem a mennyiség a lényeg, hanem a minőség. Azért nem árt tudni, hogy 2015-ben a nők többet szeretkeztek, mint a férfiak. Összesen 4 napot.
Szabadulj meg a stressztől!
Szoros határidők, rengeteg munka, kevés alvás: sokunknak éveken keresztül kell a szükségesnél több stresszt elviselnie. A rendszertelen életmód és étkezés azonban munkánk és egészségünk kárára is válhat! Az év vége különösen jó időpont egy egészségesebb életmód elkezdésére.
Fahéjas tiramisu – Egészségséf
Nekem az ünnepek elképzelhetetlenek a fahéj íze nélkül. Ezért sokszor a hagyományos receptjeimbe is igyekszem belecsempészni. Ilyen a tiramisu is, amit egy kis csavarral igazán különlegessé tehetünk.
Az Egyesült Királyságban a legjobb meghalni
A halálos betegségben szenvedők ellátása, szenvedéseik megkönnyítése a palliatív kezelések feladata. Egyes országokban ez a fajta gondoskodás is csúcsminőségű.
5 trükk, hogy egészségesen egyen a gyerek
Nem eszik meg a zöldséget? Ki nem állhatja a gyümölcsöt? Csak tésztán élne? Tippeket adunk gyermeketetéshez.
Valójában miért is ásítunk?
Bár általánosságban az unalom vagy a fáradtság jelének tartjuk, az ásítás a forrófejűek ismertetőjele is lehet. Szó szerint.



























