Madaras Norbert újabb feladatot kapott

Klasszisunk a 2020-as Eb Szervező Bizottságába is bekerült. A keddi MVLSZ ülésen több fontos dologról is döntött, például a női és férfi válogatott szövetségi kapitányok beszámolóit elfogadták és többek között Madaras Norbert a 2020-as Eb Szervező Bizottságába is helyet kapott, ahol a feladata a csapatokkal való kapcsolattartás lesz. Az MVLSZ által kiadott írást változtatás nélkül […]

Read More

Felkészülési mérkőzés: három góllal jobb volt a Honvéd a Vasasnál

Dorogon csapott össze a két csapat. Fotó: vasassc.hu A Komárom-Esztergom megyei klub, az Új-Hullám SE néhány éve együttműködik már a Honvéddal. A dorogi vízilabdaélet felvirágoztatásáért is játszott a két csapat egymással kedden, ahol a Honvéd 16-13-ra győzött – áll a vasassc.hu-n. Felkészülési mérkőzés (Dorog): Budapesti Honvéd SE–VasasPlaket 16-13 (2-4, 6-5, 5-1, 5-3) Honvéd: Decker A. […]

Read More

Kiss Gergely visszavonul

A háromszoros olimpiai bajnokot elbúcsúztatják a hétvégén. Fotó: Kovács Anikó archív Kétnapos vízilabda-fesztivált rendeznek a hétvégén a Duna Arénában, ahol Kiss Gergely is utoljára ugrik vízbe. Az esemény sajtótájékoztatóján elmondta, 35 éves pályafutásának végéhez ér most, ez ugyanakkor a rendszerezett formára igaz, azaz nem fog már minden bajnokira elutazni, azonban ha a Honvédnak szüksége van […]

Read More

Mányoki Attila: nem a természetet győztem le, hanem a legmélyebb pontokat is megjáró önmagamat

Mányoki Attila hosszútávúszó szerint elsősorban nem a természetet győzte le, hanem önmagamat, amikor sikeresen átúszta az Északi-csatornát és ezzel teljesítette az Ocean’s Seven sorozatot.Fotó: manyokiattila / facebook A zalaegerszegi sportoló – aki az észak-írországi Donaghadee-ból indulva hétfőn 12:11:20 óra úszás után ért partot a skóciai Portpatricknál – a csapatától kapott közleményben elmondta: ez volt az […]

Read More

Harmadszor műtötték meg az olimpiai bajnok ausztrál úszó szívét

Harmadszor esett át szívműtéten Kyle Chalmers, az ausztrálok 21 éves olimpiai bajnok úszója. Fotó: swimswam A 21 éves Chalmers a hétfői operációt követően közösségi oldalán annyit jegyzett meg, hogy ismét szerencsésen alakult a beavatkozás, amellyel “egyszer és mindenkorra” megoldódott a szívproblémája. Chalmersnél 12 éves korában állapítottak meg szívproblémát, amely gyors szívverést, légszomjat és ájulást okozhat. […]

Read More

Jó szerencsét torna – edzői visszhangok a hétvégéről

Négy edzői értékelés a tatabányai tornáról. Fotó: egrivizilabda.hhu / archív Mint beszámoltunk róla, a hétvégén lezajlott Jó Szerencsét felkészülési torna Tatabányán, amit az Eger nyert meg, második a BVSC, harmadik a DVSE, negyedik pedig a Tatabánya lett. A négy edző így látta a két napot: Dabrowski Norbert a csapat vezetőedzője az egrivizilabda.hu érdeklődésére elmondta, hogy […]

Read More

Jó szerencsét torna – edzői visszhangok a hétvégéről

Négy edzői értékelés a tatabányai tornáról. Fotó: egrivizilabda.hhu / archív Mint beszámoltunk róla, a hétvégén lezajlott Jó Szerencsét felkészülési torna Tatabányán, amit az Eger nyert meg, második a BVSC, harmadik a DVSE, negyedik pedig a Tatabánya lett. A négy edző így látta a két napot: Dabrowski Norbert a csapat vezetőedzője az egrivizilabda.hu érdeklődésére elmondta, hogy […]

Read More

Minden idők legjobb korosztályos világbajnokságát rendezték a Duna Arénában

A vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA értékelése szerint minden idők legjobb junior úszó-világbajnokságát rendezték az elmúlt héten a Duna Arénában. Erről Julio C. Maglione, a FINA elnöke beszélt az M4 Sportnak adott interjújában, s mint ahogyan a magyar szövetség közleménye emlékeztet rá, ezt mondta Dale Neuburger, a szervezet alelnöke is az esemény vasárnapi […]

Read More

Íme, az 1 nap vízilabda mentrendje

Tizenhárom meccsel várja a vízilabda szerelmeseit az 1 nap vízilabda. A rendező UVSE közzétette a programot a holnapi (augusztus 27-ei) eseményre. Az 1 nap vízilabda menetrendje: 08.30 óra Gyermek 2005/II. – Oázis 09.15 óra Gyermek 2007 – Vác 10.00 óra Gyermek 2006 – Szent István Polo SE. 10.45 óra UVSE – Honvéd OB1 férfi 12.00 […]

Read More

Támogatást kaptunk a belga útra

Szövetségünk csekély saját forrásai miatt sokáig kérdés volt idegenbeli válogatott mérkőzésünk költségeinek finanszírozása. A legalább 4 millió forintos költség a repülőút és a szállás kapcsán komoly fejtörést okozott számunkra, lévén nem tudtuk volna azt megfizetni saját erőből. Szerencsére az EMMI-hez …

Read more

Read More

Támogatást kaptunk a belga útra

Szövetségünk csekély saját forrásai miatt sokáig kérdés volt idegenbeli válogatott mérkőzésünk költségeinek finanszírozása. A legalább 4 millió forintos költség a repülőút és a szállás kapcsán komoly fejtörést okozott számunkra, lévén nem tudtuk volna azt megfizetni saját erőből. Szerencsére az EMMI-hez …

Read more

Read More

Dobogóra álltak 2019 díjugrató championjai Bábolnán

Tegnap végéhez ért a 2019-es díjugrató Championátus, aminek első fordulója a szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban, második fordulója pedig Bábolnai Ménesbirtokon került megrendezésre. A verseny történetének legmagasabb nevezési létszáma mellett hét egyéni kategóriában avattak bajnokot az utolsó napon.

A póni lovasok vasárnapi 100 centiméteres döntőjében öt hibátlan lovaglás született az alappályán, akik közül hárman az összevetésben is verőhiba nélkül teljesítettek. Mécs Emma volt a leggyorsabb, ezzel a húsz ponttal gyarapítva eredményét, de Szilágyi Zille Sára és Szabó Zora is villámgyorsan lovagolt.

A dobogó legfelső fokára végül Varga Zoltán tanítványa, Szilágyi Zille Sára állhatott fel, a második fordulóban nagyot hajrázó Mécs Emma előtt, aki Lóránt Attila tanítványa. Az Ördöglovas SE versenyzője, Frank Dániel végzett a harmadik helyen, majd az utolsó napi előkelő helyezésének köszönhetően Benedek Adél pedig a negyediken Jármy Katalin felkészítésében. Búza Krisztián tanítványa, Király Aliz lett az ötödik, Varga Zoltán másik tanítványa, Varga Réka Hanna pedig a hatodik.

PC-póni03

A gyermek lovasoknak 105 centiméteres alappályát kellett teljesíteniük az utolsó napon, ahol szintén öten lovagoltak hibátlanul. Szotyori Nagy Kristóf tanítványa, Tavasi Eszter volt a legjobb, így az összesítés második helyét tudta megszerezni. Az édesapja által felkészített Szuhai Rodrigo lett a második, ezzel a bronzérmes pozícióban zárva a versenyt. Ifj. Petrik Béla lovasa, Magyar Balázs pedig egyenletes teljesítményének köszönhetően kiérdemelte a gyermek championnak járó címet. A további helyezettek között üdvözölhettük Füzér Gábor tanítványát, Kiss Maját, Varga Zoltán tanítványát, Csengery Dórát, és a Máriás Sára által felkészített Szabó Dorinát.

PC-gyerek02

Az amatőr lovasoknál kilencen jutottak be az összevetésbe, akik közül Szabó Krisztina győzedelmeskedett, így a tabellán több fokot előrelépve az ezüstérmet tudta megszerezni. Tuska Pál és Ács Vivien végeztek a második és a harmadik helyen, de az összesítésben nem tudtak a legjobb hat közé jutni.

PC-amatőr

Senkinek sem okozott nagy meglepetést, hogy az egy éves szünet után visszatérő Bandi Barbara visszahódította címét, a mérlege négy győzelem és két második hely volt ebben az évben. Gráf Miklós Viktor és Nagy Evelin csatájából az utóbbi került ki győztesen, viszont végül csak a harmadik és a negyedik helyet tudták megszerezni. Ötödik helyen Békási Antónia, hatodikon pedig Hajdú Dóra végeztek.

A serdülő B kategóriában tetemes fölényt felhalmozó Kovács Noéminek rajthoz sem kellett állnia az utolsó napon, az ő győzelme már biztos volt anélkül is. Maszlag Ilona másik tanítványa, Viasz Hanna végzett a második helyen, megelőzve Krajnyák Fannit. A kategória utolsó napjának győztese az Egervári Attila által felkészített Csöglei Alexandra a negyedik helyet szerezte meg az összesítésben, megelőzve Ifj. Antal Pétert és Rednágel Sára Borókát

PC-serdülő b 1

A serdülő A korosztályban nagy változások történtek a ponttáblázaton az utolsó napi eredményeknek köszönhetően, hiszen az öt győzelmet begyűjtő, végig élen álló Tamás Jázmin nem tudott pontot szerezni, így végül a második helyre esett. A győztes a Fábián István által felkészített Hóman Gréta lett, aki verőhiba nélkül lovagolta végig a hat napot és a két összevetést is. Az utolsó napon értékes pontokat szerezve Szotyori Nagy Kristóf tanítványa, Gimesi Lorena végzett a harmadik, Bencsik József lovasa, Szigeti Panna pedig húsz pluszpontjának köszönhetően a negyedik helyen. Ötödik lett Kof-Kiss Dorka, hatodik pedig Vincze Imre.

PC-serdülő a 1

Az utánpótlás kategóriában nagyon kiélezett volt végig a küzdelem, és habár az első forduló után még úgy tűnt Unger Fanni fog a csatából győztesen kikerülni, végül Gráf Edina Nikoletta bizonyult jobbnak. Csákányi Dorottya a záró napi győzelmének köszönhetően feltornászta magát egészen a harmadik helyig, a címvédő lovast, Ábrahám Zsófiát leszorítva a dobogóról. Braunitzer Enikő végig magabiztosan tartotta az ötödik helyét, Szapper Soma pedig ugyanúgy, mint az első forduló után, az összesítésben is a hatodik helyen végzett.

PC-utánpótlás 1

A felnőtteknél volt talán a legszorosabb a verseny, hiszen csupán pár pont különbség volt a lovasok között minden helyezésnél. A verseny nagy meglepetése, hogy az első bajnokságát lovagló Mihucz Tibor végig jó formát nyújtva, a két összevetéses számot megnyerve, kiérdemelte a győztesnek járó serleget, megelőzve a második helyen végző Szotyori Nagy Kristófot. Körtvélyessy Péter végzett a harmadik helyen, míg Horváth Gábor a negyedik, Ifj. Néveri Imre László pedig az ötödik helyezettnek járó díjat vehette át.

PC-felnőt02

 

Read More

Interjú Sebestyén Katával

Sportdiplomáciai sikerként az SO Europe/Eurasia újabb 4 évre (2019-2023) szavazott bizalmat neked, mint európai sporttanácsadónak.Sok új feladatot kaptál az előző ciklushoz képest? Az elmúlt 2-3 évben elég sok feladatot kaptam, főként sportszakmai kéréseket, kérdéseket. Nagy mértékben és nagyon sokat változott a tenisz szabályzata pont 2010 óta amióta felkértek szakágvezetőnek a magyar SO-nál. Itt is bevezetésre […]

Read More

Pazar hét elé nézünk

Megkezdődik a klubszezon, a hab a tortán pedig egy utánpótlás torna. Szeptember 1-jén és 2-án rendezik meg a Magyar Kupa küzdelmeit, egyelőre három csoportban, ahonnan egy-egy csapat jut tovább. Ezzel párhuzamosan indul a BL. A legrangosabb kupaporondon két csoportban küzdenek meg a csapatok augusztus 29. és szeptember 1. között. A helyszínek Sabac és Barcelona. Startol […]

Read More

Egy Fiat 500X az idei Díjugrató OB fődíja

Szeptember 5-8. között a díjugratás hazai legjobbjai versenyeznek a bajnoki címért a Nemzeti Lovardában. A felnőtt bajnok nyereménye nem más, mint egy gazdagon felszerelt Fiat 500X személyautó.

Díjugrató Szakbizottság, az FCA CEE vállalatcsoport és a KB Autoteam Kft. ismét összefogtak, hogy a legrangosabb hazai díjugrató bajnokságnak méltó díjazása legyen. A megállapodás szerint a felnőtt díjugrató magyar bajnok 2019-ben egy gazdagon felszerelt Fiat 500X modellt nyer fődíjként, amelynek értéke 7,5 millió forint.

A lovasok és a díjugrató versenyekre kilátogató nézők is találkozhattak már a 2019-es Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság fődíjával, a Fiat 500X 1,4 Multiair Lounge modellel – legutóbb például Kiskunhalason. Az szabadidő kategóriás, jól felszerelt Fiat modell tulajdonosának személyét egyelőre még csak találgatni lehet, hiszen az a szeptember 5-8. között Budapesten, a Nemzeti Lovardában megrendezésre kerülő magyar bajnoki döntőn dől majd el.

A felnőtt magyar bajnok idén tizedik alkalommal vehet át Fiat modellt. Először 2010-ben egy Punto modellt kapott a győztes. Ezúttal azonban valamennyi fődíj közül a legértékesebb, egy 7,5 milliós Fiat személyautó boldog birtokosa lesz a győztes. A sokoldalú extrákkal teli Fiat 500X 5 év vagy 100 000 kilométer gyári garanciával rendelkezik, 140 lóerős teljesítményével pedig kifejezetten illik a sportághoz.

A felnőtt győztesnek járó ezüstszürke 500 X-et Kiskunhalason, a Hirling József Lovasparkban láthatta először a közönség júniusban.

 

Fiat500 2

 

A Díjugrató Országos Bajnokságról

A Díjugrató OB 2019. szeptember 5-8. között zajlik majd a Nemzeti Lovardában.

Az OB-n olyan versenyzők és lovaik indulhatnak, akik korábban már megszerezték az ehhez szükséges minősülést. Minden kategóriában a minősült lovas-ló párosok létszámkorlátozás nélkül bejutnak, de egy lovas csak maximum két olyan lóval indulhat, amellyel a minősülést megerezte. Egy lovas csak egy bajnokságért indulhat, még akkor is, ha több kategóriában is szerzett minősülést. Csak az a lovas nevezhet, aki a korosztályos championátuson nem vett részt. A döntőben a legjobb 30 lovas indulhat, de már csak egy lóval és csak akkor, ha kizárás nélkül teljesítették az elődöntőt és a középdöntőt is.

 

Fiat500 5

 

Kép és szöveg: Kovács Iván

Read More

Junior vb: Békési bejelentkezett az olimpiára

Békési Eszter olimpiai A szinttel az ötödik helyen végzett 200 méter mellen a Duna Arénában rendezett junior úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.Fotó: Derecsényi István / MUSZ Az Egri Úszó Klub 17 éves versenyzője 2:25.49 perces egyéni csúccsal csapott célba, három századdal az ötkarikás szerepléshez szükséges 2:25.52-es szintidőn belül. A szám győztese, Jevgenyija Csikunova Szabó Tünde sportért felelős […]

Read More