Címke: Forma-1 2015
Hogy kell bemutatkozni az F1-ben?
Az újonc Haas istálló első tesztnapján csupán 31 kört tudott megtenni, elsősorban egy komoly mechanikai probléma miatt – vajon történeti kontextusba helyezve mennyire volt sikeres a debütálás?
Eljött az ítélet napja – „Nem lehetsz félig terhes”
Azt gondoltuk, hogy a ma a barcelonai teszt második napja a legfontosabb esemény az F1 világában? Tévedünk, hiszen a sport vezetői Genfben találkoznak, ahol utolsó esélyük van a 2017-es szabályok megfogalmazására.
„Szokatlan” elemeket próbál ki a Mercedes
Még koránt sem láttuk teljes felszereltségében a Mercedes új, W07-es modelljét. A hétfői tesztnap után Toto Wolff látványos újításokat ígért, kedden pedig már ennek bizonyítékát is láthatjuk.
Batman is Jeep Renegade-del jár
Március 25-től vetítik a mozikban a Batman v Superman: Dawn of Justice című filmet, melynek népszerűsítésébe a Jeep is beszáll.
Fejcsere: Vezetőváltás a Hondánál
Távozik a Honda F1-es programjának első embere, Yasuhisa Arai, aki már tavaly is arról beszélt, hogy a rossz eredmények miatt folyamatos nyomást érez magán. Már ki is jelölték az utódját.
Newey nem vár nagy előrelépést a Red Bulltól
Az első F1-es tesztnapot követően még nem túl optimista a Red Bull tanácsadója, Adrian Newey, szerinte ugyanis túl nagy hátrányban vannak riválisaikhoz képest.
Váltógondja akadt a Toro Rossónak
Az egyszínű F1-es autóval tesztelő Toro Rossóba első ízben került a Ferrari V6-osa. A napi program zökkenőmentes lefolyását az olajrendszer problémája hiúsította meg.
Hamilton: Sosem volt még ilyen jó első napom
Bár nem ő lett a leggyorsabb, a Mercedes világbajnoka figyelemreméltó teljesítménnyel kezdte az új F1-es szezont: több mint 700 kilométert tett meg, amely két versenytávnak felel meg – ezzel messze felülmúlt mindenkit.
Button: Örülök, hogy nem vonultam vissza!
A tavalyinál sokkal biztatóbb kezdetet produkált az F1-ben a McLaren-Honda csapata, hiszen Jenson Button a hatodik helyre kormányozta az autót. A brit azt is elárulta, miben fejlődtek a legtöbbet.
Nem mindenki örül a tesztpilóta száguldásának
A 19 éves Alfonso Celis ötödik helyével hívta fel magára a figyelmet az első tesztnapon. Nico Hülkenberg szemlátomást nem örül, hogy a tartalékpilóta vezet az állandó F1-es versenyzők helyett.
Kiderült, mi hátráltatta hétfőn a Renault-t
Nem sikerült problémamentesre a Renault gyári szinten való visszatérése az F1-be: az újonc Jolyon Palmer a tabella utolsó helyén végzett, ráadásul műszaki gondok miatt sok időt töltött a bokszban.
Renault Scenic 2016 – Már túl sokan látták
Hivatalosan a Renault Scenic-et is a Genfi Autószalonon mutatták be.
Cél: a stabil lefedettség és jelerősség
A „Vehicular CrowdCell” elnevezésű mobil femtocella-technológia jelentős mértékben növeli az autóban és a jármű környezetében hozzáférhető mobilinternet-hálózatok lefedettségeit és jelerősségüket
Nagyvárosi ikon – Citroën C4 Cactus W
A Citroën C4 Cactus „W” különkiadás a fehér különféle árnyalataiban pompázik.
Új első szárnyat szállít Barcelonába a Haas
Nem úszta meg gond nélkül fennállásának első F1-es tesztnapját a Haas, amelynek autójáról a délelőtt folyamán leszakadt az első szárny. A pontos okokra még nem derült fény, de a megoldás már megvan.
Vettel: Rengeteg okunk van a boldogságra
Az első barcelonai tesztnapot az élen záró német roppant elégedett volt az új Ferrarival, amely szerinte előrelépést jelent a tavalyi F1-es géphez. A Mercedes formája sem riasztotta meg a pilótát.
Haryanto: Igenis tehetséges vagyok
Még első tesztnapját sem teljesítette az F1 első indonéz pilótája, de máris beskatulyázták a fizetős versenyzők körébe. Reméli, hogy a szezon során pontokat szerezhet.
Durván nekiment Ecclestone-nak az F1 korábbi orvosa
Bernie Ecclestone kemény kritikával illette a hétfői teszt kezdete előtt az általa irányított sportágat. Gary Hartstein ennek kapcsán brutális választ fogalmazott meg az F1 nagyura számára.
Retro – Kirúgják a nagy szája miatt?
Juan Pablo Montoya, Jacques Villeneuve, Eddie Irvine – csak néhány név azon F1-esek közül, akikre mindig számítani lehetett, ha egy érdekes nyilatkozatra vágytunk. Csakhogy van úgy, hogy a csapat megunja.
Hamilton szerint az új Mercedes nagyon hasonlít a tavalyihoz
Lewis Hamilton tette meg a legtöbb kört az első F1-es teszt délelőttjén, úgy véli, hogy a Mercedes idei autója nagyon hasonlít a tavalyihoz – úgy véli, hogy a kezdet biztató.


























