Férfi Ob I: megnyílt az átigazolási piac
Mától lehet szabadon igazolni, egy csapat már bejelentette, hogy él a szezonközi transzfer adta lehetőséggel. A Magyar Vízilabda Szövetség határozata, szerint február 12-től, február 21-ig lehet igazolni, tehát mától megkezdődött az úgynevezett köztes átigazolási időszak. 10 nap áll rendelkezésre a transzferek lebonyolítására a férfi Ob I-es csapatoknak Egy csapatról már tudunk, hogy változtat, hiszen a Vasasból Burián Gergely Újbudára teszi át […]

A hevesiek már a következő szezon csapatát, készít, amelyben lesz változás az ideihez képest. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Aktív már most a piac, már ami a következő idényt illeti. Az egri klub sem tétlenkedik, már ami a bejelentéseket illeti. A klub hivatalos honlapja számolt be a következő szezont érintő változásokról. Az biztos, hogy továbbra […]
Négy góllal vette ki a fiatal pécsi játékosa a Szeged elleni sikerből a részét. Máaodszor láttunk pécsi játékost az idényben az adott forduló legjobbjának. Még a 12. körből Csacsovszky Eriket, még most Csaba Márton érdemelte ki ezt a címet. Február elején a Szegeddel játszott a mecseklajai gárda, ahol CSaba négyet vágott. A Pécs már […]
Életének 87. évében elhunyt, Melbourne olimpiai bajnoka, Róma bronzérmes pólósa. A tragikus hírről a mob.hu számolt be elsőként. Hevesi István 1931. április 2–án született Egerben. 1945-től az Egri Barátság SE, 1948-tól az Egri Szakszervezetek, majd 1952-től a Budapesti Honvéd sportolója volt. Úszásban és vízilabdázásban is versenyzett, de nemzetközi szintű eredményeket vízilabdázásban ért el. 1953-tól […]
Dejan Szavics csapatot hirdetett a világligára, amelyben két nagy változás is van. A szerbek jövő hét kedden a világligában Románia ellen ugranak vízbe. Nos, a keretből hiányzik Filip Filipovics, aki a riói olimpia után átvette a csapatkapitányi karszalagot. Nincs a csapatban az ismertebb nevek közöl Dusko Pijetlovics, Stefan Mitrovics, Branislav Mitrovics sem. Mindenképpp újdonság, hogy […]
Lezajlott az utolsó negyeddöntő is, így kialakult a legjobb négy mezőnye a legrangosabb utánpótlás kupában. A Fradi simán nyert a Kaposvár elleni visszavágón a Komjádi Kupában. Manhercz Krisztián nyolcat is vágott a hazaiaknál, így a zöld-fehér együttes kvalifikálta magát utolsóként a legjobb négy közé. Az elődöntőbe jutott csapatok így tehát: az UVSE, a Vasas, a […]
Az Eger a 9. fordulóból pótolt mérkőzésen idegenben verte a Tatabányát. Fotó: egrivizilabda.hu Az Eger hét góllal volt jobb a Tatabánya együttesénél. A 9. fordulóból pótolt összecsapáson nem jelentett gondot a hevesieknek a bányász legyőzése. Bár az első negyed még 2-2-es döntetlent hozott, de ezek után két 4-1-es etappal lerendezték a mérkőzést Dabrowski Norbert-legényei. Az […]
Märcz Tamás Debrecenben járt. A kapitány a klub munkáját, és a jövő reménységeit nézte meg. Fotó: dvse.hu Mint ismertes, Märcz Tamás végigjárja az egyes klubokat, így járt már Kaposváron és Pécsen is, most Debrecen volt soron. Märcz Tamás a dvse.hu-nak: “A körülmények nagyon jók. Debrecen az egyik legjobb uszodakomplexummal rendelkezik az országban. Megfelelő mennyiségben tudnak edzeni […]
Bezárták a dél-olasz város legendás uszodáját. Fotó: waterpolopeople.com A nápolyi csapatok a napokban költöznek, hiszen a hétvégi bajnokikat a Santa Maria Capua Vetere nevű létesítményben játssza le a Possillipo és a Canottieri is. A vízszűrővel adódtak poblémák a Scandone-ban, ezért legalább jövő hétig zárva lesz az uszoda. Mint ismertes, a két fentebb említett nápolyi […]
A szerb szövetségi kapitány és a Crvena Zvezda trénere, a szerb klubokról és a bajnokságról is szomorú képet festett, de vázolta a kiutat. Néhány nappal ezelőtt a Dejan Szavics a szerb vízilabdaélet nehézségeiről beszélt. A minap pedig a dnevnik.rs-nek is beszámolt a hiányosságról. Mint ismeretes, a hétvégén játszották le a Regionális Ligában az idény egyik […]
A legenda ismét tréningeket tart a meghívott játékosoknak. MTI Fotó: Illyés Tibor archív Február 14-én a Szőnyi úton tart Faragó Tamás és Kenéz György – montreal olimpiai bajnokai – edzéseket az OB I/b-s válogatottnak. A tréningekre a keret: Kibédi Botond (UVSE), Németh Dominik (UVSE), Balli Kristóf (Kanizsa SC), Petrényi Botond (Cegléd), Fazekas Gergő (Vasas), Ladányi […]
A Szolnok trénere elmondta, mi lehet a háttérben csapata rossz teljesítménye mögött. Szolnoki VSC / facebook archív A Szolnok rövid idő belül kétszer is kikapott a BL-ben, mindkétszer az Egertől. A 3-6-os mérkőzés után, így fogalmazott a szolnoki tréner az M4 Sport-nak.: Valahol normális az elmúlt időszak, akár évekre visszamehetünk, hogy lesz egy ilyen hullámvölgy, amikor […]
Három góllal győzött az Eger a Szolnok ellen. Fotó: egrivízilabda.hu / Lénárt Márton Mint ismeretes, az Eger az előző körben meglepte a címvédőt, hiszen Szolnokon tudott nyerni, most otthon kellett bizonyítania. Az első negyedben csak egyetlen gólt láthattunk, Vlahopulosz talált be. A második nyolc percben is növelte az Eger az előnyét, ismét a görög támadó […]
Nem bírt egymással a Moszkva és az OSC, így még mindig élnek az újbudai álmok. Fotó: Balogh Máté / archív Az OSC régi-új edzőjével, Tóth Lászlóval és megkésve – a repülőgép meghibásodása miatt – vágott neki a moszkvai túrának. Emlékezetes, a BL előző körében kikapott a csapat simán a Kondorosi úton, most gyakorlatilag az életmaradásért […]
Nem bírt egymással a Moszkva és az OSC, így még mindig élnek az újbudai álmok. Fotó: Balogh Máté / archív Az OSC régi-új edzőjével, Tóth Lászlóval és megkésve – a repülőgép meghibásodása miatt – vágott neki a moszkvai túrának. Emlékezetes, a BL előző körében kikapott a csapat simán a Kondorosi úton, most gyakorlatilag az életmaradásért […]
A legrangosabb utánpótlás kupa negyeddöntőjének viszavágóján a Pécs otthon biztosította be a továbbjutását. Szinte teljes a legjobb négy mezőnye. A Pécs tegnap 12-9-re győzött idegenben a Komjádi Kupában és már ma megtartották a visszavágót a legjobb nyolc között. Nos, a mérkőzésen már a címvédő az elején tudatosította, hogy itt nem nyerhet ma más csak ők, […]
Hosszú Katinka is díszvendég lesz a most szombati, negyedik alkalommal meghirdetett kecskeméti egynapos úszóeseményen – tájékoztatták a szervezők kedden az MTI-t. Az Univer24 “Az úszás ünnepe” 2018 elnevezésű rendezvényen a Kecskeméti Fürdőben egy időben, egy medencében hosszútávúszók 24 órán keresztül úsznak, miközben mellettük iskolák és civil csapatok váltják egymást egy teljes napon át. Az olimpiai, […]
Még nincs nagykorú, de már az Ob I-ben bizonyít. Fotó: UVSE / facebook Ismét egy olvasónk hívta fel a figyelmünket az UVSE 6-os sapkájában bizonyító játékosra. Baksa Benedek a lilák házi góllövőlistáját vezeti 22 találattal. Érdekesség, hogy az elmúlt fordulóban is négyet hintett a Kaposvárnak. A fiatal pólós idén nyert bronzérmet az U17-es válogatottal. Baksa,úgy fogalmazott […]
Sok érdekességet és izgalmat kínál a BL 7. fordulója. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Jönnek a visszavágók a BL főtábláján. Az OSC régi-új vezetőedzője, Tóth László idegenben, Moszkvában debütál. Az újbudai gárdának kellene a három pont, ha zárkózni akar. A címvédő – az előző körben meglepetésre kikapott hazai pályán – most az Eger otthonában vehet […]