Lehotai Máté nyert 140 centiméteren Budapesten

A hétvégén országos versenyt rendeztek a Nemzeti Lovardában, ami nevezési rekordot döntött, hiszen az eddigi legnagyobb létszámú szabadtéri verseny volt az évben a 736 lebonyolított startjával. Minden korosztály megtalálta a neki megfelelő versenyszámot a kezdőtől az egészen a 130-140 centiméteres nyitott számokig tartó versenykiírásban.

A hétvége legmagasabb versenyszáma a vasárnapi 140 centiméteres összevetéses szám volt, amiben huszonegy lovaglást láthattunk. Az összevetés után a győztes a mindössze tizenkilenc éves Lehotai Máté lett Calottal.

lehotai calot

Második helyen végzett szintén hibátlanul lovagolva Heibl Ágnes és Georgie’s Ali. Az összevetésben egy verőhibát vétve harmadik helyen végzett Hegedüs Kristóf és Clincha.

A szombati napon 135 centiméteren mérkőztek meg a fiatal lovasok, akik közül a Kárpáti Rita által felkészített Szeép-Pataki Júlia volt leggyorsabb Pannival. Második és harmadik helyen Szuhai Péter végzett Zaferah és East Wind nevű lovaival.

IMG 4555

Az ifjúságiak 110 centiméteren versenyeztek, akik közül kimagaslóan magas, 8,6 stílusponttal győzött Mihók Boglárka és Alíz.

A kezdő lovasok közül a legmagasabb pontszámot, 8,5 stíluspontot Marozsi Eszter érte el, amivel megnyerte a vasárnapi kezdő lovas stílusversenyt.

Az amatőr lovasok 120 centiméteres számaiban szombaton Mikó-Vécsey Nóra és Serafina vasárnap pedig Bobok Eszter és Edward volt a leggyorsabb

A fiatal lovaknál a Kárándi Imre által lovagolt Catonel ért el kimagasló eredményt, hiszen pénteken 9 stílusponttal, vasárnap pedig 9,1 stílusponttal nyerte az 5 éves lovak versenyszámát.

kárándi catonel

A hírt, a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

 Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Faragó vezérletével ifi bajnok az UVSE

UVSEifibajnok2018Az utolsó negyedben fordította meg az UVSE a Szentes elleni finálét. Ma már a helyosztólat rendezték meg a leány ifi bajnokság négyes döntőjében. A bronzmeccsen a BVSC egyetlen góllal volt jobb a Tatabányánál. A győztes csapatban Koncz ötöt is szórt. A finálét az UVSE és a Szentes játszott. Érdekesség, hogy hullámzó volt az egész mérkőzés. […]

Read More

53 olimpiai érem csap össze az All Star Gálán

milliennium201806Véglegesedett az ellenfél névsora a július 31-i XIXO Waterpolo All Star Gálára. A Millennium Masters csapata a négyszeres olimpiai bajnok edző, Ratko Rudić által irányított világválogatott csapatával mérkőzik meg, akik pályafutásuk során összesen 15 olimpiai érmet szereztek. Annak, aki a meccset élőben szeretné követni, nem árt sietnie a jegyvásárlással, hiszen a belépőjegyek fele már az […]

Read More

Milák Kristóf és Verrasztó Dávid is európai ranglistavezető

Budapest, 2017. július 30.
Verrasztó Dávid a férfi 400 méteres vegyesúszás elõfutamában a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 30-án.
MTI Fotó: Illyés TiborMilák Kristóf és Verrasztó Dávid is vezeti saját számának ranglistáját három hónappal a glasgow-i úszó Európa-bajnokság előtt. A magyar szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint mindketten a március végi, debreceni ob-n elért eredményeiknek köszönhetően állnak az élen. Rajtuk kívül a férfiaknál Németh Nándornak, Kenderesi Tamásnak és Bernek Péternek is van top 3-as ideje, míg a nőknél Kapás […]

Read More

Férfi Ob I: döntőben a Fradi

vargadenesftc01Tizennyolc év után jutott ismét a férfi Ob I fináléjába a zöld-fehér csapat. Az OSC-t “hazai” pályán győzte le a Fradi, így 2000 után ismét döntőt játszhat a férfi Ob I-ben. Az elődöntő 6-0-ról indult, így egy meccset kellett nyernie a zöld-fehér csapatnak, ami meg is lett. Varga Zsolt együttese a Komjádiban már 6-1-re is […]

Read More

Férfi Ob I: nem született döntés a kaposvári meccsen

pellei_frankIzgalmas mérkőzésen mentett pontot a Szentes. Fotó: delmagyar.hu / Frank Yvette Mínusz kettőről állt fel az utolsó negyedben a Szentes. Már 9-7-re is vezetett a somogyi együttes, mikor Pellei Frank (képünkön) vette a kezébe a meccse és másfél perc alatt kettőt is vágott. Előbb egy emberelőnyt, majd egy szabaddobást értékesített. Érdekesség, hogy a Kaposvár rövid […]

Read More

Döntetlen Olaszország ellen – Ezüstérmes az U15-ös válogatottunk

általanos kép0123Az utolsó nap remije után, második helyen végzett U15-ös válogatottunk az olaszországi felkészülési tornán. A zárónapon X-elt a magyar U15-ös válogatottunk, így két győzelem, egy döntetlen és egy vereséggel a második helyen végzett a csapat. Leggólerősebb játékosunk Pető volt, aki tizenöt találatot szerzett a három meccsen. 5. nemzet tornája, Pozzuoli: Március 31., szombat, 3. játéknap: […]

Read More

Megoperálták a horvátok klasszisát

sandrosukno201701A szívproblémák után, akár olyannyira felépülhet, hogy újra játszhat a horvát olimpiai- és világbajnok játékos. Mint ismeretes, a 27 éves Sandro Sukno szívproblémákkal küszködik. A játékost március 13-án, Clevelandban megoperálták – adta hírül a hvs.hu, a horvát szövetség hivatalos oldala. A beavatkozás után, az orvosok reménykednek benne, hogy akár újra játszhat – áll a közleményben. […]

Read More

Látványos videó a V4 verseny idei útvonaláról

A Visegrád 4 Kerékpárverseny idei sorozata a magyar versennyel zárul május 12-én. A mezőny Budapesten rajtol, majd többek között Budakeszi, Telki, Zsámbék, Bicske, Zirc és Csesznek érintésével érkezik meg Pannonhalmára. Az útvonalról idén is készült 3D-s szimuláció. Szinte napra pontosan öt évvel ezelőtt rajtolt el Budapesten az első Visegrád 4 Kerékpárverseny, így idén immár hatodik …

Read More

Öt magyar arany a V4-ek junior szkanderversenyén!

Remekeltek a magyarok a szlovákiai Jánosházán, ahol a visegrádi országok fiatal szkanderosai álltak asztalhoz! A XIV. Junior Visegrád Armwrestling GP-t azért indították el több, mint 10 évvel ezelőtt, hogy a junior korú versenyzők nemzetközi színtéren is rutint szerezhessenek. A viadal integrált, így mozgáskorlátozott kategória is volt. A magyar junior csapat 5 aranyérmet, 3 ezüstérmet és 5 bronzérmet szerzett.

 

Szlovákiában Simon Dániel (mozgáskorlátozott kategória), Kulcs Vivien (55 kg, jobb kéz, bal kéz) és Verbóczki Luca (60 kg, jobb kéz) szerzett aranyérmet.

„Remek verseny volt, ami a fiataloknak nagyon fontos rutinszerzési lehetőség. Mind a négy visegrádi államból érkeztek szkanderosok, és már most külön készülünk arra, hogy jövőre Magyarország adhat otthont a 15. Junior Visegrád Armwrestling GP-nek”- összegzett Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

Read More

Campagna döntött – Beveti nemrég honosított játékosait

AlessandroCampagna01Az olasz válogatott hamarosan Európa Kupa selejtezőt játszik Palermóban. A talján szövetségi kapitány kihirdette keretét, amelyben az ex-spanyol világbajnok is szerepel. Több okból is rendhagyó lesz az olaszok palermói szereplése. A hétvégén – a most debütáló új sorozatban – az Európa Kupában két újonc is debütál: Gonzalo Echenque és Willy Molina. Mint ismeretes, az olaszok […]

Read More

Jövő héten kezdődik az év első nagy hazai rendezésű nemzetközi tornája!

A Bocskai emlékverseny hagyományosan az év első nagyobb megmérettetései közé tartozik, ezúttal is megelőzi a versenynaptárban a legfontosabb nemzetközi eseményeket. A 62. alkalommal megrendezésre kerülő Bocskai emlékverseny méltó lesz az elmúlt évek hagyományaihoz, és a neves eseményen a debreceni közönség erős mezőnyt tekinthet meg. A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke, Erdei Zsolt és Debrecen alpolgármestere, […]
Read More

Winter Kúp

Aki a szombat délutánt a hetényegyházi lovaspályán töltötte, nem bánta meg, hogy télen se akasztotta szögre a kerékpárját. Különösen, hogy ezen a téli napon verőfényes tavasz volt. De a tökéletes élményhez szükség volt egy izgalmas vonalvezetésű pályára is, no meg, elsősorban egy csomó elszánt bringásra. Ahogy az a versenykiírásban is szerepelt, a négyfordulós Winter Kúp …

Read More

A 10. forduló játékosa: Szivós Márton

Szivosmartonhonved201701Ötöt hintett világbajnokunk a Szeged ellen. Szivós Márton vezetésével 20-3-ra győzött a Honvéd a Szeged ellen a 10. fordulóban. Egykori válogatottunk öttel járult hozzá a kiütéses győzelemhez. Szivós egyébként hetedik a a góllövőlistán huszonkét góllal. Érdekesség, hogy ezzel a sikerrel a Honvéd ismét fellépett a B-csoport negyedik helyére, ami felsőházat ér. Eddigi fordulók játékosai a vizipolo.hu […]

Read More

Megvan az Egyetemi Bajnokság sorsolása!

általanos kép0123Kisorsolták az Egyetemi bajnokság csoportjait. Hamarosan megrendezik az Egyetemi bajnokságot, melyre nyolc csapat nevezett. A küzdelmek febrár 17-én kezdődnek. A-csoport: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomnáyi Egyetem Budapesti Gazdasági Egyetem Debreceni Egyetem Eötvös Lóránd Tudományegyetem B-csoport: Testnevelés Egyetem Budapesti Corvinus Egyetem Semmelweis Egyetem Eszterházy Károly Egyetem

Read More