Vizes vb 2017 – Önkénteseket toboroznak

logovb201701

Pénteken megkezdődött az önkéntesek toborzása a jövő évi, budapesti vizes világbajnokságra.logovb201701

A megvalósításért felelős Bp2017 Nonprofit Kft. közleményében Szántó Éva ügyvezető kiemelte, hogy “az előkészítés és a lebonyolítás minden területén szükség lesz jól felkészített, odaadást tanúsító és önállóan is helytálló segítőtársakra, ennek megfelelő magasra állítják majd a jelentkezők előtt a mércét”.

“A magyar sport eddigi legnagyobb nemzetközi eseményének megrendezésére készülünk, amely nemcsak a szervezőbizottság, hanem az önkéntesek számára is hatalmas kihívást jelent. Tapasztalataink szerint háromezernél is több segítőtársra lesz szükség a július 14-én kezdődő és két hétig tartó FINA világbajnokságon, majd az azt követő FINA masters világbajnokságon” – hangsúlyozta Szántó Éva.

Az ügyvezető hozzátette, hogy a tavalyi kazanyi világbajnoksághoz, valamint a 2012-es londoni olimpiához hasonlóan ezúttal is az önkéntesek csapata lesz a legnagyobb létszámú egység a versenyen.

A toborzásban és az önkéntesek képzésében sportszakmai együttműködő partnerként vesz részt a Testnevelési Egyetem (TF).

Az érdeklődők részletes tájékoztatást és a regisztrációs felületet a www.fina-budapest2017.com/volunteers oldalon találják.

MTI

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS