Exkluzív interjú Szalai Ádámmal: „Nem volt csapatom, futkoráztam egyedül az erdőben és csak az járt a fejemben, hogy ott akarok lenni az Eb-n”

Szalai Ádám még mindig csalódott, amiért nem tudtuk Münchenben legyőzni a németeket és végül nem jutottunk tovább a csoportból. A magyar válogatott támadója beszélt a filmszakadásról, elmondta miért lett szerinte a sokat kritizált játékosból mostanra a szurkolók egyik nagy kedvence. Elárulta, hogy az Eb-kijutás mellett legalább annyira fontos volt számukra, hogy a nagy sikerrel erőt adjanak a magyar embereknek a világjárvány közepén. Kiderül az is, miért volt az előző a klubkarrierje legfontosabb éve. Szalai nem tartja túlzásnak, hogy a magyar szurkolók a legjobbak és nélkülük biztosan nem érne el ilyen eredményeket a válogatott. Interjú Szalai Ádámmal.

Read More

Dárdai: „Már nincs meg az a görcs, ami 30 év alatt összegyűlt” – több Schäfer András típusú játékost szeretne

Dárdai Pál vezetésével több száz válogatottsággal rendelkező játékos futott ki a tápiószentmártoni labdarúgóközpont felújított gyepére, hogy egy bemutató mérkőzésen, a helyi csapat ellen felavassák az új pályát. A Dárdai Hertha Team együttesébe – az egy héttel ezelőtt a világbajnok franciák ellen gólt szerző, Fiola Attila is meghívást kapott. Dárdai beszélt a válogatott szerepléséről és arról is, hogy mit vár a jövőben a nemzeti csapattól.

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.