U18-as vb: Lányaink a 6. helyen végeztek

u18asvb201801Három góllal jobb volt Hollandia, így a hatodik helyen végzett a Petőváry Zsolt, Faragó Tamás vezette csapat.  Fotó: Serbia waterpolo Leány válogatottunk már 5-3-ra ment a félidőben Hollandia ellen, innen fordították meg a tulipánosok a meccset, hiszen a fordulás után 5-1-es negyeddel a záróakkord előtt már 8-6 volt oda. A vége 11-8 lett nekik, így […]

Read More

Kemény Dénes: válogatott szinten lehettünk volna eredményesebbek

Kemeny DenesMTI01A szövetség leköszönő elnöke, elmondta azt is, kit tartana alkalmas utódjának.  Számos olyan változást vittem véghez, ami előnyös a magyar vízilabdázás szemszögéből, ám válogatott szinten lehettünk volna eredményesebbek… – nyilatkozta Kemény Dénes a borsonline-nak. Ex-szövetségi kapitányunk azt is elmondta, ki foglalhatja el a helyét: Vári Attiláról tudok, őt alkalmas vezetőnek tartom. Viszont nem én döntök, […]

Read More

Férfi Ob I: Kapuslegenda az OSC-nél

koszzoltan01Sydney olimpiai bajnok kapusa fogja segíteni a munkát az újbudai együttesnél.  Mondhatjuk, kicserélődött az OSC, hiszen az új igazolások és Vad Lajos érkezése mellett most Kósz Zoltán is megérkezett a csapat mellé, mint másodedző. „Én már a szezon közvetlen végén elköszöntem a Szolnoki Dózsa csapatától, hat nagyon szép év után, amit ezúton is köszönök nekik. […]

Read More

U18-as vb: Győzelem Oroszország ellen – 5. helyért játszik az együttes

u18vbnoi01Belgrádban vette az első akadályt U18-as válogatottunk az 5-8. helyért menő csatákban. Fotó: serbia waterpolo U18-as csapatunk két góllal volt jobb Oroszországnál, így holnap Az 5-8. helyért: Magyarország-Oroszország 13-11 (4-4, 2-2, 5-5, 3-1) Gólszerzők: Ármai 2, Pap M. 2, Utassy 2, Kudella 2, Petőváry, Muzsnay, Faragó B., Rybanksa, Dömsödi, ill. Chagochkina 3, Panfilova 2, Pystina 2, […]

Read More

U19-es Eb: Négygólos vereség a szerbekről – a 7. helyért játszhat csapatunk

általanos kép0123Tóth Kálmán-legényei 14-10-re kikapott a helyosztókon az U19-es Eb-n. Szerbia 14-10-re legyőzte a magyar válogatottat, így a csapat holnap az olaszok vagy az oroszok ellen játszik a 7. helyért. részletek később… U19-es Európa-bajnokság: szeptember 1., szombat: Az 5-8. helyért: Szerbia-Magyarország 14-10 (3-1, 5-5, 3-2, 3-2) Gólszerzők: Barac 4, Kikalesvili 2, Vickovic 2, Andrin 2, Smiljevic 1, […]

Read More

Naptárat elő – Íme, a szeptemberi versenynaptár

Barcelona, 2018. július 28.
Bátori Bence (b) és az orosz Roman Sepeljev a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján a hetedik helyért játszott Magyarország - Oroszország mérkõzésen 2018. július 28-án.
MTI Fotó: Illyés TiborKét igen fontos esemény is borzolja majd a kedélyeket szeptemberben.  Férfi válogatottunk Berlinbe ugrik medencébe, még U19-es leány válogatottunk Portugáliába utazik, ezen felül megkezdődik a Bajnokok Ligája selejtezője is. Íme, a szeptemberi versenynaptár, főbb események: 2018. szeptember 9-16.: U19-es női Európa-bajnokság (Funchal, Portugália) 2018. szeptember 11-16. Férfi vízilabda, világkupa (Berlin) 2018. szeptember 14-16. Bajnokok Ligája, […]

Read More

Parádés szereplés a Masters Eb-n!

masterseb201802Magyar éremeső volt Kranjban. Véget ért a Masters Eb, ahol jól szerepeltek a magyar csapatok. A Budakalász, az Oázis, a Vidám vízilovak, az YBL Octopus és a Vác Senso-Média aranyérmes lett. Ezüstérmes lett a Neptun és a Hungarian Bulls Blood WPC Eger. A dobogó harmadik fokára állhatott fel a Sunday Boys, a BVSC Heavy Tools, […]

Read More

Női U18-as vb: Spanyolország jobb volt – nem jutott legjobb négybe a csapat

u18vbnoi02Három góllal jobbak voltak a spanyolok. 13-10-re kikapotta Fragó-csapat a belgrádi vb negyeddöntőjében, így az 5-8. helyért játszhat a gárda. „A spanyolok négy klasszis játékosa ki volt osztva, ki fogja le, de az elején sajnos borzalmasan kezdtünk, voltaképpen el is veszítettük azonnal a meccset. Kétszer álltunk ugyan talpra, egyszer 4-0-nál, utána 9-4-nél, de ez kevés […]

Read More

Megvan a LEN jövő évi naptára

általanos kép0123Az európai úszószövetség közzétette a 2019-es vízilabda versenynaptárát. Íme, a 2019-es vízilabda versenynaptára: U15-ös női Európa-bajnokság (nincs időpont még) U15-ös férfi Európa bajnokság (nincs időpont még Leány junior Európa-bajnokság (Volosz, 2019. szeptember 1-8.) Fiú junior Európa-bajnokság (Tbiliszi, augusztus 11-18.) Bajnokok Ligája Final Eight (Hannover, június 6-8.) Euro KUpa döntő (március 30. és április 13.) Női […]

Read More

Szécsi Zoltánék arattak – Európa-bajnok az Oázis a Masters Eb-n!

oazis201801Megvan az első magyar aranyérem a Masters Eb-n.  Háromszoros olimpiai bajnokunk Masters Európa-bajnok lett az Oázissal. A 40+-os kategóriában a Magla együttesét verte a fináléban a magyar csapat. Ma további magyar éremeső várható a kontinenstornán. Az Oázis Masters Eb-győztes csapata 40+-os kategóriában: Szécsi Zoltán, Ábrahám István, Viola Róbert, Szabó Csaba, Zácsik Tamás, Felvégi Péter, Vermes […]

Read More

U18-as vb: Új-Zéland is kipipálva

u18vbnoi01Hét góllal győzött ÚJ-Zéland ellen az U18-as válogatottunk, pénteken már az elődöntő a tét. Negyeddöntőbe jutotta magyar válogatott, miután legyőzte Új-Zéland válogatottját. Az elődöntőért Spanyolország lesz az ellenfél. „Ellenfelünk meglehetősen agresszíven, színészkedve játszott, el is hitte, hogy legyőzhet bennünket. Ám abban a pillanatban, hogy rendbe tettük a védekezést, mindkét kapusunk jól védett, kikapcsoltuk a három […]

Read More

Hétvégén 10. alkalommal lesz 1 Nap Vízilabda

1napvizilabdaA nyár utolsó napján ismét megrendezik a Hajósban az 1 Nap Vízilabda nevű rendezvényt.  Ahogy az lenni szokott, nap közben a fiatalok, később, estefelé az idősebb generációk fogják váltani egymást a medencében – áll az UVSE facebook oldalán. Természetesen, ahogy minden évben, úgy ez alkalommal is lesz gálameccs a szombati délelőttön, az eseményt pedig idén is […]

Read More

Masters Eb: Már az érem a tét

masterseb201803Szépen menetelnek a magyar csapatok Kranjban.  Lassan véget ér a Masters Eb. Már a végső küzdelmeket rendezik meg a csoportokban. Például a 40+-os korosztályban az Oázis a horvát Magla együttesével harcol az aranyért, de a BSC Kling, a Vác Senso-Média és Neptun is ott van a fináléban. A 4. nap eredményei a Masters Eb-ről: Férfiak: […]

Read More

U19-es Eb: Megvan a magyar válogatott ellenfele

általanos kép0123A csapatra nehéz ellenfél vár csütörtökön.  A magyar válogatott már a negyeddöntőben várja ellenfelét  minszki Eb-n. Nos, a mai nap után, már azt is lehet tudni, hogy Montenegróval játszunk holnap délután. U19-es Európa-bajnokság, mai eredmények: 13-16. helyért: Szlovénia – Grúzia 8-12 Fehéroroszország – Nagy-Britannia 13-6 Negyeddöntőbe jutás: Spanyolország – Franciaország 10-6 Olaszország-Törökország 8-6 Montenegró-Hollandia 10-4 […]

Read More

Férfi Ob I: foghíjasan megkezdte a Szolnok is a felkészülést

szolnokiarenabl2017Több hiányzóval és új edzővel kezdte meg a Tisza-parti gárda a bajnoki rajtra a tréningeket. Mint ismeretes, Zsivko Gocics váltotta Cseh Sándort a Dózsa kispadján, az újdonsült edző így nyilatkozott az Olaj TV-nek: Szokatlan, mert első ilyen szezonom kezdődik, de ahogy mondtam, készen állok és meglátjuk, milyen lesz. Kardos Gergely, Zalánki Gergő, Jansik Dávid és […]

Read More

U18-as vb: Az Egyesült Államok nagy falat volt

u18vbnoi02Egyetlen góllal maradt alul U18-as leány válogatottunk a belgrádi vb csoportrangadóján az Egyesült Államok ellen.  Helyállt női válogatottunk az amerikaiak elleni U18-as vb-n. A csapat egyetlen góllal kapott ki, de a végén is megvoltak a helyzeteink, azonban kapufán landoltak lövéseink. Leány ifjúsági világbajnokság: (Belgrád) Magyarország-Egyesült Államok 7-8 (1-0, 3-4, 1-3, 2-1) Gólszerzők: Rybanksa 3, Utassy […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.