Japánban meghosszabbították a vészhelyzetet, de továbbra is kitartanak az olimpia mellett

A japán kormány úgy döntött, hogy meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt bevezetett vészhelyzetet 10 prefektúrában, köztük Tokióban március 7-ig – jelentette hétfőn az NHK japán közszolgálati műsorszolgáltató. A kormány mindazonáltal feloldja a vészhelyzetet a kevésbé lakott Tocsigi prefektúrában, ahol csökkenőben van az újabb esetek száma – közölte az NHK. A Reuters hírügynökség megjegyzi: Szuga Josihide japán […]

Read More

Újra pattogott a labda a Honvéd csarnokban

A hársfások első csapata nyerte az első, míg a homokiak a második divízió küzdelmeit a 2020/2021-es MKOSZ – MSOSZ országos kiemelt kosárlabda bajnokság 2. fordulójában. Helyszín: Budapest, Simon János Kosárlabda Csarnok Galambos Zsolt szakágvezető elmondta, hogy a 2020. december 5-i, elmaradt 2. fordulót pótolták a csapatok a hétvégén. Sajnos az ivánci és a kőszegi csapat […]

Read More

Gyászol a délszláv póló

71 éves korában elhunyt a Dubrovnik egykori ásza, Duro Savinovics Duro Savinovics Dubrovnikban született 1950. március 1-jén. Egész karrierjét a Jugban töltötte, ahol 13 évesen kezdett pólózni. A nagy sikerekre egészen az 1980-as és 1981-es idényig kellett várnia, amikor bajnok lett a csapattal, sőt Európa csúcsára is felért. Duro Savinovics 156 meccsen játszott a jugoszláv […]

Read More

Euroliga: Fontos meccsek jönnek

Mind a négy csoportban szerepelnek magyar csapatok. Február 4. és 7. között rendezik meg az Euroliga első körét. Az A-csoport küzdelmei ráadásul Budapesten lesznek. A Ferencváros és a Dunaújváros Veronában száll vízbe, a BVSC Ostiában. Az Euroliga csoportjai: A-csoport (Budapest): Ekipe Orizzonte, Lille, UVSE, Sant Andreu, Dinamo Uralochka B-csoport (Verona): CSS Verona, Matarò, Ferencváros, Kinef […]

Read More

Tokió 2020: joggal bizakodhatunk pólósainkban

Eddig a tokiói olimpiára egyetlen csapatsportban kvalifikálta magát mindkét válogatottunk, és ez a vízilabda. Ráadásul az éremszerzésre jó esélyünk van. Mindkét magyar válogatott ott lesz nyáron a tokiói olimpiai vízilabdatornán: a Märcz Tamás által irányított férfi együttes tavaly januárban, a Duna Arénában aratott Európa-bajnoki győzelmével harcolta ki a részvételt, Bíró Attila női csapata pedig idén […]

Read More

Gólyahír: megszületett a Szolnok szerb klasszisának gyermeke

Öt góllal ünnepelte második gyermek születését Filip Filipovics. Mint ismeretes, a Szolnok egyetlen góllal győzött a Miskolc ellen a férfi OB I, 18. körében. A szűk győzelem margójára a Szolnoki Vízilabda SC Szurkolói Csoport facebook oldala is fűzött kommentárt. Ebből kiderül, hogy a csapat játékosai sérülésekkel küszködnek, valamint, hogy az öt gólig jutó Filip Filipovicsnak […]

Read More

Az EUBC Végrehajtó Bizottsága úgy döntött, hogy elhalasztja a 2021-es EUBC U22 Ökölvívó Európa-Bajnokságot

EUBC Elnökének, Franco Falcinelli úrnak a tájékoztatása az EUBC U22-es Európa-bajnoksággal kapcsolatban: “Minden tagunk biztonságát és egészségét szem előtt tartva, valamint az Olasz Ökölvívó Szövetség hozzájárulásának figyelembevételével szeretném tájékoztatni Önöket, hogy az EUBC Végrehajtó Bizottsága úgy döntött, hogy elhalasztja a 2021-es EUBC U22 Ökölvívó Európa-Bajnokságot , amelyet eredetileg 2021 márciusában rendeztek volna meg. Az új […]
Read More

Tokió 2020 – ismét fontos tesztversenyt halasztottak

Japán sajtóértesülések szerint elhalasztják a szinkronúszók utolsó olimpiai kvalifikációs viadalát, melyet március 4. és 7. között terveztek megrendezni az új Tokiói Vizes Központban, ahol ezzel egyidőben a tavalyról idén nyárra halasztott ötkarikás játékok első tesztversenyét is tartanák. A Kyodo hírügynökség arról számolt be, hogy a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozása, valamint a beutazási korlátozások miatt a nemzetközi […]

Read More

Férfi OB I: a Szolnok megizzadt

Egyetlen góllal győzött a Tisza-parti együttes a Miskolc vendégeként. 11-10-re nyert Filipovics vezényletével a Szolnok a Miskolc otthonában. A BVSC otthon tartotta a három pontot, a Pécs Debrecenből hozta el azt. A Férfi OB I., 18. fordulójának eredménye illetve programja: 2021. január 30., szombat: PannErgy-Miskolc-Szolnoki Dózsa 10-11 (3-3, 3-3, 2-3, 2-2) Gólszerzők: Magyar 3, Ábel […]

Read More

Férfi OB I: simán nyert az OSC

Varga Dániel csapata simán vette az akadályt. Fotó: OSC Waterpolo / archív Az OSC meg sem állt tizenöt gólig a Kaposvár ellen, az UVSE, a Vasas idegenben, a Szentes pedig utthon nyert, utóbbi a Honvéd skalpját gyűjtötte be. A Férfi OB I., 18. fordulójának eredménye illetve programja: 2021. január 30., szombat: Kaposvári VK-OSC ÚJBUDA 6-15 […]

Read More

Férfi OB I: magabiztos Fradi-siker

A címvédő könnyedén nyert a KSI ellen. Fekete Gergő vezényletével, tíz góllal győzött a Fradi a KSI ellen a férfi OB I 18. fordulójának nyitányán. A Férfi OB I., 18. fordulójának eredménye illetve programja: 2021. január 30., szombat: KSI SE-FTC-Telekom 7- 17 (1-4, 1-6, 3-4, 2-3) Gólszerzők: Szalai 3, Gábor 2, Hajdu 1, Lantos 1 […]

Read More

A NOB Ökölvívó Munkacsoportjának döntése értelmében elmarad az olimpiai játékok Tokió 2020 ökölvívó tornájának európai kvalifikációs versenye

A NOB Ökölvívó Munkacsoport (BTF) tegnap megtartott  ülésen úgy döntött, hogy az olimpiai játékok Tokió  2020 ökölvívó tornájának európai kvalifikációs versenye áprilisban nem kerül megrendezésre Londonban.A döntést a jelenlegi pandémiás helyzetre és az Egyesült Királyságból induló és oda érkező utazási korlátozásokra való tekintettel, valamint az Európai Ökölvívó Szövetségektől és a NOB-tól kapott visszajelzések figyelembevételével hozták […]
Read More

Az USA nyerte a podgoricai tornát

Szerbia az utolsó helyen végzett. A podgoricai torna zárónapján végül ötösök döntöttek a házigazdák és az amerikai meccsén, amit végül utóbbi bírt jobban, így ők nyerték az eseményt. Érdekesség, hogy Szerbia a harmadik lett, de Dejan Szavics keretében csak az otthon játszók voltak benne. A podgoricai torna 3. játéknapján: Montenegró – USA 10-10 (1-3, 3-3, […]

Read More

Befejeződött a női és férfi felnőtt keret számára szervezett edzőtábor Dunaújvárosban

A helyszínnek ezúttal Dunaújváros adott otthont, mivel a tatai táborban felújítási munkálatok zajlanak. A magyar csapathoz csatlakozott az osztrák válogatott, illetőleg szerda estétől már az algériai válogatott is a táborba érkezett. A keddi napon versenyzőink részt vettek egy közös kesztyűs edzésen az osztrákokkal, csütörtökön pedig már az algériai csapat is becsatlakozott az edzésekbe. Ez a […]
Read More

A Tatabánya ex-játékosa visszatért Szerbiába

A bajnoki címvédő Sabac együtteséhez írt alá Srdan Vuksanovics. A 28 éves pólós a 2016/2017-es idényben játszott a Tatabánya színeiben, most pedig visszatért Szerbiába. Vuksanovics játszott a Vojvodinában, majd 2013-ban a Radnickivel egészen a BL döntőig menetelt. Ezután jött a ttabányai kitérő, majd 2018-ban az Asztrahánnál légióskodott, sőt játszott a kazah válogatottban is.

Read More

Pénteken kezdődik az olimpikonok oltása

Péntek reggel megkezdődik a nyári és a téli olimpiára készülő magyar sportolók koronavírus elleni oltása a Sportkórházban (OSEI). Fotó: MTI /archív A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának csütörtöki közlése alapján elsőként tízen kapják meg a vakcinát, köztük a dél-afrikai edzőtáborba utazó kajakválogatott keretének tagjai. Az oltóanyag a Moderna lesz. Hozzátették: a következő hetekben további sportolók […]

Read More

Férfi OB I: izgalmas meccsek lesznek

Íme, a 18. forduló programja. A Szentes-Honvéd, a BVSC-Eger és a Debrecen-Pécs találkozó akár három esélyes is lehet. A Férfi OB I., 18. fordulójának programja: 2021. január 30., szombat: 12:00 KSI SE-FTC-Telekom 16:00 Kaposvári VK-OSC ÚJBUDA 16:00 TVSE Vízilabda-UVSE Hunguest Hotels 16:00 SZVE-A-Híd VasasPlaket 16:15 METALCOM SZENTES-Honvéd 17:00 BVSC Zugló-Tigra-ZF-Eger 17:00 PannErgy-Miskolc-Szolnoki Dózsa 17:00 DVSE-PVSK […]

Read More

Felkészülési mérkőzés: Montenegró legyőzte Szerbiát

Négy gólt rakott közé Montenegró. Fotó: wpolo.me Mint ahogy szóltunk róla, a montenegróiak gőzerővel készülnek az olimpiai selejtezőre. Ennek apropójából rendezték meg a podgoricai tornát, ahol a szerbekkel is játszottak. Dejan Szavics csak a Szerbiában játszókat hívta meg a keretébe, de így is erősnek mondható a csapat. A mérkőzésen végül négy góllal volt jobb a […]

Read More

Megvan, mikor versenyez Milák

A világbajnok úszó, Milák Kristóf jelenleg Debrecenben készül, a jövő héten pedig Nizzában indul egy nemzetközi viadalon. Ezt Selmeci Attila, a 200 méter pillangó világcsúcstartójának edzője mondta csütörtökön a közmédiának. A szakember megjegyezte, a 20 esztendős versenyző felkészülésének első ciklusa a decemberben rendezett országos bajnokságon ért véget, felemás eredménnyel, ami nem meglepő, hiszen átesett a […]

Read More