Címke: keret
Kilenc aranyérmet szkanderoztak össze a magyarok a Világkupán!
Jó erőben van a magyar szkander-válogatott. Az Európa-bajnokságra készülő keret a szlovákiai Szencen megrendezett Világkupán 9 aranyérmet, 17 ezüstöt és 16 bronzérmet szerzett, ezzel megnyerte az összetett csapatversenyt is.

A Senec Hand elnevezésű VK-nak régi hagyományai vannak Szlovákiában, ahol idén a magyarok 51 versenyzővel vettek részt. A csapatversenyben a házigazda szlovákok végeztek másodikként, megelőzve a bolgárokat. A színvonalas VK-n egyébként 18 (!) nemzet versenyzői szereztek érmet.
„Ez a VK remek erőfelmérő volt a májusi szófiai Európa-bajnokság előtt. Itt még lehetőség volt bekerülni az Eb-csapatba, mint ahogy azt Zoboki Nándor is megtette” – értékelt a Világkupa után Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke, aki egyben a nemzetközi és az európai szövetség alelnöke is.
A szkander-válogatott tagjai nem sokat pihenhetnek, hiszen április 21-én asztalhoz állnak a nemzeti bajnokságon, amelyet Kadarkúton rendeznek meg.
A magyar szkanderosok egyébként évről évre jól teljesítenek a különböző világversenyeken, a legutóbbi Euróba-bajnokságon három arannyal, három ezüsttel és kilenc bronzéremmel zártak.
Férfi Ob I: az Eger a nagyszünetre lerendezte a BVSC elleni meccset
A felsőházban az Eger a Szőnyi útról vitte el a három egységet, a Szolnok Miskolcon tudott győzni. Az alsóházban a listavezető Fotó: egrizilabda.hu A középszakasz harmadik fordulójában az Eger TV-s meccsen győzte le a BVSC-t. A hevesi együttes a második nyolc percben 5-0-ás etapot produkált, ennek köszönhetően pedig hatgólos sikert aratott. A Szolnok is idegenben gyűjtötte […]
Férfi Ob I: nagy meccset húzott be a Honvéd
Szoros meccsen, értékes három pontot szerzett a Honvéd. Végig kiélezett csatát hozott a Honvéd tatabányai játéka. Az első negyedben már kétgólos is volt a vendégek előnye, ami a nyolc perc végére eltűnt, hiszen Francsics majd Kolarik révén 2-2 állt az eredményjelzőn. A folytatásban, a nagyszünetben már 4-3-ra vezettek Szivósék. Egygólos előnyük a harmadik nyolc percben […]
Férfi Ob I: A Vasasnál továbbra sem változtak a célok
A férfi Ob I-ben szereplő angyalföldieknél változatlanok a célok. Foó: Vasassc.hu Mátéfalvy Csaba, bár már új szerepkörben dolgozik, hiszen a Vasas utánpótlás szakmai igazgatója, de a klub honlapjának a felnőtt csapatról is ejtett néhány szót a 2018-as év elején: „Bár már nem vagyok közvetlenül a csapat mellett, napi szinten kapcsolatban vagyok Földi Lászlóval és a játékosokkal […]
Filip Filpovics kijelölte a szerb válogatott célját
A szerb válogatott csapatkapitánya már a tokiói olimpia felé kacsint, de addig is elmondta, mi a cél. Fotó: waterpoloserbia.org A szerbek jól startoltak a nyári vb után. Savics együttese 7-4-re győzött a Montenegró ellen a világligában. A mérkőzés után Filip Filipovicsot kérdezték a motivációiról: – Sokszor nyertünk Európa- és világbajnokságot. Bizonyítottuk magunkat, de most Tokióra koncentrálunk, ahol […]
Gattuso egyből Gigio Donnarumma védelmére kelt
Gennaro Gattuso, a Milan vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a Hellas Verona elleni szerdai győzelem után, továbbá…
Cseh Sándor rangos elismerésben részesülhet
A Szolnok trénere is jelölt az Év edzője díjra. Minden évben kiosztják az Év edzője díjat, ahol idén a Szolnok szakvezetője is ott van a jelöltek között. Az idei szezonban mindent megnyert Cseh Sándor és a Szolnok. A bajnokság, a kupa mellett a Bajnokok Ligája címet is begyűjtötték. Sőt, az Európai Szuperkupában is győztek. A sort […]
Hat új bajnok és közönségsiker a 94. Papp László ökölvívó országos bajnokságon, a Magyar Ökölvívás napján!

Rijeka – AC Milan: Élő közvetítés
Ma este 19:00-kor Rijeka-Milan az Európa Ligában.
Kick-box világbajnokság: 18 magyar a döntőben!
Pointfightingban és kick-lightban remekeltek a magyarok csütörtökön a budapesti kick-box világbajnokságon. Pointfightingban a nyolcszoros világbajnok Mórádi Zsolt, a hétszeres vb-első Jároszkievicz Krisztián és Veres Richárd is technikai fölénnyel nyerte elődöntőjét és került a fináléba – többek között.

Meg kellett küzdeni ugyanakkor a döntő jogáért a sportág egyik legígéretesebb fiatal tehetségének, Veres Rolandnak. A bolgár Radulov ellen röviddel a mérkőzés vége előtt is még rendkívül szoros volt az állás, az utolsó találatokat azonban a 18 éves magyar versenyzőnek sikerült bevinnie, így végeredményben 16-13-ra diadalmaskodott. A kick-lightban aztán Veres Roland meggyőző fölénnyel nyerte elődöntőjét a szlovén Simnic ellen. A három szakágban indult csepeli fiatalember a light-contactban is fináléba jutott.
A kick-light szabályrendszerben a nőknél Busa Gabriella, Hanicz Nelly, Miskolczi Anett és Nagy Rita lett döntős. Busa és Miskolczi light-contactan is érdekelt lesz a pénteki döntőben, míg Hanicz pointfightingban is harcolhat az aranyért.
A pénteki döntőkben egyébként összesen 18 magyar léphet küzdőtérre.
A masters korosztályban közben befejeződtek a küzdelmek. Ott a magyar indulók négy arany-, hat ezüst- és öt bronzéremmel zártak. Szuknai Zsuzsanna duplázott, mellette világbajnoki címet nyert Debreczeni Dezső és Kovács Betty. A hét egyéni világbajnoki címével a kick-box korábbi legendájának számító Debreczeni Dezső a legutóbbi hazai rendezésű vb-n, 2005-ben Szegeden még a felnőtteknél diadalmaskodott. Az azóta kiváló edzővé előlépett sportember ezúttal az öregfiúk mezőnyében bizonyított: a pointfighting 74 kg-os kategóriájában három győzelemmel ezúttal is a legjobbnak bizonyult. Szuknai Zsuzsanna még a ringben, full-contactban nyert aranyérmet Szegeden, a mostani vb-n pedig a tatamin jeleskedett (a veteránoknál csak a félerejű technikákat engedélyező versenyszámokat bonyolítottak le), és a light-contact, valamint kick-light szakágban is megnyerte a 65 kilogrammos súlycsoport küzdelmeit. A negyedik magyar aranyérmet a veteránoknál Kovács Betty nyerte a pointfighting +65 kg-os súlycsoportjában. A második helyen végzett pointfightingban Tóth István és Csikós Péter, light-contactban Pődör Csaba, kick-lightban pedig Molnár László, Tóth László és Bertalan Gábor. Az elődöntőben fejezte be szereplését, ezzel bronzérmet nyert a pointfightingban Bertalan Gábor és Jó Dobronya Róbert, a light-contactban Bertalan Gábor és dr. Linczmayer Szilvia, akárcsak a kick-light-ban Pődör Csaba.
Magyar sikerek az Iaido Európa-bajnokságon
Egyéni bronzéremmel és Fighting Spirit (küzdő szellem)-díjjal zárta a magyar iaido-válogatott a Torinóban rendezett Európa-bajnokságot.

Az Iaido az egyetlen kardvágás művészete, őshazája Japán. Az iai találkozást jelent különféle váratlan helyzetekben az ellenféllel, a do pedig a szellemi utat fejezi ki a japán filozófiában. Magyarországon az iaido több mint harmincéves múltra tekint vissza.
A magyar iaido-válogatott kiváló eredménnyel zárta az Európa-bajnokságot. Az egyéni versenyek során Bota Norbert 3. dan kategóriában bronzérmet szerzett, míg Jurász Péter dan alatti kategóriában Fighting Spirit díjat kapott.
Csapatversenyben a magyar válogatott az első 8 közé jutott, ami elmarad a tavalyi bronzérem mögött, viszont a negyeddöntőbe jutásért – nagyon szoros meccsekkel – azzal a belga csapattal szemben maradt alul, amely végül az Európa-bajnok lett. A csapat tagjai Budavári Anita, Farkas Bálint, Csabai Ferenc és Vass Gergely. Mihalik Hunor, a Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség (MKSZ) főtitkára és az iaido válogatott edzője elmondta, jó lett volna megismételni a tavalyi eredményeket, de mindenképpen komoly érdem, hogy a magyar válogatott tagjai végig koncentráltan és tudásuk legjavát voltak képesek nyújtani. A főtitkár arról is beszélt, hogy az is biztató változás, hogy érezhetően növekszik az érdeklődés eziránt a különleges és egyedi harcművészet iránt.
Megvan a női Magyar Kupa negyeddöntőjének párosítása
Sorosoltak a női Magyar Kupában. Nehéz mérkőzések előtt a csapatok Fotó: fradi.hu Ma a Magyar Vízilabda Szövetségben elkészítették a női MK párosítását. A Szentes – Fradi meccs tartogathat izgalmakat. Az Eger az UVSE-vel, a Honvéd a Dunaújvárossal került össze, még a BVSC a Szegeddel csatázik. A női Magyar Kupa párosítása: ZF-Eger–UVSE RacioNet-Honvéd–Dunaújváros BVSC-Zugló–Szeged Hungerit-Szentes–FTC […]
Orbán Viktor ma reggel Erdei Zsolttal tárgyalt az ökölvívásról

Merkantil Bank Liga: Először nyert a ZTE, a hajrában döntött az MTK
A másodosztályú bajnokság 4. fordulójában az eddig hibátlanul álló Nyíregyháza 3-0-ra kikapott Dorogon, a ZTE viszont begyűjtötte első sikerét.
Bobant nem győzték meg az eddigi igazolások
Zvonimir Boban, a Milan korábbi középpályása szerint a piros-feketék hiába igazolták már hat játékost is…
Megvan Magyarország legizmosabb egyeteme!
Július 11-én veheti át az 1.000.000 forintos díjat az ország legizmosabb felsőoktatási intézménye. A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) korábban meghirdetett kampánya során kereste Magyarország legizmosabb egyetemét.

Huszonhat tagintézményében, 36 helyszínen, a MEFS és az intézmények sportirodáinak közös szervezésében, és a Szerencsejáték Zrt. támogatásával zajlott a verseny, amelynek lényege az volt, hogy egy 2, illetve 4 kg-os kettlebellel kellett minél többet guggolni, figyelembe véve nemcsak a megemelt súlyt, hanem a kampányba regisztrált hallgatók és az adott intézmény létszámát is. A szabályok alapján egy hallgató csak egyszer regisztrálhatott, de bármennyi kilogrammot emelhetett az intézmény által kiválasztott napon 0-24 óráig.
Az 1 millió Forintos fődíj abszolút győztese a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola lett: 245.118 kg emelése 53 fővel (a hallgatói létszám 76,8%-a). A díjátadót július 11-én tartják Budapesten, a „Tekerj az EFOTT-ra” sportesemény megnyitóján.
Második lett a Pető András Főiskola: 44.324 kg emelése 153 fővel (a hallgatói létszám 55,2%-a)
Harmadik helyen az Eötvös József Főiskola végzett: 116.242 kg emelése 267 fővel (a létszám 21,3%-a)
A legaktívabb szervező díját a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanára, Szaplonczay Máté kapta.
Rekordok/érdekességek:
Fiú hallgató abszolút rekorder Gyurkovics Imre, Szegedi Tudományegyetem: 12 960 kg
Lány hallgató abszolút rekorder Virovecz Lilla, Nemzeti Közszolgálati Egyetem: 12000 kg
Tanári rekord: Bohner-Beke Alíz, Eötvös József Főiskola: 4000 kg
Résztvevő intézmények: Állatorvostudományi Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Debreceni Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem, Eötvös József Főiskola, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem Savaria Campus, Eszterházy Károly Egyetem, Kaposvári Egyetem, Károli Gáspár Református Egyetem, Kodolányi János Főiskola, Miskolci Egyetem, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Óbudai Egyetem, Pallasz Athéné Egyetem, Pannon Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Pető András Főiskola, Soproni Egyetem, Semmelweis Egyetem, Széchenyi István Egyetem, Szegedi Tudományegyetem, Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola, Szent István Egyetem, Testnevelési Egyetem (MEFS tagok, 182.206 fős hallgatói létszámmal).
Fassone: “A klub jelentős beruházásokat tervez”
Marco Fassone, a klub vezérigazgatója beszélt a héten tartott közgyűlésről, a pénzügyi mérlegről és a…
Egyiptomi bajnok lett Lukács Dénes vezetésével a Heliopolisz
Megnyerte az egyiptomi pontvadászatot a Helipolisz csapata. Az együttes Lukács Dénes irányításával és Bendes Viktorral a kapuban emelhette magasba a trófeát. A sikert egy tragédia is beárnyékolja. A Helipolisz az Al Ahly ellen aratott 10-7-es győzelmével megnyerte a bajnokságot. Mint ismeretes, a csapatot a volt szentesi edző, aki pályázott a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjára, […]
Az Adidas újratárgyalná a megállapodást a Milannal
A La Repubblica szerint aggasztó a Milan helyzete, ugyanis az Adidas jelezte, hogy a rendkívül…
Montella: “Szükség van a szurkolóink támogatására”
Az Atalanta elleni döntetlennel zárult találkozó után Vincenzo Montella, a Milan vezetőedzője nyilatkozott. “Nem volt…


























