Címke: előnyt
Märcz Tamás: az eredmény mindig fontos, de…
Elsősorban nem az eredményért utazik az Európa Kupa rijekai nyolcas döntőjére a magyar férfi vízilabda-válogatott, de azért ezen a tornán is számít a jó szereplés. “Az eredmény mindig fontos, nem azért vízilabdázgatunk, hogy ne próbáljunk nyerni, ennek ellenére ez most picit másodlagos az év fő eseménye szempontjából. Mindegyik csapat komoly kerettel szerepel, fél siker, ha […]
Öt magyar aranyéremnek örülhettünk a Bornemissza emlékversenyen!

“Megemeljük a kalapunkat Gattuso előtt” – Fassone
Fassone elégedetten nyilatkozott Gattuso eddigi munkáját illetően.
Ez kemény lesz – Íme, női válogatottunk jövő heti programja
Négy nap alatt négy meccset is játszik Bíró Attila csapat Voloszban. Nem lesz egyszerű női válogatottunk jövő heti programja. Hétfőn az oroszokat fogadjuk a világligában, még csütörtöktől Voloszba utazik, hogy megküzdjön – a most debütáló új sorozatban – az Európa Kupában sorrendben Olaszországgal, Németországgal, Görögországgal és Izraellel. A négy nap során négy meccset játszik pénteken kettőt […]
Októberben utazás a Juventus elleni rangadóra
Jelentkezz az utazásra!
Versenylesen
A korcsoportos egyéni sakkvilágbajnokságot idén kétfelé osztották, de egyik versenyhelyszín sem ideális a magyar versenyzőknek. Az U16-os sakkolimpiát ugyanakkor szinte a szomszédban, a szlovákiai Poprádon rendezik. Lakner Gábor • A korosztályos világbajnokságon induló sakkozóknak idén az ellenfelek mellett a körülményekkel … Bővebben
A világbajnok szerint törölni kell a Svéd Ralit!
A háromszoros világbajnok, egyben címvédő Sebastien Ogier szerint törölni kellene a hétvégi Svéd Ralit – úgy véli, hogy lehetetlen versenyezni ilyen körülmények között.
Bajnokok Ligája: Az Eger ismét hozta a kötelezőt
Berlinben sem okozott gondot a Spandau legyőzése az Egernek. Dabrowski Norbert csapata simán verte a német együttest. Itthon simán nyert az Eger a múlt héten a Spandau ellen, míg Berlinben valószínűsíthető volt, hogy nehezebb dolga lesz. A mérkőzést meggyőzően kezdte a magyar együttes, 4-0-nál ébredt a német csapat, eddig Hárai duplája majd Biros és Erdélyi […]














