Fontos kérdésekről döntött a LEN
Az Európai Úszószövetség határozott az elkövetkezendő négy év BL Final Six helyszíneiről, amik rendhagyóak lesznek. Szintén érdekes helyen rendezik meg az utánpótlás viadalokat is 2018-ban. Mint ismeretes, két évig Budapest rendezheti meg a Bajnokok Ligája Final Six-et. 2016-ban az Eger volt, idén pedig a Szolnok a “házigazdája” az eseménynek. A LEN svédországi ülésén arról döntött, […]

Nem hibáztak a nagyok a felsőházban. Az alsóházban a Kaposvár és a Debrecen is begyűjtötte a három egységet. Az 5. fordulóban mind a nyolc meccsen vendég sikerek születtek. A felsőházban a Fradi már délután győzött. A zöld-fehérek – mint beszámoltunk róla – a Szegedet verték az Euro Kupa meccsük előtt. A Szolnok tudta le legkönnyebben […]
Az Euro Kupa döntője előtt Szegeden volt jelenése a Fradinak. Varga Zsolt együttese egy szoros meccsen húzta be a találkozót, így győzelemmel hangolt a sorsdöntő meccs előtt. Az első negyedben rendere futott a Szeged az eredmény után. Sánta góljával majd Manhercz Krisztián duplájával azonban tartották magukat a hazaiak, 3-3. A második negyed fordítottan alakult, szinte […]
A középszakasz 5. fordulójának nyitányán a Honvéd az első negyedben még kereste önmagát a KSI ellen, ám utána nem volt megállás. Az alsóház listavezetője találkozott a sereghajtóval, vagyis a Honvéd a KSI-vel a középszakasz 5. körében. Az első nyolc percben Szivós önzetlenül tálalt Simon Adrián elé, aki kihasználta a kínálkozó lehetőséget, 0-1. A válaszra nem […]
Faragó Tamás március végén edzéseket vezényel a leány válogatottunk számára. A legenda keretet hirdetett az eseményre. Március 24-én találkozik a válogatott és Martfűre utazik a csapat, hogy ott egy edzőtáborban vegyenek részt. Faragó Tamás 22 fős keretet állított össze a tréningekre. A meghívottak névsora: Maczkó Lilla, Kuna Szonja, Hertzka Orsolya, Vogt Vivien, Mucsy Mandula, Ádám […]
A LEN által kötött szerződés értelmében a jövőben új labdákat használnak majd az európai szövetség égisze alatt zajló mérkőzéseken – a magyar szövetség gyorsan reagálva máris megállapodott a kétszeres olimpiai bajnok úszó, Brad Schumacher vezette céggel 600 új labda beszerzéséről. Az Európai Úszószövetség (LEN) néhány hete jelentette be, hogy partneri szerződést kötött a KAP7 nevet […]
Michael Bodegas után, egy újabb játékos mutatkozhat be hamarosan az olasz válogatottban. Gonzalo Echenique hamarosan bemutatkozhat az olasz válogatottban. A játékos nyíltan beszélt a waterpolista.com-nak, hogy a Settebello-t választotta a spanyol nemzeti együttes helyett. Mint ismeretes, Echenique Rosariban született, majd Európában, a Barcelonetában játszott. A katalán csapattal Bajnokok Ligáját nyert a 2013/2014-es szezonban. Kölcsönben egy […]
Fél milliárd forintból épült a létesítmény Mezőkövesden. Több mint félmilliárd forintba került létesítmény pénteki átadásán részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Tállai András, a tárca parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője. Varga Mihály az eseményen azt mondta: a létesítmény egyszerre ad lehetőséget a sportolásra és a kikapcsolódásra, ugyanakkor új munkahelyeket is teremt. Szólt […]
Visszatér a férfi Ob I. A hétvége teljes programja… A középszakasz visszavágói jönnek, hiszen már az 5. kör jön. A felsőházban a Szeged a hiányzókkal megtűzdelt Fradit fogadja, ráadásul TV-s meccsen. A BVSC az immár listavezető Szolnokot látja vendégül. Az Eger a sereghajtó Vasassal szemben bizonyíthat, míg az OSC Miskolcon izzadhat meg. Az alsóházban a […]
Még csak 26 éves az olaszok válogatott centere, de már egy focicsapatot irányíthat. Fabio Baraldi belép a futball világába és a Varese elnöke lehet. Az olasz bajnokság negyedosztályában szerénykedő klubot kell igazgatnia – állítja a wpdworld.com. Természetesen nem egyedül kell kivezetnie a klubot a slamasztikából. A pólósnak lesznek segítői és tanácsadói, hogy a Serie D-ből […]
Jövő héten a Kőér utcában tartja edzését a 2001-es fiú válogatott, amelynek már ismert a kerete. Márciuis 21-én, azaz jövő hét kedden tartja következő edzését a 2001-es válogatott. Íme, a meghívottak névsora: Aranyi Máté (UVSE), Batizi Benedek (BVSC), Bihácsi Bence (KSI), Bóbis Botond (KSI), Gyenis Ádám (BVSC), Kis Márk (FTC), Konarik Ákos (Vasas), Korom Dániel […]
Olimpiai, világ- és Európa-bajnok szerb légiósát, Stefan Mitrovicsot kivéve teljes keretével edzett csütörtökön a Népligetben a Ferencváros férfi vízilabdacsapata, amely jövő szerdán, Nagyváradon játssza a döntő első mérkőzését az Eurokupában. A zöld-fehérek tizenkilenc éve szerepeltek eddig utoljára nemzetközi sorozat fináléjában, jelesül az Eurokupa-előd LEN Kupa döntőjében, s bár az 1997-es magyar-magyar párbajban alulmaradtak a mindkét […]
Újabb játékost csábított el az olasz válogatott, vélhetően nem kell sokat várnia bemutatkozására. A La Gazzetta dello Sport kész tényként közölte januárban, hogy már a papírmunkát intézik Gonazalo Echenique (26) honosítása ügyében. Most pedig, a csapattársa, Willy Molina beszélt arról a waterpolista.com-nak, hogy közel van a játékos az olasz válogatotthoz. Echenique, vízilabda Messije – még a Barceloneta […]
Háromszoros olimpiai bajnokunk díszpolgári címet vehetett át. Kiss Gergely Erzsébetvárosban született és azóta is számos módon kötődik a városrészhez. A még mindig aktív játékos az Orientpressnek egyebek mellett arról beszélt, hogy rendszeres vendége az általános iskoláknak, középiskolának, ahol a legkisebbektől a nagyobbakig mindenkit arra biztat, hogy bontakoztassa ki a tehetségét. „Olyan közegben nőttem fel, ahol szinte […]


