Címke: kezdődik
Három magyar bringásnak szurkohatunk a Cyclocross Világkupán és Világbajnokságon
BringaSport – 2017.01.18 – A Cyclocross Országos Bajnokság után immár véglegessé vált a válogatott keret, három versenyző fog Luxemburgba utazni a Cyclocross VB-re, valamint előtte egy héttel Hollandiába, az utolsó
2016 éremsorozata
Európa-bajnoki aranyak, utánpótláskorú sportolók olimpiai szereplése – érmekben mérhetően sikeres évet zártak a sportlövők. A legfontosabb sikerek – részben videóriportos – felelevenítésével búcsúztatjuk 2016-ot. reb • Az esztendő végeztével nem egyszerű mérleget vonni, hiszen a sportolók már javában a 2017-es … Bővebben
U21: Félelmet nem ismerő stadionban bizonyítana a válogatott
A magyar válogatott taktikai edzéssel zárta a felkészülést az első osztályú Atromitosz stadionjában a Görögország elleni hétfői Eb-selejtező előtt.
Miért késik ennyit a Renault pilótáinak bejelentése?
A sárga F1-es autók még mindig vonzóak hosszú távon, ám az enstone-iak ügyvezető igazgatója szerint idei teljesítményük megnehezíti a 2017-es páros konkretizálását.
Dráma, program
Az immár örök problémának számító vívás ezúttal is gondot jelentett a magyar indulók többségének a kairói junior-világbajnokságon. Kállai Ákos utánpótlás-kapitány az eseményen túlmutató tapasztalatokat fogalmazott meg: például drámapedagógiával erősítené a csapategységet a válogatott kerettagok között. reb • Vasárnap zárult az év … Bővebben
Miért van ilyen kevés világbajnoksága az FIA-nak?
A Formula-E megtehetné, hogy a legmagasabb, világbajnoki rangra emelkedjen az autóversenyzés hierarchiájában, de a sorozatnak esze ágában sincs megtenni ezt a lépést.
Rejtély, hogy mennyit ér a “hibrid hibridekkel” elvégzett 2017-es gumiteszt
Ezen a héten néhány igazán különleges F1-es versenyautó körözött olaszországi versenypályákon, amelyekkel a Pirelli a következő évre készült, de nincs garancia arra, hogy az átalakított modellekkel szimulálhatók a 2017-es viszonyok.
Mérföldkőhöz érkezett Szombathely
A vasi megyeszékhelyen nem lassítanak, elkezdődött a Fedett Uszoda és Termálfürdő felújítása, bővítése. Pénteken az új épületszárny alapkövét is letették. A szeptemberi közgyűlésen mutatta be először Gáspár Péter építészmérnök a szombathelyi Fedett Uszoda és Termálfürdő átalakításának, bővítésének, korszerűsítésének terveit. Az építési munkálatok kicsit több mint egy hónapja kezdődtek, június 20-án zárták be a komplexumot. A […]
Newey: Jövőre szétszakad a mezőny
Könnyen lehet, hogy kevesebb előzést láthatunk a következő szezonban: maga a Red Bull guruja számít arra, hogy nagyobbak lesznek a különbségek az egyes csapatok között.
Newey szkeptikus a halóval kapcsolatban
A Red Bull technoguruja, Adrian Newey nem ellenzi a 2017-re tervezett, F1-es fejvédelmi rendszert, ugyanakkor úgy véli, hogy a halo még nem az igazi megoldás.
Bíró Attila döntött – Íme, a riói olimpiai csapat
Nehéz döntést hozott Bíró Attila, végül az Európa-bajnok válogatottunk utazik az ötkarikás játékokra. A BENU-Kupa tegnapi napján úgy fogalmazott oldalunkak Bíró Attila, hogy “hétvégére meglesz az utazó csapat” – Nos, jeletjük, megvan. A szakvezető nem változtatott a januári Eb-n aranyérmes válogatottján, így az Európa-bajnok 13 játékos utazik az olimpiára is. Bíró Attila indoklása: “Nagyon megnehezítették […]
Nálunk találkozik először az F1 és a Pokémon!
Párkapcsolatoknak vet véget, autóbaleseteket és diplomáciai botrányokat okoz, emberek millióit őrjíti meg – újra tombol a Pokémon-láz, jövő hétvégén a Hungaroringen is lehet vadászni!
Lorenzo a célegyenesben nyert, Rossi motorja elfüstölt!
Lorenzo és Marquez hatalmas csatát vívott egymással az utolsó körben, oda-vissza előzgették egymást, végül a célegyeneseben gyorsított vissza Lorenzo Marquez elé és nyert. Iannone futott be a harmadik helyen.
Új csillagok a hoki (j)egén
Új csillag ragyog az A csoportos jégkorong-világbajnokság egén. A mindössze 18 éves, finn Patrick Laine három mérkőzés után vezeti a pontlistát, és már most megdöntötte Jaromír Jágr 26 éve fennálló rekordját. A magyar csapat este a franciákkal játszik. Pusztai Viola … Bővebben
Közeledő álláspontok (?)
Tárgyalóasztalhoz ülnek a nem olimpiai sportágak és az MDSZ képviselői, hogy konszenzusos megoldás születhessen a diákolimpia jövőjével kapcsolatban. Dr. Mészáros János szerint az ügy pozitív fordulatot vett, Képes Gábor azonban egyelőre óvatosabban fogalmaz. Nagy-Pál Tamás • Úgy tűnik, akár konszenzusos … Bővebben
A kiegyensúlyozott táplálkozás 7 szabálya
Ki ne szeretne karcsúbb, egészségesebb és nagyobb önbizalommal megáldott lenni, különösen ilyenkor a tavasz kezdetével? A sikerhez vezető út első lépése, az elhatározás után a helyesen kivitelezett megvalósítás, melyet 70%-ban a táplálkozás és 30%-ban a testmozgás határoz meg. Mint bármi más elhatározás, ez is az agyban dől el, de ha tudjuk is a helyes táplálkozás alapjait, vajon mindig emlékszünk mindenre? Ehhez nyújt rövid segítséget a kiegyensúlyozott táplálkozás 7 lépésben összegzett szabálya.
Bravúros győzelmet arattak a kókai fiatalok
A Jet-Sol Liga rájátszásának harmadik fordulójában az aranyéremre hajtó két csapat, a Ferencváros és az MTK Hungária egyaránt nagy gólkülönbségű győzelmet aratott, a bronzérmet célzó ellenfele, az ETO FC Győr, valamint a szombathelyi Viktória-Trend Optika FC ellen. Az alsóházban az 1. FC Femina a vártnál talán valamivel nehezebben, de tekintélyes különbséggel győzte le a sereghajtó […]
Hivatalosan is bemutatták a Milan új edzőjét, Brocchit
Sinisa Mihajlovic leváltását követően Cristian Brocchit nevezték ki a felnőtt csapat vezetőedzőjének. Az új edzőt…
Vékonyabb, akinek húga vagy öccse van
Egy amerikai kutatás keretében a 700 gyermek táplálkozását vizsgálták, arra voltak kíváncsiak, hogyan befolyásolja a családi környezet, a testvérek száma a csemeték egészségét.
Kegyeletsértő volt a Top Gear londoni forgatása?
A BBC alighogy elkezdte az új Top Gear-epizódok forgatását, máris magyarázkodnia kellett: Ken Block és Matt LeBlanc háborús emlékmű mellett túráztatott egy Ford Mustangot.



























