Szkander-világbajnokság: Barzsó Heni ismét a dobogón!

Barzsó Henrietta megszerezte második érmét a 39. szkander-világbajnokságon. A magyar versenyző a budapesti vb második napján az U21-es korosztályban a 60 kilósok között jobb kézzel bronzérmes lett.

Barzsó utolsó éves ebben a korosztályban, és elmondása szerint sportkarrierje két legfontosabb érmét gyűjtötte be a fővárosban. A MOM Sportközpontban zajló vb nyitónapján ezüstérmes lett ugyanebben a kategóriában.

Álmodni sem mertem arról, hogy egy hazai rendezésű világbajnokságon mindkét kézzel érmet szerzek. Ráadásul úgy, hogy két napja még lázam volt. Elmondhatatlan az az öröm, amit most érzek. A hétvégén a felnőtt mezőnyben is asztalhoz állok, ott a célom az, hogy benne legyek a legjobb hatban” – összegzett Barzsó Henrietta.

A Magyar Szkander Szövetség elnöke szerint jól kezdték válogatottjaink a világbajnokságot. „Két nap, két érem, de Barzsó Heni dobogós helyezésein kívül számos pontszerző pozíciót könyvelhetett el eddig a magyar válogatott. Bízunk a jó folytatásban…” – nyilatkozta Csabai Attila, aki a nemzetközi szövetség alelnöke is egyben.

A 39. szkander-, és paraszkander-világbajnokságon több mint félszáz ország 1200 versenyzője indult.

Read More

Parádés győzelem – Ott vagyunk a legjobb nyolc között az U20-as vb-n!

u20asvalogatott2017090601Három góllal legyőztük az ausztrálokat a nyolcaddöntőben. Fotó: volos2017.com / facebook Két vereség és egy győzelem után, vártuk a nyolcaddöntőt az ausztrál válogatott ellen. Nos, Vályi Vanda vezérletével, aki öt gólt is lőtt legyőztük az auszikat. A félidőben még 3-3 volt az állás, ezek után indult be a magyar csapat. A harmadik nyolc percet 3-1-re nyertük, […]

Read More

39. Szkander Világbajnokság

Budapesten rendezik szeptember 5. és 10. között a 2017-es szkander világbajnokságot. A MOM Sportközpontban sorra kerülő eseményen 56 ország mintegy 1200 versenyzője áll asztalhoz, a magyar válogatott 69 fővel vesz részt. A hazai szakvezetés tucatnyi érmet remél a vb-n, amely nemcsak az eddigi kiemelkedően legnagyobb magyarországi szkander verseny lesz, hanem a sportág történetének legjelentősebb eseménye is.

 

Magyarország 1999-ben és 2006-ban rendezett már szkander Európa-bajnokságot, világbajnokság azonban ez lesz az első. A vb-n ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját a Szkander Világszövetség.

A versenyen a junioroktól (18 és 21 éven aluliak) a felnőtteken és a szeniorokon (40, 50, illetve 60 éven felüliek) keresztül a paraszkanderesekig számos kategóriát rendeznek meg. Az indulók külön versenynapokon összemérik az erejüket jobb és bal kézzel is.

Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke szerint számos éremesélyes versenyzővel vágunk neki az eseménynek, akiktől tucatnyi érem várható a különböző kategóriákban. Kiemelte a felnőtteknél Ivánfi Brigittát, aki Európa-bajnoki címvédőként most a világelsőségre tör.

A 39 éves szolnoki családanya az esélyeiről elmondta: mindenképpen dobogós helyre várja magát, de szerinte az aranyérem is benne van a pakliban.

„Úgy érzem, az erőnlétem rendben van, az Európa-bajnokságon fejben nagyon ott tudtam lenni, remélem, a vébén is így lesz, és akkor nem lesz gond.  Technikailag rengeteget tanultam idén, így a nagy ellenfelemnek számító brazil lányt is foghatónak látom. Már tavaly is éreztem, hogy van ellene esélyem, de akkor csináltam egy bődületes hibát, amit most nem szeretnék elkövetni” – nyilatkozott a kizárólag férfiakkal edző Kőváriné Ivánfi Brigitta.

Csabai Attila szerint jók az esélyeink a parasportolóknál is, ami azért különösen fontos, mert a 2020-as tokiói paralimpián valószínűleg ott lesz a szkander is.

Világszínvonalú csapattal állunk ki a különböző junior és szenior korosztályokban – büszkélkedett a sportvezető. Utóbbiaknál érdekesség, hogy lesz olyan magyar induló, aki 73 éves létére indul a vb-n.

A selejtezők során nyolc asztalon folynak majd a küzdelmek, míg a finálék egy asztalon zajlanak. A döntők történéseit a Sport TV élőben közvetíti, emellett külföldről is számos országból élő televíziós adásban követhető nyomon az esemény.

A vb kedden, 15.30-kor sorra kerülő megnyitó ünnepségén jelen lesz Deutsch Tamás EP-képviselő, a világbajnokság fővédnöke, Kulcsár Krisztián MOB-elnök, Sárfalvi Péter, az EMMI sportért felelős helyettes államtikára és Dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke is.

 

A világbajnokság menetrendje:

Szeptember 5., kedd – junior 18, junior 21 bal kéz

Szeptember 6., szerda – junior 18, junior 21 jobb kéz

Szeptember 7., csütörtök – paraszkander, szenior 40, szenior 50, szenior 60 bal kéz

Szeptember 8., péntek – paraszkander, szenior 40, szenior 50, szenior 60 jobb kéz

Szeptember 9., szombat – felnőtt bal kéz

Szeptember 10., vasárnap – felnőtt jobb kéz

Read More

Több tucat érmet vár az elnök a kick-box Eb-n

A válogatottól dobogót, egyéniben több tucat érmet vár Galambos Péter, a Magyar Kick-Box Szakszövetség elnöke a korosztályos Eb-n. A szeptember 5. és 9. között a kadetek és juniorok számára kiírt kontinensviadalon Szkopjéban száznál is több magyar fiatal méretteti meg magát. A sportvezető büszke rá, hogy jelentős anyagi támogatással tudták segíteni a csapatot.

 

 

Az utánpótlás világversenyek különösen fontosak kick-boxban. Egyrészt a létszám miatt, mert a kategóriákban országonként ketten is indulhatnak, így rengeteg fiatalnak van lehetősége tapasztalatot szeretni. Másfelől, mert az eredményeknek nagy a presztízse, hiszen azok jelzik, melyik országnak jobb az utánpótlása.

 

Így látja ezt a Magyar Kick-Box Szakszövetség vezetése is, amely most az eddigieknél nagyobb anyagi támogatást biztosított a válogatottaknak. Átvállalták az Eb nevezési és ruházati költségeit, és a macedóniai megmérettetésre készülőknek ingyenessé tették az egyhetes központi edzőtábort.

 

”Mindenképpen szerettem volna, hogy ne csak mondjuk, hanem valóban éreztessük az emberekkel, mennyire fontos számunkra az utánpótlás. Ennek a pozitív hozadéka felmérhetetlen. Már az edzőtáborok kapcsán is jelezték a klubvezetők, a szülők és a versenyzők is, hogy nagyra értékelik, hogy csökkentek a rájuk háruló terhek. Ez nagy dolog a mi életünkben.” – fogalmazott a szövetség elnöke, Galambos Péter.

 

A sportvezető a nemzetek versenyében a legjobb háromba várja a magyar csapatot. Az Eb-n hat szakágban osztanak érmeket: a félerős ütéseket és rúgásokat engedélyező pointfighting, light-contact és kick-light kategóriák tatamin zajlanak, míg a kiütésre menő full-contact, low-kick és K1 szabályrendszereket ringben rendezik.

 

„A legerősebb magyar szakágban, a pointfightingban elvárjuk, hogy mi legyünk az elsők, és minden korosztályban megnyerjük a csapatversenyt. Demonstrálni szeretnénk, hogy ebben a mi fiataljaink a legjobbak, akárcsak a felnőtt versenyzőink.”

 

Galambos Péter hangsúlyosan jó szereplésre számít a light-contactos és a kick-lightos fiataloktól is, és éremesélyesnek tartja a junior ringes versenyzőket is.

 

„Az utánpótlás-nevelés mindig egy építkezés. Évről évre javulnak az eredményeink. Most is szeretnénk legalább olyan jól teljesíteni, mint a kiemelkedőnek számító tavalyi dublini világbajnokságon. Sőt, bízunk benne, hogy még az ottani sikereket is felül tudjuk múlni.” – bizakodott az MKBSZ elnöke.

 

Nincs szégyenkeznivalónk az utánpótlás terén, de azért jót tenne a sportágnak a létszám további növelése. Galambos Péter e tekintetben nagy reményeket fűz a novemberi budapesti felnőtt világbajnoksághoz.

 

„Bízom benne, hogy az esemény kapcsán a gyerekeknek megakad a szeme a sportágon, és lesznek majd, akik azt mondják: én is kick-box világbajnok akarok lenni!”

Read More

Kiszámíthatóan szerepel otthon a Fradi, sok a döntetlen Újpesten

Öt mérkőzést játszottak eddig az OTP Bank Liga hatodik fordulójában. A debreceniek április 22-én, a Haladás elleni hazai mérkőzésen szereztek a mostanit megelőzően legutóbb négy bajnoki gólt. Háromgólos különbséggel március 4-én, a Diósgyőr ellen győztek. A Bp. Honvéd sorozatban negyedszer nyert idegenben, ilyen jó sorozata legutóbb 2012 nyarán volt. Az újpestiek a legutóbbi 19 hazai bajnoki mérkőzésükből tízen döntetlent játszottak.

Read More

Göteborgban lovaink

Több napos utazás után a Horse Trans Cargo segítségével a teljes magyar díjugrató válogatott lovai a díjlovas csapattal együtt már Göteborgba érkeztek. Az év legrangosabb nemzetközi díjugrató versenyére, az Európa-bajnokságra a magyar csapat lovainak gondtalan szállítását és részvételét profi lóápolóink felügyelik. (Szabó Magdus Chacco Blue II, Pál Dominika Zordon, Csuka Balázs Timpex Bölcsész, Nagy Vivien Quirosa, Kalász Péter Chacco –Boy)

Így utazott a csapat:

https://www.youtube.com/watch?v=ODM_wlR8QVE

fei-longines-meny-2

Read More

EGYESÍTETT FITNESZ KLUBOK A SPECIÁLIS OLIMPIKONOKNÁL – INTERJÚ SZŐKE VIKTÓRIÁVAL

Épek és fogyatékossággal élő emberek együttműködését tűzte ki célul a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) által indított Egyesített Fitnesz Program. A tréningek jó közérzetet, stabil immunrendszert, motivációt, fejlődést, testi és szellemi kikapcsolódást hivatottak biztosítani. Egyedülálló kezdeményezésnek mondható az az integrációs program hazánkban, amelyet Kállai Ildikó fitnesz világbajok, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség pártfogója vezeti, asszisztense […]

Read More

Vizes vb – Bóta és Ligárt messze a döntőtől

Budapest, 2017. július 14.
A koreai Vu Haram a 17. vizes világbajnokság férfi 1 méteres mûugrás selejtezõjében a fõvárosi Duna Arénában 2017. július 14-én.
MTI Fotó: Illyés TiborBóta Botond a 44., Ligárt Ábel pedig a 49. helyen végzett a férfi műugrók férfi 1 méteres számának pénteki selejtezőjében a magyarországi vizes világbajnokságon. A mezőny 51 versenyzőjének hat ugrást kellett bemutatnia a Duna Arénában. Bótának az első gyakorlata sikerült a legjobban (54,25), végül 265,45 ponttal zárt. Ligártnak a második próbálkozása volt a legjobb (49,60), […]

Read More

Legendák és karbon hajók egy vitorlás versenyen

Hatszáz hajóra számítanak a július 6-án rajtoló 49. Kékszalag Erste World Nagydíjon

 

Budapest, 2017. május 25. – Az évtized talán legizgalmasabb versenye várható idén, a 49. Kékszalag Erste World Nagydíjon, azon a hagyományos vitorlás regattán, amelyen együtt rajtolnak és küzdenek a legszebb, felújított klasszikus hajók és a 21. századi technológia igazi csodái: a víz felett szárnyaló, karbonból készült, a szél sebességénél is gyorsabb többtestű vitorlások.

 

„Legendák és karbon hajók – ezt választottuk az idei verseny mottójául, ugyanis mind a tradicionális jachtok, amelyeket kiváló magyar hajóépítők áldozatos munkájával építenek újjá, mind pedig a legújabb fejlesztések együttesen jelenítik meg a magyar vitorlázást” – emelte ki Holczhauser András, Európa legnépesebb és leghosszabb távú tókerülő vitorlás versenye rendező szervezete, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára az esemény budapesti, beharangozó sajtótájékoztatóján.

 

„A vitorlázók világa egy nagy család, ahová jó tartozni. Aki benne él tudja, hogy számíthat a másikra akkor is, ha közben a versenyben vetélytársai is egymásnak. Tavaly amikor stratégiai partnerséget kötöttünk a Vitorlás Szövetséggel és a Kékszalag névadó szponzora lettünk – amit az idén nagy örömmel viszünk tovább –  azért álltunk a Kékszalag mellé, mert ugyanazok az értékek jelennek meg az Erste Worldben, mint magában a versenyben – mondta Kállay András, az Erste Prémium, World és Private Banking igazgatója.

 

 

Idén július 6-án lesz a verseny rajtja, s a szervezők – megfelelő időjárási viszonyok esetén – közel hatszáz hajó, mintegy 3.000 versenyző részvételére számítanak. A hagyományoknak megfelelően a rajtvonalat a balatonfüredi hajóállomás előtt tűzik ki, A leglátványosabb, gyors hajók a rajtvonal északi szektorában, a nézőkhöz közel rajtolnak majd, így az ide látogató nézők fantasztikus látványra számíthatnak.

 

A verseny távja az 1934-ben megrendezett első Kékszalag óta változatlan. A hajók Balatonfüredről Balatonkenese irányába vitorláznak. A Kenese előtt elhelyezett pályajelet megkerülve Siófok a következő állomás. Innen – a Tihanyi-szoroson át – egészen Keszthelyig vezet az útjuk, ahonnan visszatérnek Balatonfüredre. Ezt a légvonalban mintegy 155 kilométeres távolságot eddig a Fifty-fifty nevű kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű vitorlás tette meg leggyorsabban. A katamarán 2014-ben elért elképesztő rekordja 7 óra 13 perc 57 másodperc.

 

Néhány éve a többtestű hajók átvették az uralmat a versenyen, és többnyire elfoglalják az első helyeket az abszolút értékelésben. Ezért ma már külön díjazzák a hagyományos egytestű hajók legjobbjait is, amelyek között olyan gyöngyszemek találhatók, mint a három, az elmúlt tizenöt évben felújított 75ös cirkáló: a Sirocco, a Nemere II. és a Lillafüred, valamint a Kékszalagra ismét vízre kerülő Hungária, amely 1928-ban az olimpián képviselte Magyarországot.

 

A 49. Kékszalag Erste World Nagydíj egy Balatonfüredhez kapcsolódó eseménysorozat csúcspontja. A regattát megelőző hétvégén a felkészülési versenyként is felfogható Fehér Szalag GeneralCom Nagydíjra kerül sor, majd a nagy verseny rajtját megelőző napon tartják a Kékpántlika Erste World ifjúsági távolsági versenyt. „A vízi eseményeket parti rendezvények egész sora színesíti, s felméréseink szerint Balatonfüred idegenforgalma csupán ennek az eseménynek mintegy húszezer vendégéjszakát köszönhet” – fűzte hozzá a főtitkár.

A versenyt idén a technológia legújabb fejlesztéseinek igénybe vételével a nézők is folyamatosan nyomon követhetik. A NauBit SmartBoat szolgáltatása és a Kékszalag alkalmazás – amely az Antenna Hungária idén tavasszal kiépített vezeték nélküli LoRa-alapú IoT hálózatát használja – igénybevételéhez nincs szükség Internet előfizetésre vagy SIM kártyára.

A Kékszalag mobil alkalmazás segítséget nyújt a navigációban, valamint a versenyeken számos funkcióval segíti sikerre a kormányost. A tervezett start- és kerülőbóják, valamint a cél koordinátáit is feltöltik, valamint sok más érték mellett VMG sebességet is számol, ezzel is támogatja a kormányos stratégiáját. Az IoT hálózatra töltött adatok felhasználásával, egy maximálisan valósághű 3D modell generálásával követhető a hajó mozgása, ezzel a parton lévő barátok, támogatók is virtuális utasai lehetnek a vitorlásnak.

A NauBit SmartBoat szolgáltatás segítségével megjeleníthető a hajók pozíciója, sebessége, az uralkodó meteorológiai körülmények és számos további információ is. Mindez segíti a vitorlázókat, növeli a biztonságot, és tájékoztatja a nézőket. A verseny online hírei a kekszalag.hu weboldalon követhetők nyomon, s a DigiSport július 6-án többször bejelentkező élő adásban számol be róla.

 

„A verseny üzenete az értékekről szól. Azokról az emberekről, akik a régi hajók felújításával, új technológiák meghonosításával, vagy kiemelkedő sportteljesítményükkel adnak hozzá a Kékszalag több mint nyolcvan éves legendájához.” – hangsúlyozta Kállay András, a névadó szponzor képviseletében.

 

 Az Erste Word ügyfelei is olyan emberek, akik hittek, hisznek magukban és sikeresek lettek, mások számára is példát mutatnak. Mi pedig az Erste World vagyontervezési szolgáltatásunk révén igazi értéket tudunk adni nekik.

Az Erste World értékteremtő a kiemelt ügyfelek kiszolgálásában:

  • az ügyfeleink kiszolgálását – 20-70 millió forint közötti vagyon esetében – dedikált Erste World bankárokon keresztül valósítjuk meg,
  • az Erste World bankáraink limitált ügyfélszámmal dolgoznak és erre nagy hangsúlyt fektetünk,
  • nem mellékesen egy egyedi befektetési termékpalettát kínálunk számukra,
  • az Erste World értékteremtés egyik fontos eleme az Erste World Club, ami túlmutat a napi pénzügyeken és a vagyontervezési megoldásainkon.

Erste World Club:

Mindenki szeret olyan közösség része lenni, amellyel megegyezik az értékrendje.

Az Erste World Clubban hétről-hétre bizonyítjuk azt, hogy igazi értékeket közvetítünk ügyfeleinknek a szakmai és szórakoztató rendezvényeinken, valamint az Erste Platinum hitelkártyához és az Erste World Gold bankkártyához kapcsolódó kedvezményprogramunkon keresztül.

Erste World Club kedvezmény programunkba 6 kategóriából kapcsolunk be együttműködő – a saját kategóriájukban magas színvonalat képviselő – partnereket.

 

Az Erste World az idén is készül meglepetésekkel és aktivitásokkal a verseny napján és a díjátadó ünnepségen:

– Erste Word Kvíz-applikációval a Kékszalag ismertségét kívánja szélesíteni,

  • az Autistic Arttal (az Erste World Club partnerével) a társadalmi felelősségvállalást kívánja népszerűsíteni a versenyzők körében, akik egy autista rajzokkal díszített második szalagot is vásárolhatnak a hivatalos Kékszalag mellé,

 

  •  az Erste World fotósa minden hajóról készít egy képet a verseny hevében, amit az ersteworldclub.hu oldalról tölthetnek le a versenyzők,

 

  • Az Erste World egy saját fotókiállítással is készül – Kollmann Andrással együttműködve – amely a verseny ideje alatt a Vitorlás téren tekinthető meg.

 

 

 A Kékszalag és a Kékpántlika névadó támogatója az Erste World.

 

A Kékszalag további támogatói: Audi, Generali, Herendi Porcelánmanufaktúra, Ilcsi, Seiko, T-Systems, Balatonfüred és Budapest Boat Show.

 

A verseny médiapartnere: Aqua, Balatonfelvidék Neked, Balatonfüred.hu, Compass, DigiSport, First Class, Lánchíd Rádió, Óra Magazin, Porthole.hu Sailing.hu, Vitorlázás, Világjáró.

 

A verseny együttműködő partnerei: Antenna Hungária Zrt., Balatoni Hajózási Zrt., Balatoni Vízirendőrség, NauBit, Novofer, Országos Meteorológiai Szolgálat.

Read More

A BVSC-nél már meg is van a következő szezonbeli keret

Honvéd_BVSC (107)Szűcs Levente vezetőedző és a játékosok már az új idényre koncentrálhatnak.  Szerencsére elmondhatom, hogy 1-től 15-ig minden játékost sikerült megtartani, amire azt szokás mondani, hogyha együtt marad a csapat, már az is erősítésnek minősül – mondta a pénteki Digi Sportban a vezetőedző, hozzátéve, nagy erős bajnokság lesz ez jövőre is, de az, hogy az első […]

Read More

Kövy mester győzött

A Grand Prix sorozat öt évvel ezelőtt Kiskunhalason kezdődött, most szép számú közönség előtt, gyönyörű környezetben, 2017-ben is a Bács-Kiskun megyei városban folytatódott. Idén huszonnégy páros kvalifikálódott a 150 cm-es Nagydíjra.

18254216 1387171021306238 1780020452 n

Karádi László, nemzetközi pályaépítő tizenhárom ugrásból álló nehéz pályát egyetlenegy lovas tudta hibátlanul lovagolni. A győztes tanári lovaglással, utánpótlás szövetségi kapitányunk, a Zselic Farm színeiben versenyző, Kövy András sárga, kancájával Heurékával, akinek eredményhirdetésénél Lázár Vilmos Úr, a Magyar Lovas Szövetség elnöke, Bányai Gábor térség országgyűlési képviselője, Dr. Budai Gyula a Magyar Lovassport Szövetség Olimpiai Felkészülést Koordináló Bizottság elnöke és Juhász Tibor a verseny házigazdája gratulált.

18254135 1387170994639574 683784744 n

A másfél millió forint összdíjazású Grand Prix további helyére a négy hibapontos lovasok az időeredmény alapján osztozkodtak. A Morris Lovas SE lovasa, Kovács Henri Kyara Van Het Netehof D nyergében lett második, harmadik a hazai közönség nagy örömére, Weinhardt Virág Equest Cha-Chával.

18217434 1387171004639573 318580540 n

18280999 1387171001306240 1417878657 n

Negyedik egy vízbe lépéssel, Mráz Tamás Bascóval. Ötödik a rutinos, kiskunhalasi Fodor Gábor, Rádiháza Echoval és a hatodik, mezőny legfiatalabb lovasa, Sovák Péter tanítványa, Markó Sándor, Adjely El Rex-el. Ebben az évben a Grand Prix sorozat június első hétvégéjén, Balatonvilágoson, majd július közepén, Bábolnán folytatódik, melynek végén mindhárom Grand Prix kategóriában a lovasok a championátusból ismert pontszámítás alapján, bónusz díjazásban részesülnek.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.