Bajnokok Ligája: az Eger és a Szolnok egy csoportban

Szolnok, 2017. február 8.
A szolnoki Andrija Prlainovic (fehérben) és Rémi Saudadier, a Spandau játékosa a férfi vízilabda Bajnokok Ligája A csoportjának 5. fordulójában játszott Szolnoki Dózsa-Közgép - Spandau találkozón a tiszaligeti Vízilabda Arénában Szolnokon 2017. február 8-án.
MTI Fotó: Mészáros JánosA selejtezők után, kialakult a Bajnokok Ligája főtáblájának mezőnye. Mint ismeretes, idén is három együttesért izgulhatunk a BL főtáblán. Az OSC-nek az A-jelű nyolcas jutott, míg a Szolnok és az Eger a B-csoportban küzdhet a májusi Final Eight-be jutásért. Rögtön már szerdán startol a sorozat, mikor az OSC a Partizánhoz látogat, a Szolnok Sabadellbe küzd, […]

Read More

Két mérkőzéssel startol újra a bajnokság

szolnok2017csapatA 4. forduló mellett, a 11. kör is elrajtol. Fotó: Balogh Máté Debrecenben utazik a Fradi, még a címvédő Szolnok a Kaposvárt látja vendégül, utóbbi a 11. fordulóból előrehozott mérkőzés. Érdekesség, hogy szombaton pedig a somogyiak fogadják Cseh Sándor együttesét, így 24 órán belül játszanak egy “oda-visszavágót”. Az újonc Szombathely a Vasas ellen kísérli meg […]

Read More

Új nevek a keretben – Bíró Attila csapatot hirdetett

Budapest, 2017. július 24.
Bíró Attila szövetségi kapitány (k) a nõi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Görögország - Spanyolország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 24-én.
MTI Fotó: Czagány BalázsNői válogatottunk októberben kétnapos keretedzésre hivatalos, melyre Bíró Attila merőben új csapatot jelölt ki. A kétnapos összetartás október 30-án, délután kezdődik, majd másnap egy edzés és egy edzőmeccs szerepel a programban. A megnevezett 15 játékos közül hárman nem edzettek még Bíró Attilával: a válogatottban már korábban bemutatkozó Vályi Vanda, illetve a teljesen újonc Mchunu Hlengiwe és […]

Read More

Pénteken lejár a nevezési határidő a junior magyar bajnokságra

Figyelem! A jövő héten, október 25 és 28 között Egerben, a Kemény Ferenc sportcsarnokban sorra kerülő junior országos bajnokságra legkésőbb október 20-ig (péntek) beérkezőleg kell az egyesületeknek nevezésüket írásban elküldeni a MÖSZ címére (1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Fax: 06-1-460-6882, e-mail: info@boxing.hu)! A bajnokság programja: 2017. október 25-én (szerda) Orvosi vizsgálat és mérlegelés 8.00 – […]
Read More

Kovács és Erdei győzelemmel mutatkoztak be

1997 októberében a sportág kilencedik világbajnokságára került sor az akkor még állt Budapest Sportcsarnokban. Havanna, Belgrád, München, Reno, Moszkva, Sydney, Tampere, Berlin után következett a magyar főváros, mely kitűnő választásnak bizonyult, első osztályú rendezőnek bizonyult. 64 ország 350 öklözője mért be. Húsz évvel ezelőtt, ezen a napon, október 19-én muatatkozott be a magyar csapat két […]
Read More

Hárman kezdenek Szófiában

Amíg a korcsoport legkitűnőbb férfi versenyzői a törökországi Antalyában szerepelnek az ifjúsági Európa-bajnokságon, addig az ifjúsági lányok Szófiában (Bulgária) szerepelnek a Balkán Kupán. Részükre ez az utolsó alkalom a nemzetközi szereplésre a novemberben következő, Indiában megrendezésre kerülő korcsoportos világbajnokság előtt. A torna, melyen várhatólag magas lesz a színvonal, hiszen többek közt amerikai, indiai, kanadai, brazíliai, […]
Read More

Férfi válogatott: Változás a keretben

gyarfastamas01vizilabdaMärcz Tamás kényerű változtatást eszközölt csapatán.  Mint ismeretes, október végén keretedzést tart a kapitány. A csapatba fiatal játékosokat hívott meg, így került be Vadovics Viktor is, aki azonban a Miskolc Euro Kupa meccsén szemsérülést szenvedett, így nem tud részt venni az összetartáson. Märcz Tamás a helyére Gyárfás Tamást hívta be. A keretedzés október 25-én és 26-án […]

Read More

Erőnyerő volt a BVSC a Fradi elleni rangadón

bvscHiába Bujka ötöse, a BVSC így is elvitte a három pontot a Népligetből. Immár a második fordulót rendezték meg a női Ob I-ben. A rangadón a Fradi hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a BVSC-től, Bujka Barbara öt gólt is vágott mégis 6-8 lett a vége, így első Ob I-es győzelmére a zöld-fehéreknek még várni kell. […]

Read More

Ifjúsági Eb Antalyában

Csütörtökön utazik el a magyar csapat a törökországi Antalyába az október 21-én kezdődő 27. ifjúsági Európa-bajnokságra. A verseny az október 28-i döntőkkel zárul, hazautazás 29-én. A Magyar Ökölvívó Szövetség történelmi szerepet vállalt akkor, amikor 1970 novemberében megrendezte ennek a korcsoportnak a részére az 1. Európa-bajnokságot. A versenyen 5 arany és két ezüst jutott a magyar […]
Read More

Megvan, kikkel játszunk először a világligán

altalanosvizilabdakep01A Sorsolás után, az is eldőlt, kivel kezdenek a magyar válogatottak.    A vizes sportokat tömörítő világszövetség (FINA) szerdán tette közzé a menetrendet. Ez alapján a magyar férfi válogatott az első játéknapon szabadnapos lesz, majd decemberben Hollandiában száll medencébe, januárban pedig a spanyolokat fogadja. A februári körben újfent nem lesz érdekelt, majd márciusban a hollandokat […]

Read More

Kettős győzelemmel főtáblán az OSC

Budapest, 2017. október 18.
Nemanja Ubovics, az OSC játékosa (fehérben) és az orosz Konsztantyin Kiszelev a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezõjének 3. fordulójában játszott A-Híd OSC-Újbuda - Szpartak Volgográd visszavágó mérkõzésen a budapesti Nyéki Imre Uszodában 2017. október 18-án.
MTI Fotó: Illyés TiborKettős sikerrel jutott az OSC férfi vízilabdacsapata a Bajnokok Ligája főtáblájára: a fővárosiak a selejtező zárókörének szerdai visszavágóján is magabiztosan győzték le az orosz bajnok Szpartak Volgograd együttesét. Eredmény, Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, visszavágó: A-Híd OSC Újbuda – Szpartak Volgograd (orosz) 12-7 (4-2, 1-0, 4-3, 3-2) az OSC góldobói: Randelovic 3, Brguljan, Ubovic, Kovács G. […]

Read More

Ökölvívó világbajnokság Budapesten!

Napra húsz évvel ezelőtt, október 18-án kezdődött a budapesti ökölvívó világbajnokság, ami két magyar aranyéremben (Kovács István és Erdei Zsolt) csúcsosodott ki, mint a kortárs magyar ökölvívás legmarkánsabb teljesítménye. A következő versenyzőkkel állt fel a magyar csapat: 48 kg Lakatos Pál 51 kg Ladányi Róbert 54 kg Farkas György 57 kg Kovács István 60 kg […]
Read More

Íme, az Európai Szuperkupa programja

Budapest, 2017. július 13.
A 2017-es FINA vizes világbajnokság egyik edzõhelyszíne, a felújított Császár-Komjádi Sportuszoda medencéje az átadás napján, 2017. július 13-án.
MTI Fotó: Máthé ZoltánBudapesten, három magyar csapatért is szoríthatunk november elején! Mint ismeretes, a Szolnok megnyerte a Bajnokok Ligáját, még a Fradi az Euro Kupát, így november 4-én ők küzdhetnek meg az európai Szuperkupáért. A nőknél is izgulhatunk magyar csapatért, hiszen az UVSE a LEN Kupa-győzetesként az orosz Kirishivel küzd meg. A meccsek a felújított Komjádi uszodában lesznek. […]

Read More

Három hónapig nem játszhat az olaszok klasszisa

fabiobaraldiRossz hírt kapott a Sport Management és az olasz válogatott. Az olasz bajnokság csak a hétvégén kezdődik máris rosz hírt kellett közölnie a Sport Management vezetőedzőjének Marco Baldinetinek. Három hónapot ki kell hagynia izomsérülés miatt Fabio Baraldinak. Tetézi a bajt, hogy a csapat további három játékosára sem számíthat a szakvezető a rajtnál, hiszen Gallo, Lazovics […]

Read More

Eldőlt, ki váltja Szécsit a Kaposvár kispadján

kaposvar201701Megvan a háromszoros olimpiai bajnok utódja. Fotó: kapospolo.hu / archív Mint ismeretes, Szécsi Zoltán elhagyta a Kaposvár kispadját. Mint néhány nappal ezelőtt nyilatkozta: az elképzeléseink nem egyeztek az elnökséggel arról, hogy milyen vízilabdát játszunk, ezért úgy döntöttünk, hogy közös megegyezéssel megszüntetjük a szerződésemet, így mától nem én irányítom a Kaposvár férfi vízilabdacsapatát” – mondta az edző. […]

Read More

Megvan a Világliga csoportbeosztása!

Budapest, 2017. július 25.
Az orosz Alekszej Bugajcsuk (b) és Vámos Márton (j) a férfi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Magyarország - Oroszország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 25-én. A magyar válogatott 14-5-re gyõzött.
MTI Fotó: Czagány BalázsMindkét válogatottunk indul a Világligában, amlynek már elkészítették a csoportbeosztását. A férfiaknál kilenc, méga nőknél négy csapat nevezett a világliga selejtezős küzdelmekre. Érdekesség, hogy ez jóval kevesebb mint tavaly például. A vb ezüstérmes válogatottunk a C-jelű hármasba került, így a spanyolokkal és a hollandokkal küzd meg. Figyelemreméltó, hogy az A-csoportba a szerbek Montenegróval kerültek össze, […]

Read More

Íme, a ’99-es válogatottunk kerete

általanos kép0123Jövő héten sem pihen utánpótlás válogatottunk, íme a meghívottak névsora. Október 22-én és 23-án a BVSC uszodában lesz jelenése a “99-es válogatottunknak. A tréningekre kijelölték a névsort. Meghívottak névsora: Kapusok: Bányai Márk, Jókai Miklós Mezőnyjátékosok: Kósa Balázs, Horváth Ákos, Telek Marcell, Hevesi Dominik, Turnai Bálint, Turnai András, Kürti Dominik, Magyar Márton, Ágh György, Lukács Ábel, Hajdú […]

Read More

A Balkán Kupa következik

Igazán nem panaszkodhatnak női öklözőink, folyamatos a foglalkoztatottság végig az év során. A következő uticél Szófia, ahol az ifjúsági Balkán kupát rendezik október 18 és 22 között. A következő versenyzők kapnak lehetőséget: Kondákor Emilia Villás Veronika Budai Vivien Petrovics Gabriella Juhász Adrienn Edzők: Kovács Mária Ancsin Katalin Bíró: Béki Piroska  
Read More

Pázmányi Gábor lemondott az MVLSZ elnökségi tagságáról!

BVLSZ01Azonnali hatállyal mondott le tisztségéről Pázmányi Gábor, honlapunknak most indokolta döntését. Fotó: vizipolo.hu / archív – Azt a hírt olvastuk az mvlsz.hu-n, hogy lemondott a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi tagságáról. Gondolom, ha ott megjelent a hír akkor igaz. Igaz? Pázmányi Gábor: Igaz. – Valaki eljuttatta nekünk a lemondó levelét, ami azért egy kicsit részletesebb. Közzétehetjük? […]

Read More