Férfi válogatott: Nagy csata után, egygólos vereség Szerbiától

BENUferfival17Felkészülési mérkőzésen csapott össze a magyar és a szerb csapat Belgrádban. Az első félidőben kettő góllal is vezettünk, ám a fordulás után átvették a házigazdák az irányítást. A héten a Benedek-csapat Belgrádba utazott, hogy kétkapuzzon a világbajnokkal. A közös gyakorlások lezárásaként egy barátságos mérkőzésen is összecsapott a két gárda. A mérkőzés első félideje a miénk volt. […]

Read More

A görög kapitány ragaszkodik a bevált recepthez

gorog csapat01Theodorosz Vlahosz is csapatot hirdetett. A görög kapitány bízik a már megszokott csapatában. Nincs meglepetés a görög együttesben, ha csak az nem, hogy a kazanyban vb bronzot nyert válogatottjában bízik a szakvezető. Theodorosz Vlahosz csapatában ott van az együttes motorja Funtulisz, nem is beszélve Vlahopuloszról, akik jól kiegészítik egymást. Ahogy Vlahosz fogalmazott korábban, megcélozzák az […]

Read More

Holnap parádés nap elé nézünk

20160721plakatokCsütörtökön mindkét válogatottunk vízbe ugrik. A lányok Cegléden az ausztrálok ellen, míg a fiúk Belgrádban küzdenek meg a szerbekkel.  Lassan a finishéhez érkezik a riói felkészülés. Már az utolsó hangolásokon és edzőmérkőzéseken van a hangsúly. Holnap ennek rendje és módja szerint mindkét válogatottunk vízbe ugrik. A női válogatottunknak Ausztrália lesz az ellenfele, akik a BENU-Kupa után […]

Read More

Átigazolási körkép 5. rész

20150703Magyarorszag-Szlovakia valogatott tatabanya04Szokásos módon elindult rovatunk, amelyben időről-időre összegyűjtjük a klubok játékoskeretében történő változásokat, a hivatalos bejelentéseket, illetve a már valahol napvilágot látott híreket. Íme, lehet szemezgetni! BVSC – végleges Távozott: Nagy Sándor (visszavonult), Rábavölgyi Zsombor (Tatabánya – kölcsönben) Érkezett: Várnai Kristóf (Vasas) – a teljes keretről… DEBRECEN Távozott: Pataki Gergely (Kaposvár), Babay Árpád (Vasas), Halek Márton […]

Read More

Alakulnak a riói csapatok

általanos kép0123Három szövetségi kapitány is úgy döntött, kihirdeti csapatát az olimpiára, az együttesekben sok az ismerős név. A magyar, az olasz, a horvát és az amerikai olimpiai csapat után még három kapitány döntött. Az ausztráloknál nincs meglepetés. Bekerült a csapatba Aaron Younger is, aki a Szolnokot erősíti valamint Joe Kayesnek is valóra válhat az álma, hiszen […]

Read More

Rio 2016 – 158 magyar sportolót neveztek

rio-2016 logo01A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 158 sportoló nevezését küldte el a riói ötkarikás játékok szervezőinek. A MOB honlapjának keddi beszámolója szerint 21 sportágban 93 férfi és 65 női sportoló képviseli majd a magyar színeket. Négy évvel ezelőtt Londonban 157 fős volt a magyar sportolói csapat, idén eggyel többen utazhatnak. Tartalékként a vívó Somfay Péter szerepel […]

Read More

9 éve együtt: A Vodafone továbbra is a magyar vízilabda egyik fő támogatója

vodafone201601A Vodafone Magyarország meghosszabbította a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) támogatásáról szóló szerződést, jelentette be kedden Dr. Beck György a Vodafone, és Kemény Dénes, az MVLSZ elnöke. Mint elmondták, hosszú évek óta tartó sikeres együttműködés keretében támogatja a Vodafone továbbra is a magyar vízilabdát, az egyetlen olyan sportágat, amelyben a magyar férfi és női válogatott egyaránt kivívta az olimpiai részvételi jogot. A […]

Read More

Ismét egy kiválóság távozott

GyaszgyertyaA Ferencváros és az Újpest egykori bajnokcsapatának játékosa, csapatkapitánya életének 59. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt. Varga Gusztáv a magyar válogatottban is szerepelt, 1986-ban az Újpesti Dózsával, 1988-ban és 1990-ben a Ferencvárossal lett magyar bajnok, mindannyiszor csapatkapitányként. Fiatalon, 17 évesen mutatkozott be az élvonalban az Újpestben, négy gólt szerzett a Spartacus ellen, amelynek […]

Read More

Férfi Ob I: megkezdte a felkészülést a Miskolc

2015MiskolcffiHétfőn elsőként a Miskolc kezdte meg a 2016/2017-es idényre a felkészülést. Az együttes még egy lapáttal rátett, hiszen egy amerikai, és egy román válogatottal lett teljes a keret.  “Megkezdtük a felkészülést. – kezdte Bachner András a Miskolc elnöke a vizipolo.hu-nak. Sikerült még erősítenünk, hiszen leigazoltunk Alex Bowent és Szabó Rolandot. Előbbi az amerikai válogatott tagja, míg utóbbi […]

Read More

A szerbek nagyon készülnek a Benedek-csapat ellen

TasmajdanCsütörtökön összecsap egymással a magyar és a szerb válogatott. Nagy ütközet lesz, különleges helyszínen. Mint tegnap beszámoltunk róla, a Benedek-csapat ezen a héten a felkészülés egyik legfontosabb állomásához érkezik. Szerbiába utazik a válogatott, hogy együtt kétkapuzzon Dejan Szavics együttesével. Régen nem találkozott egymással a két csapat, utoljára a 2014-es budapesti Eb-n. A kontinenstornán kétszer is összefutott […]

Read More

Beleerősített a címvédő – Íme, a horvátok olimpiai csapata

ivicatucak01A BENU-Kupa után a horvátok kapitánya is keretet szűkített, ahol egy nagy meglepetéssel is szolgált Ivica Tucak. Sorra jelentik be riválisaink az olimpiai csapatukat. A bori felkészülési torna után az olasz válogatott mestere sem habozott, most pedig Ivica Tucak jelölte ki az utazó tizenhárom játékosát. A kapuban nincs meglepetés, hiszen Pavics és Bijacs gyakorlatilag kirobbanthatatlan. […]

Read More

Férfi válogatott: Benedek elégedett, de már a szerbek vannak a célkeresztben

BenedekTibor20160629Nem sokat pihenhet a BENU-Kupa után a Benedek-csapat, hiszen ezen a héten Szerbiába utazik a csapat. Kétkapuk sora és egy barátságos mérkőzés vár az együttesre a nagy rivális ellen.  Mindhárom mérkőzését megnyerte a magyar válogatott a BENU-Kupán. Sorrendben az olimpiai bajnok horvátokat, a grúzokat és az ausztrálokat is megverte a csapat. Az utolsó összecsapáson Elvis […]

Read More

Campagna döntött – Íme, a riói olasz csapat

Waterpolo European Championships Zagreb 2010Az olasz válogatott kapitánya kihirdette a riói tizenhármas csapatát. Az együttes a négy évvel ezelőtti londonihoz képest jelentősen kicserélődött.  A szerbiai torna után Alessandro Campagna keretet szűkített, és immár a riói csapattal folytatja tovább az olimpiai felkészülést. Kapusposzton nem volt kérdés, hiszen szemműtéte után Stefano Tempesti már játszott a bori tornán, így az ő helye […]

Read More

Meglepetéssel ért véget a szerbiai felkészülési torna

szerbprlainovics-srb-grcNem tudták megnyerni a szerbek a hazai felkészülési tornájukat, hiszen a döntőben a görögök útjukat állták. A BENU-Kupával párhuzamosan Szerbiában is zajlott egy felkészülési torna, ahol ma már a helyosztókat rendezték. A döntőig a szerbek hibátlan mérleggel jutottak el, míg a görögöknek egy döntetlen becsúszott, hiszen  három az elődöntőben ötösökkel verték az olaszokat. A finálét […]

Read More

Ausztrália is kipipálva – Tornagyőztes a Benedek-csapat

BENUferfival17Gólzáporos mérkőzésen az utolsó másodpercekben szerezte meg a magyar csapat a győzelmet az ausztrálok ellen. A BENU-kupát ezzel veretlenül, 100%-os mérleggel nyerte meg az együttes. A horvátok és a grúzok ellen aratott siker után a Benedek-csapat az ausztrálok ellen zárt a BENU-kupát. Mai ellenfelünk eddig egy győzelemmel és egy vereséggel állt a tornán. Megtelt a […]

Read More

Felkészülési torna: a görögök ismét erőnyerőnek bizonyultak

kazany görög olaszOlaszország ötméteresek után kapott ki ismét a görögöktől a bori felkészülési tornán, a másik ágon Szerbia jutott tovább a fináléba, Szavics együttese Montenegrót verte. A görögök kétszer is megverték az olaszokat a Világliga Szuperdöntőjében. Most ismét összekerült a két csapat Szerbiában. Az utolsó negyed elején még vezettek a hellének, ám jött az olasz egyenlítő találat, […]

Read More

BENU-Kupa – Immár a fedett uszodában

hajosfedett2015A kedvezőtlen időjárás miatt, a BENU-kupa mai és a holnapi magyar-ausztrál mérkőzését a fedett uszodában rendezik meg. Az eső közbeszólt, a szervezők pedig reagáltak. Négy mérkőzés van hátra a BENU-Kupából, ebből pedig hármat a fedett uszodában fognak lebonyolítani. Fontos, hogy jegyértékesítés már nincsen a tornára. A helyek elfoglalása pedig érkezési sorrendben fof megtörténi. A BENU Kupa, mai […]

Read More

Felkészülési torna: parázs elődöntőket rendeznek

szerbiafelkeszulesitorna201607Véget ért a csoportmeccsek sora a szerbiai nagyszabású felkészülési tornán. Ma már az elődöntőket rendezik. Hosszú volt a második nap Bor városában, hiszen egy délelőtti majd egy délutáni program is várt a csapatokra. Az A-jelű csoportban a szerbek és a görögök megnyerték mindkét meccsüket. Dejan Szavics együttesének a franciák nem jelentettek gondot, míg a spanyolokat […]

Read More

Győzelemmel rajtolt a Benedek-csapat a BENU-kupán

benuffiak01Legyőzte férfiválogatottunk az olimpiai bajnok Horvátországot a BENU-Kupán. Ma a férfiak is megkezdték a BENU-Kupát. Az ausztrálok valósággal átgázoltak a grúzokon, hiszen 20-6-ra győztek. Az esti utolsó meccs már az olimpiai címvédő és a Benedek-csapat között zajlott. Telt ház fogadta a csapatokat. Nálunk Varga Dénes kihagyta a mérkőzést, hátfájdalmai miatt, de nincs komolyabb baj csapatkapitányunkkal. Az […]

Read More

Felkészülési torna: meglepetések az első napon

borfelkeszulesitorna20160714Megkezdődött a szerbiai felkészülési torna is. A franciák bekezdtek, hiszen döntetlent játszottak a spanyolokkal, az olaszok már Tempesti vezérletével a montenegróiakat verték, a szerbek a görögökön, míg a brazilok a japánokon léptek túl. A BENU-Kupával párhuzamosan Szerbiában is zajlik egy felkészülési torna. Nyolc csapat részvételével két csoportban küzdenek egymással a felek. Az első napon rögtön […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.