Címke: interjú
44 éves a vízilabda egyik élő legendája
A Jugoszlávia elleni Eb-döntőn az egész ország megtanulta a nevét, ám a 3-2-re megnyert meccsen szerzett három gól nem a csúcsot, csupán a csodálatos karrier első állomását jelentette – az athéni finálé utolsó negyedében például két góllal, egy gólpasszal és három emberhátrányban blokkolt lövéssel járult hozzá az aranyhoz. A vízilabda élő legendája, a háromszoros olimpiai […]
Úszás – Ahogy öregszik, egyre könnyebb
A tavaly világbajnoki hatodik nyílt vízi úszó, Székelyi Dániel sokkal jobban szeret versenyezni, mint edzeni – ott lesz a Balaton-átúszáson is, amelyen ismét átjárhatja őt a versenyszellem. Hogyan tudott edzeni a karanténidőszakban és azóta? Viszonylag jól átvészeltük ezt az időszakot – felelte a Csupasport megkeresésére Székelyi Dániel, az FTC 25 éves nyílt vízi úszója, aki […]
Hogyan lett Tóth Cecília az első női bíró a 3X3-as kosárlabda Európa Kupa férfi döntőjén?
Amikor megtudta, kiválasztották, hogy bíróként részt vegyen az első nagyobb 3X3-as kosárlabda-viadalán, az érzelmes Tóth Cecília könnyekben tört ki. Az öröm könnyei voltak ezek számára, aki azóta örvend különösen nagy tiszteletnek, amióta két évvel ezelőtt a Kínában rendezett FIBA U23-as világbajnokságon berobbant a köztudatba. A 3×3-as kosárlabda ötkarikás debütálására ugyan még tokióig várni, de addig […]
Törékeny kislányból a szkander királynője
Barzsó Henrietta korábban úszott és táncolt, aztán a szkander mellett tette le a garast. Azt is elárulta, miért vágott bele a sportba, és miért szeretett bele a szkanderezés világába. Június 27-én rendezték az 1. Gemenc szkander ob-t, amelyen Barzsó Henrietta a felnőtt –65kg-os kategóriában jobb és bal kézzel is első helyen végzett, abszolút kategóriában pedig […]
Törékeny kislányból a szkander királynője
Barzsó Henrietta korábban úszott és táncolt, aztán a szkander mellett tette le a garast. Azt is elárulta, miért vágott bele a sportba, és miért szeretett bele a szkanderezés világába. Június 27-én rendezték az 1. Gemenc szkander ob-t, amelyen Barzsó Henrietta a felnőtt –65kg-os kategóriában jobb és bal kézzel is első helyen végzett, abszolút kategóriában pedig […]
„Fura gyerek” a legjobbak között
A Mol Alapítvány által támogatott 15 éves Benyó Krisztián szorgalmának és fanatizmusának köszönhetően rövid időn belül lett korosztályának világviszonylatban is az egyik legjobb lovasíjásza. Hogy mi szükséges a lovasíjászathoz? Gondolhatnánk, hogy ló, íj és nyílvessző. Olyan sokat nem is tévednénk, ám ahhoz, hogy valaki sikeres is legyen benne már jóval több kell. A sportág jelenlegi […]
Cselgáncs – Özbas Szofi eligazolt a CVSE-ből
„Fájó, hogy ennyi év közös munka után még csak köszönésre sem méltatott minket, búcsú nélkül váltunk el” − mondja a Ceglédi VSE dzsúdószakosztályának vezetőedzője, Bíró Tamás az ifjúsági olimpiai bajnok, junior−vb-aranyérmes Özbas Szofi átigazolásával kapcsolatban. Fontos fejezet zárult le a Ceglédi VSE dzsúdószakosztályának és egykori versenyzőjének, a 18 éves Özbas Szofinak az életében: a tavaly a junior világ- és […]
Elhunyt Tass Olga, olimpiai bajnok tornász
“91 éves. Testileg, szellemileg fitt, és elképesztő kisugárzása van. Még telefonon keresztül is. Ő nem az idős hölgy, aki épp nosztalgiázik, s az ember tisztelettel hallgatja, mert kiemelkedő sporteredményei voltak. Ó, dehogy. Ő Tass Olga, aki az első mondat után magával sodorja, beszélgetés közben issza minden szavát, és már akkor tudja, hogy ha leteszi a […]
Úszás – A balul elsült „olasz meló”
A 16 éves úszó, Bujdosó Zsombor edzője, Lőrinczi György mesél arról, miként alakult a fiatal tehetség kapcsolata Shane Tusuppal, s miért igazoltak a Vasasba. A 16 éves Bujdosó Zsombor szerette és nagyra is tartotta Shane Tusupot, amikor még a Hosszú Katinka nevével fémjelzett Iron Aquatics úszójaként az amerikai tanítványa volt. Ezért is remélte, hogy fejlődésének motorja lehet az eredményesen induló, de aztán […]
Kosárlabda – “Régen volt egymást követő két Eb-n a magyar férfiválogatott, ezt a célt szeretnénk most elérni”
Ivkovics Sztojan, a magyar férfi kosárlabda-válogatottnál felmondási idejét töltő, de ott egyben szerződéshosszabbítás előtt is álló szövetségi kapitány azzal a kerettel tervez az augusztusi edzőtáborra, amelyre februárban, a legutóbbi tétmérkőzések során számított. Az 54 éves szakember kifejtette: találkozott a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnökével és főtitkárával – akiket az elnökség hatalmazott fel a tárgyalásokra […]
Vívás – Szász-Kovács Emese folytatja a tokiói olimpiáig
Szász-Kovács Emese, a női párbajtőrvívás olimpiai címvédője egy évvel meghosszabbította szerződését a Vasassal és tovább dolgozik azért, hogy ott lehessen a jövő nyárra halasztott tokiói nyári játékokon. A 37 éves vívó a fővárosi klub honlapjának adott nyilatkozatában többek között azt mondta: az egyéves halasztás nem változtatott azon a célján, hogy kivívja az olimpiai szereplést. “Korábban […]
Jégkorong – “Meg kellett vizsgálni a helyzetet a sport és a tanulás oldaláról egyaránt”
„Még sok új cél és öröm lehetett volna előttem, mostantól ezeket más területeken keresem meg” – mondja a visszavonulását a napokban bejelentő 20 éves Horváth László. A Csíkszereda és az U20-as jégkorong-válogatott csatára a döntésének hátteréről és a jövőjéről beszélt. Az elmúlt két évadban az Erste Liga egyik legerősebb csapatában, a Csíkszeredában szerepelt, decemberben a […]
Tekvondó – „A cél most az, hogy kijussak az olimpiára”
A felnőtt Eb-bronzérmes és ifjúsági Európa-bajnok 17 éves tekvondós, Józsa Levente ott folytatná remeklését, ahol tavaly abbahagyta – a kérdés már csak az időpont. Ha tavaly az volt a célja 17 éves tekvondósnak, Józsa Leventének, hogy minél magasabbra tegye a lécet, akkor kiváló munkát végzett. A Budapesti Honvéd versenyzője novemberben a Bariban rendezett felnőtt Európa-bajnokságon bronzérmet […]
Öttusa – „Nagyon motiváltan vágtam neki az évnek”
A Mol Alapítvány által támogatott korosztályos vb-ezüstérmes öttusázó, Dobronyi Dorina a tavalyinál is nagyobb dobást tervezett az alaposan felforgatott idei évre. Idén a tavalyi évét is szerette volna túlszárnyalni a Kőbánya SC korosztályos válogatott öttusázója, Dobronyi Dorina. A 15 éves ígéret elképzelése nem tűnt lehetetlen küldetésnek, ugyanakkor igen magasra tette a lécet 2019-ben: csapatban U17-es Európa- […]
Vívás – “Kivételes generációról beszélünk, amely bármikor megállja a helyét”
„Szerintem majdnem biztos, hogy csak jövőre lesz utánpótlás-vb, ettől függetlenül készen állunk majd arra, ha azt mondják, októberben megrendezik a seregszemlét. Abban az esetben sincs okunk bánkódni, ha 2021-re csúszik az erőpróba, hiszen senki nem „öregszik ki” az utánpótláskorból. Az 1.05-ös szorzónk tehát még lejjebb csúszhat addig” − nyilatkozta némi humorral fűszerezve a junior és […]
Vitorlázás – Érdi Mária a Balatonon tér vissza
Az olimpiai kvótás vitorlázó, Érdi Mária most hétvégén, a Balatonon tér vissza a versenyzéshez. A sportoló elmondta, már hiányzik neki a versenyzés, szeret itthon hajóba ülni, szereti a Balatont, úgyhogy nagyon várja a regattát. Érdi a februári világbajnokságot egy tavaly novemberi sérülés nyomán kihagyta, mivel nem érezte magát százszázalékos állapotban. “Olyan szempontból bánom a vb-t, […]
Sportlövészet – Paralimpia helyett diploma
A világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok pisztolyos, Dávid Krisztina mesél az elmúlt hónapjairól, paralimpiai céljairól, s a halasztás miatti diplomaszerzéséről. Hogyan telt az utóbbi bő három hónap a koronavírus-járvány alatt? A járványhelyzet, illetve a kijárási korlátozások nagyon mélyen nem érintettek. Át kellett strukturálni az életemet, hogy miként jutok hozzá például az élelmiszerekhez. Az edzéseket illetően könnyebb […]
Cselgáncs – Mamira Lucának jókor jött a „leállás”
Mamira Luca, a tavaly ifjúsági világbajnoki címet szerző 15 éves cselgáncsozó mesélt arról, miért jött jól neki a koronavírus-járvány okozta „leállás”. Habár a 40 kilogrammban ifjúsági világbajnok cselgáncsozó, a 15 éves Mamira Luca egy súlycsoporttal feljebb, a 44 kilósok között kezdte az új évadot, még mindig a negyvenesek ifi világranglistájának az élén áll. És ez így is marad még […]
Kajak-kenu – “Csak azért is ugyanúgy, keményen végigedzem az évet”
A versenyek többsége elmarad, de így is kőkeményen készül az ifjúsági világ- és Európa-bajnok kajakos, Csikós Zsóka. A Mol Alapítvány által támogatott 19 éves sportoló az idei év nehézségeiről és a terveiről mesél. Irigylésre méltó mérleggel zárta a tavalyi esztendőt Csikós Zsóka, a Szolnoki Kajak-Kenu Klub sportolója. A 19 éves versenyző a racicei ifjúsági Európa-bajnokságon […]
Vívás – „El kellett felejtenem azt, hogy iskolába és edzésre járok”
A 19 éves ifjúsági olimpiai bajnok kardvívó, Rabb Krisztián mesélt a poreci Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményéről, az elhalasztott utánpótlás-világbajnokságról, a koronavírus-járvány okozta leállásról és az újrakezdésről. „Az ifjúsági olimpiai bajnok Rabb Krisztián a junior kardvívó-világranglista második helyezettjével, az olasz Luca Fiorettóval állt szemben a poreci utánpótlás Európa-bajnokság elődöntőjben − immár biztos érmesként. A magyarnak ezúttal nem volt ellenszere, 15:5-ös vereséget szenvedett […]

























