Címke: Fradi
Óriási Fradi-bravúr a BL-ben: Vereséggel is kiejtették a Slaviát – videó
Hiába kapott ki a Ferencváros Prágában 1-0-ra, kiejtette a jóval esélyesebb Slaviát a BL 3. selejtezőkörében és a playoff-ba jutott, azaz legalább Európa Liga-csoportkörös már az idényben!
Slavia-Fradi: „A Ferencváros legnagyobb erőssége az előrejáték” – érzi a nyomást a cseh bajnok Eb-gólszerzője
A Slavia Praha középpályása, Tomáš Holeš az FTC gyors és képzett támadóit is kiemelte a kedd esti visszavágó előtt.
Stöger szerint a Fradi kicsit meglepte a Slaviát: „Hiszünk a saját minőségünkben”
A Ferencváros vezetőedzője szerint 50-50 százalék esélye van mindkét csapatnak a továbbjutása a BL-selejtezőből.
Jó hír a Fradinak, a Slavia játékosai csak egy hónap múlva lesznek optimális állapotban: „Néhány fiú két héttel ezelőtt még nyaralt”
A helyzetkihasználás javulásában és a védelmi hibák elmaradásában bízik a Slavia Praha vezetőedzője, Jindřich Trpišovský csapata keddi, Ferencváros elleni BL-selejtezője előtt.
Keresztbe tehet Rebrovnak a klubja, de van, aki már bejelentette kapitányként – így áll az ügye
Miközben Ukrajnában szinte biztosra veszik – sőt, állítólagos vetélytársa már gratulált is neki új posztjához – Szergej Rebrov kinevezését a válogatott kispadjára, az arabok egy vasárnapi hír szerint nem akarják egyelőre elengedni a volt Fradi-edzőt.
BL: A gyámoltalan Fradira a frászt hozták, de legyőzte az erősebb Slaviát, horror és mennyei ajándék – cseh lapszemle
Ezt írják a cseh lapok, miután a Ferencváros nagy meglepetésre 2-0-ra győzött a Slavia Praha elleni első selejtezőn, a Bajnokok Ligája harmadik kvalifikációs körében. Lapszemle.
A Slavia edzőjét is megsüketítették a Fradi-szurkolók: „Ilyen sehol nincs Európában”
Soha nem hallott hangzavarról, hangulatról és a Fradi gyors játékosairól is nyilatkozott a szerdai BL-selejtező után Jindřich Trpišovský, a Slavia Praha edzője.
Fradi-Slavia: Budapesti pusztítás, az év öngólja, nehéz bosszú lesz – a BL-selejtező szalagcímei
Így tálalták a magyar és a cseh lapok a szerdai, 2-0-s hazai győzelemmel véget ért budapesti Ferencváros-Slavia Praha Bajnokok Ligája-selejtezőt. Szalagcímek.
Közel az újabb váltás: Rebrov a Fradi után új klubját is elhagyhatja – ennyit kereshet majd
Ukrajnai sajtóhírek szerint eldőlni látszik, hogy Szergej Rebrov veszi át keleti szomszédunk Eb-negyeddöntős A-válogatottjának irányítását a távozó Andrij Sevcsenko helyett.
A Slavia gólvágója a Fradi-szurkolókról: „Át kell vészelnünk a ránk váró hangulatot” – ebben a legerősebb az FTC
A Slavia Praha támadója szerint nem véletlenül jutott be tavaly a BL-csoportkörbe a Ferencváros, amely teljes játékoskeretét komolyan veszik.
Stöger több hibát is látott a Fradi játékában: „A kétgólos előnyünk ellenére sem vagyunk még biztonságban”
Peter Stöger a Slavia Praha 2-0-s legyőzése után értékelte a Ferencváros teljesítményét.
BL: A Fradi egy ritka öngóllal és egy 11-essel került közel a Slavia kiveréséhez és a playoffhoz
A Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában a Ferencváros hazai pályán 2-0-ra legyőzte az esélyesebb Slavia Prahát, így kedvező helyzetből várhatja az augusztus 10-i visszavágót.
Megerősítették a Fradi-játékos súlyos sérülését: „A történtek érthetően megviselték” – sikeres volt a műtét
A Ferencváros magyar középpályásának legalább 4 hétig térdrögzítőt kell viselnie, a rehabilitációja pedig a varratszedés után kezdődhet el.
BL-selejtező, élő eredménykövetés: Ferencváros-Slavia Praha
A Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén a Ferencváros hazai pályán fogadja a cseh Slavia Prahát. Kövesd élőben a csakfoci.hu-n az eredmény alakulását!
BL: „A Fradinak vannak olyan hiányosságai, amiket megbüntethetünk” – önbizalommal tele érkeznek a csehek
A Slavia Praha vezetőedzője és asszisztense, valamint az egyik játékosa élőben nézte meg a Ferencváros Kisvárda elleni vereségét.
A Slavia edzője a Fradi játékosáról: „Mi is próbáltuk leigazolni” – megnevezte az FTC kulcsembereit
A Slavia Praha vezetőedzője, Jindrich Trpisovsky szerint hiába értékesebb és esélyesebb a csapata, az FTC elleni BL-selejtező is a pályán fog eldőlni. A tréner elárulta, kiket tart a magyar bajnok legveszélyesebb játékosainak.
Meg akarja mutatni a Fradi a Slavia-meccsen, hogy veszélyes: „Ha úgy játszunk, mint a Kisvárda ellen, nincs esélyünk”
Peter Stöger szerint a Slavia Praha mondható a szerdán kezdődő BL-párharc favoritjának, de ha az FTC meg tudja mutatni az igazi és jobbik arcát, akkor továbbjuthat. A Ferencváros légiósa, Samy Mmaee úgy látja, a Kisvárda elleni teljesítménnyel nem lehet esélyük a cseh bajnok ellen.
Sorsoltak: A Fradi egy nagy bravúr után Erdélyben is játszhatna a BL-főtábláért
A hétfői Bajnokok Ligája-sorsoláson eldőlt, melyik csapattal, csapatokkal találkozhatna a Ferencváros a playoff-körben, ha bravúrral továbbjutna a Slavia Praha elleni párharcon.
EL-sorsolás: Jól ismert bajnokcsapat is jöhet a Fradinak, ha kemény falat lesz a Slavia a BL-ben
Amennyiben a Ferencváros nem jut túl a Slavia Prahán a Bajnokok Ligájában, akkor az EL negyedik körében akár újra jöhet a Dinamo Zagreb.
Fradi-Slavia: „Nehéz megmondani, kaphattunk-e volna könnyebb ellenfelet”
Jakub Hromada, a Slavia Praha szlovák középpályása számára külön kihívást is jelent majd az FTC elleni párharc.







