Címke: két keréken
Edzőtáborban a Cross Country válogatott
A spanyolországi Calpe környékén edzőtáborozik az MTB XC válogatott nagy része. Az alábbiakban Cseh Veronika szakágvezető rövid beszámolóját olvashatják: “Nagyon szerencsések vagyunk, szuper időnk van eddig, 20-23 fokban edzettünk minden nap. A mai pihenőnapon egy kis csoportos fényképezésre is jutott idő, az első 3 napos edzésblokk már lement. A juniorok és az U23-asok külön kis …
MTB bírói tanfolyam indul
Az elkövetkezendő két év ismét az olimpiai kvalifikációról szól, így több magyar MTB verseny kerül a nemzetközi kerékpáros versenynaptárba is. Ahhoz, hogy ezek a versenyek még magasabb színvonalra emelkedjenek, szükség van jól képzett és megfelelő számú nemzeti versenybíróra is. Az első ilyen oktatás MTB szakágban 2005-ben valósult meg. Azt követően 2009-ben és 2014-ben újra megrendezésre …
Elhunyt Kiss István többszörös magyar bajnok kerékpáros
Kedves Barátok, Ismerősök, egykori Sporttársak! Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a rendkívüli sportoló, országúti kerékpáros többszörös magyar bajnok, a Magyar Jégkorong Válogatott volt masszőre már nem lehet velünk. Méltósággal és sportemberhez illő kitartással viselt betegsége következtében 2018. január 8-án elhagyta a földi világot, hogy most már a mennyek országútján száguldjon tovább. Emlékét szívünkben őrizzük. A búcsúztatás …
Rendhagyó kerékpáros gála
Idén, a hagyományoktól eltérően, 2018. január 12-én rendezte a Magyar Kerékpáros Szövetség éves díjátadó gáláját, melynek keretében kihirdették a kerékpársport 2017. évi legjobbjait a szakágvezetők javaslatai alapján. Princzinger Péter – a Magyar Karékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke -, nyitotta meg az eseményt, melyen az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Turisztikai Ügynökség képviselői …
BMX Cross utánpótlás edzőtábor Senkőcön
A 2017. évi BMX Cross szakmai programban tervezve volt az utánpótlás korú versenyzők számára BMX kerékpáros edzőtábor. A nyári szünet alatt meglehetősen nehéz a versenyzőket több napos edzőtáborba invitálni, mert általában a családok nyaralnak. A téli szünetben azonban már több alakalommal próbálkoztunk, de csekély jelentkező volt ez idáig. Ebben a ciklusban azonban 17 jelentkező volt, …
Komplex sportdiagnosztika Debrecenben
Komplex sportdiagnosztikai felméréssel kezdődött a téli alapozási időszak a debreceni Kontent-DKSI 32 sportolója számára. A debreceni Sportdiagnosztikai Életmód és Terápiás Központ, az ország legújabb és legmodernebb központja a Debreceni Egyetem szakmai és tulajdonosi hátterével működik. A vizsgálatsorozat kardiológiai kivizsgálással kezdődött, amely alapján eldönthető, hogy a sportoló alkalmas-e arra, hogy biztonsággal, kardiológiai szempontból kockázat nélkül terhelhető …
Hatalmas élmény volt az I Szent Mihály Kupa
Hatalmas élményként élte meg minden résztvevő az I. Szent Mihály Kupa – Veszprém CityCross versenyt. Egy héttel ezelőtt adták át Veszprém Óváros terén a város védőszentjének, Szent Mihálynak a szobrát.
Piacképessé kell tenni a magyar kerékpársportot
Néhány év múlva újra lehet hazai versenyző a Tour de France-on A bringasport ma nem működik üzleti alapon Magyarországon, ennek legfőbb oka, hogy eddig nem kapott elég felületet sem a
A László Sándor Emlékversenyről
Borongós, felhős idő fogadta a 2017. évi László Sándor Emlékverseny indulóit október 8-án Nagyhegyesen. A DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület immár 4. alkalommal rendezte meg az egykori
Módosult a László Sándor emlékverseny kiírása!
A verseny szervezőbizottsága szakmai megfontolások és kérelmek értelmében a Női felnőtt kategória számára a verseny távja 3 kör helyett 2 körre módosul. Részletek és nevezés: http://dksi.hu/hbmksz/index.php?option=com_content&view=article&id=13&Itemid=113
Új olimpiai szakág, új feladatok !
Augusztus 18-19-20-án a Kopaszi Gáton kialakított pályán sikeresen lezajlott a FISE Budapest 2017 projekt, melynek keretében hazánk adta a négy állomásból álló BMX freestyle park World Tour sorozat második helyszínét.
Junior Pálya EB, Anadia, Portugália
Bringasport – Junior Pálya EB – 2017.07.18. – Mai napon kezdődik Portugáliában a juniorok Pálya Európa Bajnoksága. Idén egyetlen versenyzőnknek van lehetősége, hogy újabb kiemelkedő pálya sikereket érjen el. Filutás
Jön, jön, jön…
Bringasport – FISE BMX, Kopaszi Gát – 2017.07.16. Jön, jön, jön…
Újvidéken a magyar lányok foglalták el a dobogót a hétvégén
BringaSport – 2017.05.23 – Május 20-án és 21-én Újvidéken (Novi Sad) versenyeztek az országúti kerékpáros hölgyek a 18th Fair City Trophy NCup versenyen a Degavi Tipográfia színeiben. Borissza Johanna (Dr.
Karl Ádám 8 UCI pontot szerzett a hétvégén Franciaországban – Magyarország jelenleg 20. a világranglistán
BringaSport – 2017.05.23 – Május 20-21-én került megrendezésre az országúti Trophée Centre Morbihan N.Cup Franciaországban, ahol az országúti ifi válogatott képviselte hazánkat. Karl Ádám, a Degavi Tipográfia bringása szenzációs szerepléssel az
Benkó Barbara 9. lett az idei első MTB XCO világkupa futamon
BringaSport – 2017.05.22 – Május 20-21-én került megrendezésre 2017 első vilgákupa futama a csehországi Nové Mesto-ban, ahol magyar részről Benkó Barbarának (Focus XC Team), a Nella Trek Team bringásainak, Parti
Hajdú Kupa: elit/U23 abszolútban Pelikán János, elit nőknél Péteri Niké állt a dobogó tetejére
BringaSport – 2017.05.17 – Kissé szeszélyes tavaszi időjárás fogadta a 2017. évi Hajdú Kupa résztvevőit május 14-én a Debrecen melletti Nagyhegyesen, ahol 200 fő feletti létszámú induló gyűlt össze az Országúti Magyar
Benkó Barbara ezüstérmet szerzett a londoni olimpiai pályán
BringaSport – 2017.05.12 – Május 6-7-én került megrendezésre Angliában a Hadleigh-London UCI HC kategóriás verseny a londoni olimpia pályáján, ahol Benkó Barbara ezüstérmet szerzett. A junior válogatott is szépen szerepelt,
FISE World Series – Augusztusban Budapesten lesz az Extrémsportok Nemzetközi Fesztiválja
BringaSport – 2017.05.11 – Augusztus 16. és 19. között Budapesten rendezik az Extrémsportok Nemzetközi Fesztiváljának (FISE) idei második állomását. A május 10-én délután rendezett sajtótájékoztatót az MTA Akadémia Klubjában tartották, ahol
























