Nagydíj örömök

A két hetes somorjai nemzetközi díjugrató verseny legrangosabb versenyszámában, a 150 cm-es Nagydíjban, ötven lovas indulhatott.  Hat páros  tudott hibátlanul menni, a győztes a holland, Fujem Amber lett Briljanttal. Az összevetésben is hiba nélkül lovagló, válogatott lovasunk,  ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel az előkelő negyedik helyen végzett, ami Európa-bajnoki minősülést ért.  A somorjai vasárnapon a fiatal lovak versenyszámában is jól szerepeltünk magyar tenyésztésű lovainkkal. Az 5 évesTimpex Hódoló második lett ifj. Szabó Gáborral,a 6 éves Coffee, Czékus Zoltánnal a negyedik helyen végzett. A 7 éves lovak döntőjében Cessna Fazekas Istvánnal harmadik helyre került.

bölcsész

A lengyelországi Cienkocinkóban ma a korosztályos CSIO  Nagydíjakat rendezték, ahol folytatódott a szép magyar szereplés. A 125 cm-es gyermek Nagydíjban két lovasunk kvalifikálódott az összevetésbe. Két hete a lamprechtshauseni Nagydíj harmadik helyezés után, másik lovával, Szikháttal, Alasztics Alíz, ismét a dobogó harmadik fokára került.

alasztics szikhát

A tizenhárom éves Tóth Ninetta Planktonnal ötödik lett, egy verőhibával az összevetésben a leggyorsabb időt lovagolva.

tóth ninetta

A 140 cm-es ifjúsági Nagydíjban, Szarka Éva hibátlanul ment az alappályán és az összevetésben is, így Tony Montanával ő is harmadik helyet szerzett a magyar díjugrató sportnak.

szarka

A négy napos, bábolnai nemzeti verseny legmagasabb, 145 cm-es Májusi Nagydíjban, öt lovas teljesítette Fodor István alappályáját hiba nélkül. A győzelmet a térd operáció után visszatért, Krucsó Szabolcs szerezte meg, a villámgyors Chacco Boyjal.

krucsó cahcco

Második helyen a Jáki Lovas Klub lovasa, Fajka Dávid végzett, Leonardo nyergében, míg a harmadik az Airventes Babó Szilvia lett, a Frederik apaságú PM Focussal.

Gratulálunk!

Read More

Második helyek a Balti-tenger partján

Minden várakozást felülmúlva értékes eredményt hozott a lengyelországi Ciekocinkoban rendezett utánpótlás CSIO. A magyar csapatban több lovas is most kapott először lehetőséget, hogy országunkért Nemzetek Díjában lovagolhasson. Az ifjúságiaknál Reisz Panna-Captain (8-0), Szarka Éva-Tony Montana (4-12), Tóth Boglárka-Claudius (12-0), Ódor Evelin-Babett (5-4) összeállítású csapat összesen huszonegy hibaponttal fejezte be a csapatversenyt, így a házigazda lengyelek után a második helyen zártak, megelőzve az osztrákokat, cseheket és svédeket.

ifi

A gyermek csapat Tóth Ninetta-Plankton (4-0), Sári Mia Sarolt-Cha Cha B Z (10-16), Alasztics Alíz-Szikhát (5-5) lovagoltak és befejező lovasunk, Janik Anna Caballeróval dupla hibátlannal tudta a csapatot a második helyen, Svédország mögött tartani.

gyerek lengyel

A somorjai CSI *** verseny első két napja is szép magyar sikereket hozott. Ifj. Szabó Gábor Timpex Ezüsttel egy 135 cm-es versenyszámot, míg Horváth Balázs PM Dianával egy ötvenhét indulós, 140 cm-es versenyszámot tudott nyerni, Czékus Zoltán Kronosszal pedig másodikként zárt. 140 cm-en Varga Balázs Jloval első, ifj. Szabó Gábor Timpex Emlékkel második helyen végeztek. A nagykörben első napon Horváth Balázs PM Jumping Ladyvel a nyolcadik, Szász Sándor Luftikus Boyjal pedig a tizedik helyen végeztek. Mai napon, 145 cm-en, ifj. Szabó Gábor Timpex Bölcsésszel hatodikként zárt. Dobogóra tudott kerülni a kiskunhalasi, Füzér Flóra, Opállal egy hetvenhét indulós, hiba-idő versenyszámban.  

Gratulálunk és sok sikert a folytatásban!

Read More

Heti előzetes

Május harmadik hétvégéjén is lesz bőven díjugratás határainkon belül és túl. A szabadtéri szezonban másodszor a Bábolnai Ménesbirtok versenypályáján rendeznek négy napos, regionális és nemzeti minősítő versenyt. A legmagasabb versenyszám, vasárnap délután, a Májusi Nagydíj lesz, 145 cm-es pályán.

babolna logo-zold

A versenyt a RiderLine Online Tv élőben közvetíti.

                                                                                                 r

Régiós versenyt rendeznek Dunaharasztin és Sárváron, a Vadkert Majorban, sőt a szezon Baranya megyében is megkezdődik, hiszen Bólyban is lesz díjugrató verseny.

Pénteken a gyermek és ifjúsági válogatott Nemzetek díjában áll starthoz, az Balti-tenger partjához közel, a lengyelországi Ciekocinkoban. 

Eredmények ITT

ciekocinko

CSI *** versennyel folytatódik magyar lovasokkal, Somorján a Hippo arénában a múlt héten megkezdődött sorozat, ami most a Danube Cup elnevezést kapta.

Eredmények ITT

samorin

Read More

Nemzetközi Lovas Szövetség továbbképzése

A Magyar Lovas Szövetség kaposvári Pannon Lovasakadémiával és Nemzetközi Lova Szövetséggel közösen nemzetközi versenybírói tanfolyamot és vizsgát szervezett. A háromnapos rendezvényt a londoni Olimpia főbírója, a német Stephan Ellenbruch, a Nemzetközi Lovas Szövetség alelnöke, az argentin Pablo Mayorga és a FEI elnökségi tagja, legmagasabb minősítésű, hazai versenybírónk, Fugli Károly tartotta. Tartalmas és színvonalas három nap után, sikeres vizsgát tett, és a FEI 1-es szintű versenybírói listájára került négy lovas szakemberünk: Pataki-Csete Dorottya, Abay Pál, Juhász Tibor és Szebényi Dániel. 

Pataki Csete Dorottya 02 5dcb434bbd968a8a4ed35cdd83290206

 

        b p e abay pl 83d6fb23288c31002cbdd6ff38b8ad2b

juhasztibor k                                                                                                                           

            szebényi

kaposvár

Read More

Nagydíjak magyar sikerekkel

Pünkösd hétfő a Nagydíjak napja volt az utánpótlás CSIO-n Lamprechtshausenben. A gyermek kategóriában két lovasunk jutott az összevetésbe, ahol továbbra sem tudtak hibázni, így Alasztics Aliz Charnevállal harmadik és Horváth Márkó Rádiháza Csicsergőssel negyedik helyet szerzett. Ebben a kategóriában egy verőhibával lovagolt az alappályán Bognár Dóra Pianóval. Az ifjúsági lovasok fő versenyszámával folytatódott a verseny,ahol hatvanhat induló állt starthoz és kilenc hibátlan teljesítmény született. Nagyszerű, érett lovaglásokat mutatott be Lehotai Máté, aki a bomba formában lévő, kilenc éves Princszel nem tudott hibázni, így az előkelő ötödik helyre került.

prince

Az alappályán a tizenöt éves Sólyom Sára Cashhel tudott még négy hibaponttal menni, aki szombat este nyerte a vadászugratást. A csapatverseny legjobbja, Jármy Vince négy hibaponttal ért célba kancjával, Niagarával, akivel szintén Európa-bajnoki minősülést szerzett. A fiatal lovasoknál a tavalyi Nagydíj győztesünk, Vándor Zsófia idén is jeleskedett. A European Youngster Cup 145 cm-es, összevetéses versenyszámában Agropoint Cavistóval harmadik helyen végzett, ugyanúgy mint az első napon ifj. Lázár Zoltán Katyusával.

vándor

 Gratulálunk a teljes utánpótlás válogatottnak, akik ezen a négy napon kitűnő lovaglásokkal ismét emlékezetes sikereket szereztek a magyar díjugrató sportnak!

Read More

Gyermek válogatott pünkösdi bravúrja

Nagyszerű eredménnyel folytatódott a lamprechtshauseni utánpótlás CSIO. Az ifjúsági csapat harmadik helyezése után, ma a gyermek válogatott izgalmas és szoros versenyben a második helyen végzett. Nyolc csapat indult a 125 cm magasságú, kétfordulós Nemzetek Díjában. Ifj. Kövy András utánpótlás szövetségi kapitány négyese az első forduló után két hibaponttal az élen állt. Csapatunk első lovasa Sári Mia Sarolt Circadóval sajnos a vizesárkon nem tudott átkelni, így az ő eredménye esett ki. Pályafutása első Nemzetek Díjában nem remegett meg Bognár Dóra Rádiháza Bohókással, egy és nulla hibaponttal lovagolta a két kört.

bognér düa

Válogatottunk legjobb teljesítményét, dupla hibátlant, magabiztos lovaglással, Horváth Márkó érte el egy másik rádiházi tenyésztésű lóval, Csicsergőssel.

horváth márkó

Befejező lovasunk, Alasztics Alíz Charnevállal hibátlan lovaglással kezdett és hat hibaponttal ért célba a második körben. A nyolc hibapont a dobogó második fokát jelentette a hét hibapontos belgák mögött.

alasztics aliz charneval

Gratulálunk a lovasoknak edzőknek, szakvezetésnek, és szülőknek!

A szlovéniai csapadékos időjárás megzavarta a celjei CSIO verseny lebonyolítását. A rendezők végül a vasárnapi versenyszámokat a fedeles lovardába helyezték át. A 160 cm-es, harmincöt indulós Nagydíjban Burucs Barna Sir Winston C-vel az értékes hatodik helyet szerezte meg.

burucs barna

Horváth Balázs Zordonnal, négy hibaponttal lovagolt, a csütörtöki nagykör ötödik helyezett, ifj. Tóth László Istivel ezúttal nyolc hibaponttal ért célba. A középkörben is jól szerepeltek a magyar lovasok, szombaton, 140 cm-en Varga Balázs Lottival hatodik, míg a verseny zárásaként, a 145 cm-es döntőben Horváth Balázs PM Jumping Ladyvel hetedik és ifj. Tóth László Quanticóval a nyolcadik helyen fejezte be a CSIO-t.

vargabalázs218l

 Gratulálunk a válogatottaknak!

Read More

Szuper csapat

Délben nyolc ifjúsági  válogatottunk állt starthoz a lamprechtshauseni CSIO Nemzetek Díjában. ifj. Kövy András utánpótlás szövetségi kapitány csak az indulási sorrendet változtatta meg a tavalyi Európa-bajnokság ötödik helyezést elért csapat összeállításán. Ez azt jelentette, hogy elsőként a tizenhat éves Jármy Vince lovagolt a mezőny legidősebb lovával, Prímával, akivel csapatunk legjobb teljesítményét érte el.

jármy

Az első fordulóban hibátlanul, másodszor pedig egy hibapontos pályával, imponáló lovaglással bizonyította képességét. Lehotai Máté Princcel kilenc és nyolc hibaponttal, míg Weinhardt Virág Chiclanával kétszer nyolc hibaponttal segítette a magyar alakulatot. Legbiztosabb párosunk ifj. Lázár Zoltán hiba nélkül tudta az első kanyart és egy verőhibával a második kört teljesíteni, kancájával Lacrima Di Felicitával.

lázár

A végelszámolásban a huszonegy hibapont, az erős mezőnyben  a harmadik helyet jelentette. A győzelmet a németek szerezték meg Olaszország előtt, mögöttünk pedig Lengyelország, a házigazda osztrákok, Hollandia, Dánia és Csehország végzett. Folytatás holnap délelőtt a gyermek korosztály Nemzetek Díjával.

Gratulálunk!

Read More

Örömhír Szlovéniából

A terv a második fordulóba való kerülés volt, de a magyar díjugrató válogatott jó teljesítménnyel holtversenyben az ötödik helyen végzett a celjei Furusiiya Nemzetek Díjában. Németh István szövetségi kapitány a csapatban az elsőnek a rutinos ifj. Tóth László Isti párost indította, akik mindkét fordulóban egy-egy verőhibával végeztek.

tóth lászlkó

Az utolsó pillanatban a csapatba került Búza Krisztián Fortenderrel is helytállt tizenhat és kilenc hibaponttal teljesítette a pályákat.

búza

Harmadik lovasunk az első felnőtt Nemzetek Díját lovagló, huszonegy éves Burucs Barna volt, aki Sir Winston C-vel négy és nyolc hibaponttal járult hozzá az összteljesítményhez.

burucs barna

Záró lovasunk Horváth Balázs volt, aki a kitűnő Ginus apaságú sárga fedezőmént,  Zordont lovagolta, első körben négy hibaponttal majd másodszor a várva várt hibátlannal segítette válogatottunkat.

hgb

A győzelmet öt hibaponttal az ukrán Onyshchenko csapat szerezte meg, amelyben dupla hibátlant lovagolt Chadinóval Szentirmai Ferenc. Második lett Spanyolország harmadik helyen Ausztria végzett.

Szép volt fiúk!

Read More

Tripla magyar szereplés a csapatversenyekben

Negyvennyolc óra alatt, három korosztályban, három magyar válogatott áll starthoz a díjugrató sport legpatinásabb versenyszámában a Nemzetek Díjában. A szlovéniai Celjében a pénteken 15 órakor kezdődő Furusiyya Nemzetek Díja a sorozat következő állomása, ahol 12 csapat próbál szerencsét. Németh István szövetségi kapitány, két helyen változtatott a múlt heti linzi összeállításon. A mai nagykörben ötödik Tóth László Isti és Horváth Balázs Zordon párosok mellett ezúttal, Burucs Barna Sir Winston C-vel és Búza Krisztián Fortenderrel, negyedik csapatként állnak majd starthoz.

További információk ITT!

Törzsvendégnek számít a magyar utánpótlás válogatott a lamprechtshauseni CSIO-n. Ifj. Kövy András gyermek és ifjúsági korosztályban állít négy fős csapatot a kétfordulós Nemzetek Díjában.

További információk ITT!

Lesz tehát miért izgulnunk Pünkösdkor is, hiszen az esősnek ígérkező időjárásban, a helyszíneken és a képernyők előtt is drukkolhatunk a piros-fehér-zöld színekért.

Hajrá magyarok!

Furusiyya FEI NationsCup Landscape Graduation RGB-1024x360

Read More

Füzér diadal a Tattersallban

Közel ezer startot regisztrált a versenybíróság elnöke, Korbán Krisztián a regionális és nemzeti minősítő versenyen a Nemzeti Lovardában. A verseny kiemelkedő eseménye, a vasárnap délutáni, harmadik szezonját megkezdő Grand Prix sorozat. Az 1,5 millió forint összdíjazású, 150 cm-es versenyszámban most húsz páros állt starthoz.

T02 3195

Karádi László pályáját három lovas teljesítette egy hibapont időtúllépéssel. Negyedik lett Czékus Zoltán Eliánával, megelőzve két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lovast, Sáringer Ferencet Timpex Apóleonnal és Kis Zsoltot Carneróval. A dobogós helyekért a versenyszám elbírálása szerint összevetést rendeztek, ahol Búza Krisztián Lantussal hibázott, így harmadik helyezett lett. ifj. Kövy András a kitűnő formát mutató Alfával hiba nélkül másodikként végzett és nagyszerű versenyzéssel, utolsó lovasként, a győzelmet a kiskunhalasi Füzér Gábor szerezte meg a kilenc éves, Chacco Blue apaságú kancával, Equest Cha-Chával.

PC-kövy

füzér

 

Gratulálunk!

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

CSIO Linz

Az Ausztriában rendezett CSIO verseny volt az év első Nemzetek Díja versenye a magyar csapat számára. Németh István csapatát most a szerencse nem segítette, hiszen Hugyecz Mariann kénytelen volt második számú lovával, Druid HH Z-vel starthoz állni, akivel tizenkét hibaponttal végzett. Horváth Balázs második lovasunként, Zordonnal egy peches verőhiba és időtúllépés miatt öt hibaponttal lovagolt. Harmadikként a csapat legjobb teljesítményét, Szász Sándor érte el a Landprinz apaságú, Luftikus Boyjal, míg befejező lovasunk, ifj. Tóth László Istivel ezúttal két verőhibával ért célba, ami a válogatottnak az összetettben, tizenhét hibaponttal, a tizedik helyezést jelentette.

Szasz Sandor- Luftikus Boy csio14 5078

A győzelmet kisebb meglepetésre Lengyelország szerezte meg, megelőzve az ukrán csapatot, ahol Szentirmai Ferenc is lovagolt. Az egyéni versenyszámokban Horváth Balázs PM Jumping Ladyvel a 145 cm-es középkörben lett helyezett és egyetlen magyarként tizenkét hibaponttal teljesítette sárga fedezőménjével a 160cm-es Nagydíjat.

Horvath Balazs- Zordon csio14 2045

A fiatal lovak versenyszámában Hugyecz Mariann a nyolc éves, Belcantóval, míg a 145 cm-es szombati középkörben ifj. Tóth László Quanticóval ért el helyezést.

                                                                     belcanto                                                 

    12212308 979210322102312 1339697736 n

Németh István szövetségi kapitány csapatának a Nemzetek Díja sorozat jövő héten a szlovéniai Celjében folytatódik.

Read More

Kettős győzelmek Kiskunhalason

A május 1-i vasárnapon rendezték a Hirling József Lovasközpontban a kitartásos magasugratást, ahol két lovas ugrotta át a 190 cm-es kőfalat.

13141067 1070486339641376 1982527880 n

A Mezőhegyesi Ménes SE lovasa, Szász Attila a szürke Zeldával és a Lacházi LKE színeiben, Búza Krisztián Canteluppal közösen vehették át Kiskunhalas város vándordíját.

13090570 1070486336308043 624771275 n

13152607 1070486342974709 9088012 n

Karádi László, nemzetközi pályaépítőnk által épített 145 cm-es Nagydíj alappályáját két lovas teljesítette hibátlanul. A Magyar Külkereskedelmi Bank támogatásában megrendezett versenyszámban a hirtelen vihar miatt, a lovasok nem tudták vállalni a folytatást, így a Morris Lovas SE lovasa, Kovács Henri a Chacco-Blue apaságú, Chacco-Prinzzel és Horváth Balázs a Pataki Ménes által tenyésztett PM Dianával holtversenyben végeztek az első helyen.

                                                                                      13140728 1070486359641374 1976904568 n    13140805 1070486362974707 1087479331 n

13090250 1070486332974710 1594416103 n

Fotó: lovasfoto.hu Hajdu Krisztina

Read More

Linzi vasárnap

A linzi CSI ** zárónapján is jól szerepeltek a magyar lovasok. A 135 cm-es ifjúsági Nagydíjban múlt heti második helyezése után, most az ötödik helyen végzett Szuhai Péter Ludwiggal.

11265567 898801716809840 875168166681842779 n

A középkör döntőben hetven lovas állt starthoz, ahol a tizennyolc éves ifj. Lázár Zoltán a szürke Katyusával az előkelő második helyen zárt.

katyusa

A verseny 145 cm-es Nagydíjában Hugyecz Mariann Chacco-Boyjal az alappályán időtúllépés miatt kapott egy hibapontot, így legjobb magyarként a helyezettek között zárt. A kecskeméti lovas hölgy, Belcantóval, egy 135 cm-es versenyszámban is a harmadik helyre került. Linzben csütörtöktől vasárnapig Ausztria CSIO-jával folytatódik a program, természetesen a magyar válogatott részvételével.

11787224 930682056955139 2104984854 n

Read More

Hirling József Lovasközpont

Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere felavatta, a februárban elhunyt Hirling József ezredes emléktábláját. A város Közgyűlése határozata alapján, ezen túl a Lovasbázis, a Hirling József Lovasközpont nevet viseli. Az emléktábla avatásra az országos minősítő verseny keretein belül került sor.

emléktábla

hirling tébla

A versenyen újra éledt egy sorozat, ahol megrendezésre került az öregfiúk versenyszáma. Militarysok, díjugratók és Halasiak három csapatot alkotva álltak starthoz. A győztesnek járó díjat Szikszai Lajos Ramalgo Sunny Girllel vitte el. 

min szombat szikszai

Fotó: Kovács Iván

Read More

Jó hírek Linzből

Az ausztriai Linzben rendezett CSI verseny első három napján jól szerepeltek a magyar díjugratók. A fiatal lovaknak rendezett versenyszámban Tóth Lászlónak Keltával sikerült nyernie, Szuhai Gyula Calasnyikovval negyedik és Casino Golddal harmadik helyeket szerezte meg.

lacika

Fotó: Sibil Slejko

A Vip Tourban Szilágyi Márk Lorinával első két nap győzni tudott, Sai Pan Z-el a negyedik helyeken végzett. Puskás Anna Zsófia Anonimusz nyergében második helyen zárt, míg Attilás Viktória Wild Rosesal harmadik és negyedik helyeken zárt.  A CSI * kiskör versenyszámában Tóth László Fausstal második lett, 140 cm-en pedig Best Tímárral negyedik. Toll Forgóval 130 cm-es CSI *nagykörben másodikként ért célba.  A 135 cm-es, Silver Tour számban, Czékus Zoltán Kronosszal tudott nyerni, míg Szuhai Péter Ludwiggal a második helyen végzett. A Junior Tourban Szuhai Péter Ludwiggal második és harmadik helyeken végzett. A CSI ** legrangosabb versenyszámában, a  145 cm-es nagykörben Varga Balázs Jloval a második lett. 

Varga Balazs -JLO

Read More

Fókuszban Kiskunhalas

Csütörtökön, Kiskunhalason régiós díjugrató versennyel melegíthetnek a lovasok a hagyományos időpontban megrendezésre kerülő három napos nemzeti minősítő verseny előtt. Idén, akár két versenypályával és felújított fedettpályás melegítővel is készülnek a rendezők. Május 1-én lesz a kitartásos magasugratás és a verseny legnagyobb száma, a 145 cm-es, összevetéses MKB Bank Nagydíj.

 A versenyt élőben a RiderLine Online Tv végi közvetíti és a Digi Tv-n felvételről lehet majd a versenyt nyomon követni.

Digi Sport 2 05.01. 23.10

Digi Sport 3 05.01. 20.00

digi

Hazánkban a tervek szerint nyolc megyében, hét régiós versenyt írtak ki. Remélhetőleg, a szeszélyes időjárás az összes helyszínen kedvező körülményekkel segíti a sikeres lebonyolítást.

Az ausztriai Linzben CSI versennyel folytatódik a szezon, ahol több magyar válogatott most is starthoz fog állni.

További információk: http://www.linzerpferdefestival.com/

Read More

Nemzetközi verseny Linz

Több magyar díjugrató lovas kezdte meg a szabadtéri szezont a ebelsbergi pályán. Két héttel Ausztria CSIO-ja előtt hagyományosan CSI * és CSI**-t rendeztek Linzben négy napon keresztül. Az ifjúsági versenyszámban Hevesy Barnabás tanítványa, ifj. Szuhai Péter kitűnően teljesített, első két nap Turbo Breakerrel győzött, majd a Nagydíjban a szürke Lamborginivel a második helyen zárt.

13082684 594347117398879 6645841544894370124 n

Felnőtt válogatottaink közül Szász Sándor 130 cm-en, negyvenkét indulóból Schimmelchen nevű lovával nyerni tudott,Luftikus Boyjal,Looking For Youval és Pippalottával ért elhelyezést. Ifj. Tóth László a Nagydíjban Isitivel öt hibaponttal végzett, Toll Forgóval, Fausstal és Best Now or Neverrel került dobogóra és az élmezőnyökbe.

tothlaszloforgo

Szuhai Gyula a fiatal lovaknak rendezett versenyszámban jeleskedett, a hat éves Casino Goldal első helyet szerzett.

Teljes eredménylista megtekinthető ITT!

 

Read More

UNIQA Sportnagyköveti pályázat

Három fővel bővül 2016-ban az UNIQA Sportnagyköveti program, melyben eddig tizenhat 7 és 18 év közötti fiatal sportoló vett részt, akik nemcsak az általuk képviselt sportágakban, hanem a tanulmányaik területén is kimagasló eredményeket értek el. 

A pályázatokat 2016. május 15-ig lehet eljuttatni a sportpalyazat@uniqa.hu címre. 
A Sportnagyköveti  programban részt vevő diákok sportszer- és sportruházat-vásárlási támogatásban, valamint a saját sportáguknak megfelelő éves utasbiztosításban részesülnek kísérőjükkel együtt. 

Idén is az ország minden pontjából várjuk az általános vagy középiskolás, és valamilyen egyéni sportágban sikeres és jól tanuló diákok pályázatát, amelyet szakmai zsűri bírál majd el. 

További információkat a csatolt plakáton és az uniqa.hu/sportpalyazat oldalon találsz.

uniqa sportnagykövet

Read More