Címke: Hertha
Bundesliga: Egy Dárdai a kispadról látta a Hertha sima hazai vereségét – videó
Dárdai Márton végig a kispadon ült, miközben a Hertha 3-1-re kikapott hazai pályán a Kölntől. A berliniek a 12. pozícióban tanyáznak jelenleg a Bundesligában, mindössze három pontra a kiesőzónától.
Volt főnöke is belerúgott Dárdaiba: „Elég volt a passzív futballból” – a magyar szivarozása sem tetszett neki
Ismét kritika érte a Hertha korábbi edzőjét, Dárdai Pált. Volt játékosa után volt főnöke, Fredi Bobic is megszólalt, mondván a berlini csapat már nem tudott megbirkózni a magyar tréner „passzív” játékstílusával.
Dárdai helyére pályázott, de Szoboszlaiék új edzője lett – már hivatalos
Németországi lapértesülések szerint Domenico Tedesco a legesélyesebb arra, hogy elfoglalja az RB Leipzig megüresedett kispadját. Csütörtökön be is jelentették az érkezését.
A sportigazgató búcsúzóul még odaszúrt egyet Dárdainak: „Sötét időket élünk, a Hertha imidzse most nem a legjobb”
A Hertha BSC hétfői edzőváltása után elsőzör adott hosszabb interjút adott a klub sportigazgatója, Fredi Bobic. A DAZN-nel folytatott beszélgetésben elmondta, miért döntött az edzőváltás mellett, mit vár el az új edzőtől – Tayfun Korkuttól – és hogyan tette felelőssé a csapatot az utóbbi időszak teljesítményéért.
Csak a szokásos: Dárdait is a Bundesliga sorozatgyilkosa intézte el
Voltaképp „semmi extra” nem történt azzal, hogy Dárdai Pált épp az Augsburg elleni bajnoki után menesztette a Hertha.
Hertha: A Fradi BL-álmát leromboló edző is kiszemelt, nyáron érkezhet Dárdai „igazi” utódja – sajtóhír
A hétfő kinevezett Korkuttal csak nyárig számol a Hertha, a német sajtó pedig már be is dobott két nevet a leendő edzőjelöltek közé.
5 probléma, ami miatt távoznia kellett Dárdainak – a németek darabokra szedték a magyar edzőt
Két nappal az Augsburg elleni 1-1-es döntetlen után a Hertha BSC bejelentette, hogy felmenti Dárdai Pált a vezetőedzői posztról. Munkáját a szezon végéig Tayfun Korkut veszi át. A B.Z. Berlin német lap összeszedte, mi az az öt probléma, ami Dárdai állásába került.
Kiderült: A Hertha új edzője nem számolhat a menesztett Dárdai fiával
Egyelőre nem számíthat csapata, a Hertha a hétfőn menesztett vezetőedző, Dárdai Pál fiára, a német utánpótlás-válogatott Mártonra.
Dárdai Pál már nem a Hertha vezetőedzője
Hétfőn hivatalosan is bejelentette a Hertha BSC, hogy elváltak az útjaik magyar szakvezetőjével, Dárdai Pállal, akinek az utódja is megvan már.
Ha nyert volna a Hertha hétvégén, akkor is repül Dárdai – meglepő beismerés a sportigazgatótól
Fredi Bobic, a német élvonalbeli Hertha BSC sportigazgatója elismerte, már akkor is menesztette volna Dárdai Pált a vezetőedzői posztjáról, ha a csapat nyer az Augsburg ellen szombat délután.
Dárdai durván letolta a játékosát: „Figyelsz te egyáltalán? Tönkreteszed az edzést!”
A német Bild cikke szerint a feszültségektől sem volt mentes a Hertha szerdai edzése, ahol Dárdai Pál egyik legértékesebb játékosát is csúnyán leteremtette.
Dárdai főnökének vészjósló üzenete a vesztes derbi után: „Ennek hatása lesz a következő hónapokra, évekre is”
Dárdai Pál elbeszélget a Hertha játékosaival, de alighanem ugyanerre készül főnöke, Fredi Bobic sportigazgató is, aki igen fenyegetőnek tűnő szavakkal kommentálta az Union Berlin elleni 2-0-s vereséget.
Dárdainak megint beszóltak: „Egyáltalán nem találtam helyénvalónak, hogy…”
Klasszis játékos, vezetőedző, befektető, ügyvezető – Michael Rummenigge egyetlen nyilatkozatában ment neki a Hertha BSC szinte összes fontos emberének.
Dárdai: „Ez nem a gyűlölet derbije, de barátok nem leszünk” – sörözni hívták az ellenfél szurkolói
Dárdai Pál szerint is kiemelten fontos lesz az Union és a Hertha berlini rangadója, de másképpen, mint a világ legfontosabb derbijein szokás.
Mindenki megijedt, amikor Dárdai kikerült az Eb-címvédő keretéből
Tíz nappal azután, hogy Antonio di Salvo, a német U21-es válogatott szövetségi edzője meghívót küldött Dárdai Mártonnak, máris idő előtt elhagyta az Eb-címvédő edzőtáborát.
A klublegendák nem kímélik Dárdait: „Nem ő a végleges megoldás, valószínűleg távozni fog”
A Hertha és az Union klublegendája is egyetért abban, hogy Dárdai Pál a közeljövőben távozni fog a berliniek kispajáról.
Bundesliga: Dárdaiék bravúrgyőzelme a 90. percben úszott el – videó
A Hertha úgy játszott 1-1-es döntetlent vasárnap a Leverkusen ellen, hogy a 90. percig vezetett hazai pályán a Bundesliga egyik élcsapata ellen.
„Dárdai rájött, hogy repülhet” – főnöke elárulta, miért nem rúgta ki a magyar edzőt
Nem állt messze a menesztéstől Dárdai Pál a Herthánál néhány héttel ezelőtt, de Fredi Bobic sportigazgató akkor úgy döntött, fontosabb a stabilistás a klubnál.
Dárdai Márton először került be az Európa-bajnoki címvédő keretébe
Antonio di Salvo, a német U21-as labdarúgó-válogatott szövetségi edzője kihirdette keretét a csapat Lengyelország és San Marino ellen készülő mérkőzésére. A névsorban először található meg a Hertha-edző, Dárdai Pál középső fia, a 19 éves Dárdai Márton.
Vészriadó: Dárdai oldhatja meg Dárdai legnagyobb problémáját a Herthánál
Hetekre kiesett az elsőszámú középső védő a Herthánál eltiltása miatt, Dárdai Pálnak így ahhoz a játékoshoz kell nyúlnia, akit a legjobban ismer a keretből: fiához, Mártonhoz, aki épp felépült a sérüléséből.






