Címke: fel
Össze tudta szedni magát Kvjat a szünetben?
Az orosz F1-es pilóta számára nagyon fontos időszak veszi kezdetét Spában – elmondása szerint nagyon kedveli ezt a pályát, már alig várja, hogy beülhessen az autóba.
Gutierrez nyilvánosan magyarázkodik csapatának
A mexikói F1-es pilóta elárulta, idén többször olyat mondott a Haas csapattagjainak, amit nem kellett volna, ezt pedig már sajnálja. Ő is érzi, hogy nagyon inog helye az istállónál?
Rio 2016 – Sastin Marianna kikapott a selejtezőben
A 63 kilogrammosok között szereplő Sastin Marianna a selejtezőben kikapott a riói olimpia birkózóversenyeinek csütörtöki versenynapján, így már csak a vigaszági folytatásban reménykedhet. A 2013-ban 59 kilogrammban világbajnok, 2011-ben a 63 kilósoknál vb-második Sastin nem kapott könnyű sorsolást, a selejtezőben kellett kezdenie, ráadásul az orosz Inna Trazsukova ellen, aki az idei Eb-n hozzá hasonlóan bronzérmet […]
Rio 2016 – Kozák Danuta négyszeres olimpiai bajnok!
Kajak egyes 500 méteren Kozák Danuta hajóhosszal megnyerte a döntőt, ezzel négyszeres olimpiai bajnok lett! Az immár négyszeres olimpiai bajnok kajakos a csütörtöki döntőben a mezőnnyel jött el a rajttól. Az elején a fehérorosz Marina Litvincsuk volt a leggyorsabb, bő fél hajóval a többiek előtt lapátolt. Mellette a 6-os pályán Kozák az ellenfelekénél nagyobb […]
“A szoros emberfogásunk nem működött”
Benedek Tibor szövetségi kapitány szerint a mérkőzés első felében tapasztalható gyengébb védekezése miatt nem tudta megnyerni a montenegróiak elleni olimpiai negyeddöntőt a magyar férfi vízilabda-válogatott, amely végül ötméteresekkel maradt alul. “Sajnos a szoros emberfogásunk nem működött, egyszerűen túl gyorsan feljuttatták a labdát, ezáltal könnyebben tudtak szabaddobásból gólokat lőni. Ezen kívül Aleksandar Radovic olyan gólt szerzett, […]
A Red Bull sikere beárazta a McLarent is?
Jenson Button szerint nem csak a Honda-motor a gond a wokingi F1-es istállónál, hiszen a Red Bull sem az erőforrásával sikeres jelenleg. Addig nem lehetnek elégedettek, amíg nincsenek elöl.
Az első versenynap
Két nappal az olimpia ünnepélyes megnyitója előtt – a hagyományoknak megfelelően – elkezdődik a labdarúgótorna. A férfiak mezőnyét 16, a nőkét 12 ország csapata alkotja, azok küzdenek a végső győzelemért, összesen 7 stadionban. A sort szerdán (ma) a nők nyitják, … Bővebben
Romagnoli: “Az előző szezon már a múlté”
Alessio Romagnoli a Milan TV-nek adott exkluzív interjút, amelyben beszélt az előző szezonról, a következő…
Férfi Ob I: a Debrecen is megkezdte
Új edzővel és néhány új névvel kezdte meg a Debrecen csapata a felkészülést a következő idényre. Szinte az összes férfi I-es csapat augusztus 1-jével munkához látott, és megkezdte a felkészülést a szeptemberben startoló 2016/2017-es idényre, így van ez Debrecenben is, ahol már lehet tudni a csapat keretét is. Mint ismeretes új edzővel kezdi a szezont az […]
Ötös, feketén-fehéren
Az első számú magyar válogatott az ötödik, a második együttes a huszonegyedik helyen zárt a Poprádon megrendezett U16-os sakk csapatolimpián. Mindkettő megfelelt az előzetes várakozásoknak. Elvégre az élmezőny az élmezőny… Lakner Gábor • Az előzetes várakozásoknak megfelelően szerepelt mindkét magyar … Bővebben
Rio 2016 – Elindultak csapataink!
Ma női és férfi válogatottunk útra kelt Rióba. Ma utnak indult a legnagyobb magyar küldöttség az olimpiára. Pontban délben szállt fel a repülőgép a Liszt Ferenc Repülőtéren és magyar idő szerint vasárnap 1 órakor fog leszállni Rióban. A gépen természetesen mindkét válogatottunk helyet foglalt, a magyar – 160 fős – sportolói küldöttségből 26 főt […]
Szurkolói tüntetés volt Berlusconi villája előtt
A tegnap este folyamán körülbelül 200 Milan szurkoló tüntetett Silvio Berlusconi Arcore-i villája előtt. Közülük…
Gattuso egy napon visszatérne, ráadásul edzőként
Gennaro Gattuso, a csapat egykori középpályása egy napon szeretne visszatérni a Milanhoz és nem akármilyen…
Vigyázz, kész, Tallinn
Tíz magyar szereplővel kezdődik meg kedden a junior sportlövők Európa-bajnoksága Tallinnban. A csapatban két olimpiai résztvevő, Péni István és Egri Viktória is helyet kapott, így elérhetőnek tetszik az akár több érem megszerzése. reb •Az év elején fantasztikus hangulatú és legalább … Bővebben
EURO-2016 – Magyar szurkolói buszokat tartóztattak fel Milánónál
Milánó közelében megállítottak és feltartóztattak négy buszt, amelyek a franciaországi Európa-bajnokságra utazó magyar szurkolókat szállítottak.
Raikkönen szenvedett a verseny során
„Nem lehetünk elégedettek” – mondta a Kanadai Nagydíjat követően Kimi Raikkönen, akinek lassítania kellett, hogy üzemanyaggal spóroljon, eközben azonban gumijai is lehűltek.
Raikkönen nem bulizik Monacóban
Kimi Raikkönen, a Ferrari versenyzője számára a Monacói Nagydíj az F1-es versenynaptár különlegességét jelenti, ám nem az átbulizott éjszakák miatt – abban neki nem lesz része.
Vészhelyzet, két epizód
Egy hétvége, két megdöbbentő baleset: előbb 14, majd 16 éves labdarúgó fulladt meg majdnem, ártalmatlan ütközést követően. Az edzők, bírók segítsége megmentette őket, ám az esetek apropóján érdemes átgondolni, mi a teendő hasonló helyzetekben. Dr. Kurutz Andrea, a Sportkórház adjunktusa … Bővebben
Verebes bármelyik csapattal bajnok lett volna
1982 májusában is világeseményre készült a magyar válogatott, bár a Rába ETO kicsit elterelte a figyelmet a spanyolországi vb-ről. Harmincnégy éve ilyenkor a győriek bajnoki aranyát emésztgette a közönség, majd egy évre rá a címvédést. Verebes József csapata álomfutballal duplázott. A március 13-án elhunyt mesteredző győri diadalmenetét egy korábbi interjújával, és az MLSZ TV Archív csatornájára felkerült néhány összefoglalóval idézzük fel.
Tradíció és individualizmus – MINI Seven 2016
Az új MINI Seven, az új modellgeneráció első dizájnkiadása a márka tradicionális értékeit, a brit gyökereket és az aktuális kínálat progresszív minőségét helyezi a figyelem középpontjába. Négyféle motor- és kétféle karosszériaváltozattal elérhető.
























