Vizes vb: egygólos vereség az ausztráloktól – negyedik női válogatottunk a vb-n
Nüanszok hiányoztak az éremtől a csapatnak. Fotó: Kovács Tamás / MTI Bíró Attila a kapuban ezúttal a 18 éves Magyari Aldának szavazott bizalmat, az ausztrálok azonban az első lövésből felavatták a fiatal hálóőrt, majd ötméteresből és fórból is betaláltak, így kevesebb mint három perc játék után három góllal vezettek. A magyarok a torna legeredményesebb játékosa […]

A kvangdzsui úszó-világbajnokság pénteki előfutamaiból öt magyar versenyző is elődöntőbe jutott, ugyanakkor a 4×200 méteres férfi gyorsváltónak, illetve 800 méter gyorson Késely Ajnának és Kapás Boglárkának sem sikerült a fináléba verekednie magát. A magyar szemszögből igencsak sűrű délelőtti program a férfi 100 méter pillangóval, a szám két évvel ezelőtti ezüstérmesével, Milák Kristóffal és a riói […]
A jövő héten visszatér 14 hónapos eltiltása után Ryan Lochte hatszoros olimpiai bajnok úszó. A 34 éves Lochte-nak doppingvétség – intravénás infúzió használata – miatt kellett kihagynia több mint egy évet, de a jövő szerdán kezdődő amerikai bajnokságon, a kaliforniai Palo Altóban ismét rajthoz állhat. A 39-szeres világbajnok vegyes- és gyorsúszó tavaly nyáron azt mondta: […]
Bíró Attila együttese az ausztrálok ellen ugrik vízbe. Fotó: Kovács Tamás / MTI Női válogatottunk 10 órától a harmadik helyért játszik. A fináléban a spanyolok a címvédő amerikaiakkal csapnak össze. Vizes vb, a pénteki program: (2019. július 26.,) a 7. helyért: Görögország-Hollandia 7.00 az 5. helyért: Olaszország-Oroszország 8.30 a 3. helyért: Magyarország-Ausztrália 10.00 döntő: Egyesült […]
Egyetlen góllal nyertünk a burgaszi torna negyeddöntőjében a szerbek ellen. Nagy meccsen egyetlen gól döntött az U15-ös Eb negyeddöntőjében. a szerbeket a Vincze Balázs, Derekas Szilárd és Kiss Csaba irányította csapat 12-11-re múlta felül. Legközelebb szombaton játszunk, immár a döntőbe jutásért az olaszokkal. Fiú U15-ös Európa-bajnokság: Magyarország-Szerbia 12-11 (3-3, 5-1, 1-4, 3-3) Gólszerzőink: Nagy Á. […]


Kapás Boglárka aranyérmet nyert 200 méter pillangón, Szilágyi Liliána hatodik lett, ahogyan 100 méter gyorson országos csúccsal Németh Nándor, valamint a 4×200 méteres női gyorsváltó is a kvangdzsui világbajnokság ötödik napján, csütörtökön. Fotó: Kovács Tamás / MTI Női 200 méter pillangón a két magyar a harmadik és a negyedik idővel várta a finálét, amelyben egyikük […]
A kapitány értékelt az olaszok ellen elbukott elődöntő után. Fotó: MTI / Kovács Tamás archív A mérkőzés után Märcz Tamás azt mondta: jól kezdték a találkozót, de a második negyedben jött egy törés, ami “nem volt benne a meccsben”. “Zsinórban kaptunk négy gólt, ezért utána csak mentünk az ellenfél után” – értékelt a kapitány, aki […]
Az olasz válogatott két góllal is jobb volt a magyar csapatnál a vb elődöntőjében. A két csapat idén az Európa Kupa zágrábi nyolcas döntőjében a négy között találkozott egymással, a magyarok akkor Varga Dénes négy góljának is köszönhetően 12-11-re nyertek. A Ferencvárossal idén Bajnokok Ligája-győztes, ott a nyolcas döntő legértékesebb játékosának megválasztott olimpiai bajnok Kvangdzsuban […]
Egy góllal jobb volt a spanyol válogatott a vb elődöntőjében a vb címvédő horvátoknál, így az ibériaiak ott vannak a fináléban és a tokiói olimpián is ott lesznek. Jó védekezésének köszönhetően a spanyolok 6-5-re múlták felül a horvátokat, úgy, hogy az utolsó negyed eelőtt 6-2-re is vezettek. A spanyoloknak így megvan az olimpiai kvótájuk, még […]
Pihenten, frissen versenyez Hosszú Katinka a kvangdzsui úszó-világbajnokságon, ahol a háromszoros olimpiai bajnok 200 méter vegyesen már begyűjtötte sorozatban negyedik vb-elsőségét, Milák Kristóf szerdai világcsúcsa pedig még inkább motiválja a folytatásra. Fotó: MTI / Kovács Tamás archív “Frissnek érzem magam, ezért is tudtam ma reggel úszni a váltóban és ott leszek a döntőben is. Ugyanakkor […]
A 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps is gratulált Milák Kristófnak azt követően, hogy a magyar úszó az ő 2009-es világcsúcsát megdöntve diadalmaskodott szerdán 200 méter pillangón, a kvangdzsui világbajnokságon. Fotó: MTI / Kovács Tamás A 19 éves Milák 1:50.73-as idejével közel nyolc tizedet (!) vert Phelps tízéves rekordjára (1:51.51), amelyet még a 2009-es római világbajnokságon […]
Az olasz válogatott lesz a magyar férfi válogatott ellenfele a fináléba jutásért. (MTI / Kovács Tamás) A csütörtöki program: a 11. helyért: Japán – Dél-afrikai Köztársaság 2.30 a 9. helyért: Montenegró-Egyesült Államok 4.00 az 5-8. helyért: Szerbia-Németország 7.00 Ausztrália-Görögország 8.30 elődöntő: Spanyolország-Horvátország 10.00 Magyarország-Olaszország 11.30
Milák Kristóf óriási világcsúccsal lett aranyérmes 200 méter pillangón, a nőknél ugyanebben a számban Kapás Boglárka és Szilágyi Liliána döntőbe jutott, ahogyan Németh Nándor 100 méter gyorson is a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek negyedik napján, szerdán.Fotó: MTI / Kovács Tamás A 19 éves Milák a szerdai döntőben 1:50.73 perces idővel csapott célba, ezzel Michael Phelps 2009-es, […]
Oroszországot hat góllal legyőzte az U15-ös válogatottunk, így negyeddöntőzhet. A burgaszi kontinenstornán 11-5-re győzött a csapat az oroszok ellen a nyolcaddöntőben, így Szerbiával játszik az elődöntőbe jutásért. Fiú U15-ös Eb (Burgasz), nyolcaddöntő Magyarország-Oroszország 11-5 (3-2, 3-0, 3-0, 2-3) Gólszerzőink: Nagy Á. 6, Fekete, Barics, Gaszt, Szalai, Országh,
A szövetségi kapitány értékelt az elbukott elődöntő után. “Bennünk van a lehetőség, de még sokat kell javulnunk ahhoz, hogy egy olyan erősségű csapatot legyőzzünk, mint a spanyol” – hangsúlyozta a szakember. Bíró Attila hozzátette: amíg támadásban korábban fórban és zónában is hatékonyan lőttek a játékosai, addig most a lövéseiket rendre blokkolták a spanyolok, vagy védett […]
A klasszisok voltak a kulcsai Ausztrália legyőzésének – vélekedett a legenda. Faragó Tamás az inforadio.hu-nak elmondta, “Nem véletlen, hogy Montenegrót kiverték a nyolcaddöntőben, ez az ausztrál válogatott sokat fejlődött, legjobbjaik európai bajnokságokban játszanak, a fiatalok pedig ha a profizmusra gondolnak, mindenképp Európába jönnek tanulni” – hangsúlyozta az olimpiai bajnok. Varga Dénesről a legenda közölte, “Dumi […]
Hat góllal kikaptunk az elődöntőben Spanyolországtól. (Fotó: MTI / Kovács Tamás) Nem sikerült döntőbe jutnia női válogatottunknak a vb-n, így a továbbra sincs meg a tokiói olimpiai kvóta. A bronzéremért az ausztrálokkal játszunk. A két csapat egy évvel ezelőtt a barcelonai Európa-bajnokságon találkozott egymással: a katalán fővárosban a torna nyitómérkőzésén 13-9-re, a bronzcsatában pedig 12-6-ra […]