Jöhet a 4-4-2-es felállás hétvégén az Udinese ellen?
Nem kizárt, hogy Vincenzo Montella a korábbi mérkőzésekkel ellentétben az Udinese ellen nem a 4-3-3-as…
Nem kizárt, hogy Vincenzo Montella a korábbi mérkőzésekkel ellentétben az Udinese ellen nem a 4-3-3-as…
Kedden megtartotta az olimpia utáni első elnökségi ülését a Magyar Ökölvívó Szövetség vezérkara. Előbb megtárgyalták, majd elfogadták dr.Kovács László szövetségi…
Az F1 eladása egyúttal a brit milliárdos távozását is jelentheti, hiszen az új tulaj szociálismédia-barát terveibe nemigen passzolnak az ő nézetei – új jelölt is van a helyére, bár (persze) tagad mindent.
Jócskán megelőzi korosztályát és már a junior Eb-re készül 15 évesen. A tavalyi ifi Eb-n már szerepelt a magyar válogatottban, de most Faragó Tamás is bizalmat szavazott neki a juniorok között. Magyari Alda Manon, most akár négy évvel idősebbek ellen is bizonyíthatja tehetségét. “Azért furcsa, hogy a többiek két-három évvel idősebbek nálam, de mindenképpen előny, hogy […]
Kedden Lipóton játszott felkészülési mérkőzést a magyar és a szlovák női U17-es válogatott, a Schumi Dorottya vezette együttesünk első félidei jó helyzetkihasználásának köszönhetően 3-2-re megnyerte a találkozót.
Dubrovnikban megtartották a főtábla sorsolását a Bajnokok Ligájában. A Szolnok egyelőre elkerülte a nagyokat. Mint ismeretes idén a Szolnok van ott a főtáblán az Eger helyett. A két csoport sorsolását pedig ma megtartották Dubrovnikban. A Tisza-parti együttes az A-jelű csoportba kapott besorolást. Cseh Sándor csapata az Olympiakosszal, a Spandauval és a Nice együttesével már biztos megküzd, – […]
A három fiatal gyaloglóból kettő ért célba a riói olimpián: az 50 km-es férfimezőny legfiatalabbja, Venyercsán Bence (20) a 44. lett, míg ugyanitt nagyjából 20 km után kizárták Srp Miklóst (23). A nők 20 km-es viadalában Récsei Rita (20) az … Bővebben
A finn F1-es pilótát nagyra tartják a csapatok, aki akár gyári ülést is kaphat jövőre – abban biztos, hogy nem fog partvonalra kerülni a 2017-es szezon pilótapiaci mozgolódásaiban.
Németország, Honduras, Nigéria és Brazília jutott az U23-as labdarúgótorna elődöntőjébe. A hondurasiak továbbjutása nevezhető némiképp meglepetésnek, bár a csoportmérkőzéseket látva kevésbé kaptuk fel rá a fejünket. Majer Dániel • Megvan a négy továbbjutó a riói labdarúgótorna negyeddöntőjében. A hazai szurkolók … Bővebben
Ismét kiváló teljesítményt nyújtott junior válogatottuk a szombathelyi felkészülési tornán. A csapat a horvátokat is megverte egyetlen góllal. Az utolsó negyedben dőlt el a horvátok elleni találkozó, mikor 7-6-ra nyertük az etapot. A találkozón Fekete Gergő öt góljával a mezőny legeredményesebbje volt. Horkai György a meccs után: “Ez egy felkészülési mérkőzés volt ismét, nagyon örülök, hogy […]
Christian Horner továbbra is élvezi, hogy két F1-es pilótája komoly csatát vív házon belül, szerinte Ricciardo pozitívan fog reagálni Verstappen eredményeire, ami egészséges a csapat számára.
A piros-feketék komolyan gondolják Mateo Musacchio megszerzését, állítólag már beérkezett egy 20 millió eurós ajánlat…
Az első idény sikere után folytatódik a Regionális Liga, melyben a Rátgéber Akadémia fiú-juniorcsapata mellett a leány-kadetcsapat is megméreti magát a nemzetközi színtéren. L. G. • A Rátgéber Akadémia filozófiájának egyik sarkalatos pontja, hogy a korosztályos csapatait nemzetközi színtéren is … Bővebben
Ebben az esztendőben Nyitrai Zsolt háromszoros olimpiai bajnokunkat javasolja a “Heves Megyéért” kitüntető díjra. Eger országgyűlési képviselője, Biros Péter javasolja az idei esztendő “Heves Megyéért” díjra. “Ebben az esztendőben a háromszoros olimpiai bajnok Biros Péter vízilabdázót javasolom a “Heves Megyéért” kitüntető díjra. Péter sokat tett a magyar vízilabda hazai és nemzetközi sikeréért, az egri csapat kapitányaként […]
Mauro Tassotti megvédte a csapat edzőjét, Cristian Brocchit és úgy gondolja, hogy néhány mérkőzés után…
A Benedek-csapat Szentesen zárja a világliga-selejtezőt. Az ellenfél Görögország, mely csapatot néggyel kellene vernünk a Szuperdöntőhöz. – megjáratják, Pontikeasz befejezi, 1-3 – Hosnyánszkyt szórják ki, görög időkérés – előnyben vagyunk, de Manhercz fölédurrant – Vlahopulosz ismét középről, 1-2 – Varga Dénes egyenlít, szépen lőtte ki a hosszút, 1-1 – Vlahopulosz előnyből betalál, 0-1 – Erdélyi […]
A dolog igazán nem „vészes”, sőt, a jelek szerint Mohács nagy lelkesedéssel várja, és különböző kulturális programokkal fűszerezi az asztaliteniszezők országos utánpótlás-bajnokságát. A történelmi városban pénteken kezdődik és vasárnap zárul a verseny. Pusztai Viola • Ha Mohács nevét hallja az … Bővebben
Az elmúlt hétvégén ismét egy különleges eseménynek adott otthon a miskolctapolcai Avalon Park, ezúttal ugyanis a különböző magyar ralibajnokságokhoz kötődő személyek vették birtokukba a gokartpályát.
A Wolves 28-13-ra verte a Monarchs-ot az osztrák ligában, a Cowbells pedig az utolsó negyedig bírta. Az elmúlt hétvégén nem rendeztek HFL-t, mivel a két fővárosi alakulat a nemzetközi kupaporondon volt érdekelt, és bár mindkét együttes jól játszott, csak az …